igaz történetek szülésről, születésről

1114. nap: Turbó Luca megérkezett

1114. nap: Turbó Luca megérkezett

Már este éreztem, hogy lehet, hogy itt aznap lesz valami. Olyan furcsán éreztem magam. Nem fájt, csak mintha a hátamat éreztem volna… Aztán kb. 10 körül már egyre gyanúsabb lett a dolog. Mondtam is Ádámnak, hogy lehet, hogy mindjárt szülünk. Erre ő közölte, hogy elmegy lefeküdni, hogy kipihent legyen.

Én is álmos voltam, ezért úgy gondoltam, hogy lefekszem én is, hátha tudok még egy kicsit aludni. De nem esett jól feküdni, ezért felkeltem. Ráültem a vécére, mert az olyan jóleső érzés volt, hogy ott elengedhetem magam, csak kényelmetlen volt, hogy fájás alatt (még nem fájt igazán, ezért nem is tudtam, hogy ez igazi fájás-e vagy csak jósló) nem tudtam rendesen kapaszkodni.

Aztán kimentem a nappaliba, ahol a kanapén találtam egy jó kapaszkodóhelyet, és egy kicsit ott vajúdtam. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni és hajat mosni, és utána felébresztem Ádámot. Azért ekkor már gyanítottam, hogy itt hamarosan baba lesz, mert hasmenésem is lett (hiába, a női test nagyon tudja, hogy mit kell csinálnia, ha engedik neki).

Amikor felkeltettem Ádámot, akkor mondtam neki, hogy kezdjük el mérni, hogy hány percenként van fájás és az mennyi ideig tart, hogy mégis tudjuk, hogy kb. hol tarthatunk. Szóltunk Anyuéknak, hogy készüljenek, mert lehet, hogy jönniük kell Lilire vigyázni.

Aztán negyed háromkor felhívtuk a szülésznőt, aki azt javasolta, hogy menjünk be a kórházba, és ha nincs semmi, akkor úgyis hazaküldenek… Nagyon nem akaródzott bemennem a kórházba, minél kevesebbet akartam ott vajúdni, csak tényleg az volt a rossz, hogy nem tudtuk, hogy hol tartunk. Aztán Ádám elment a kocsiért, majd visszajött és közölte, hogy az bizony a hidegre való tekintettel nem indul. Így taxit hívtunk, és mire megjött a taxi, Anyuék is átjöttek.

Én beültem a taxiba, míg Ádám visszament a bőröndért, de szinte rögtön ki is pattantam, mert jött egy fájás, és rátámaszkodtam egy parkoló autóra, pedig a taxis mondta, hogy kint hideg van, ne szálljak ki. Csakhogy Ádám előtte nem mondta neki, hogy épp szülni megyünk. Egyébként azért is indultunk el a kórházba, mert úgy voltam vele, hogy essünk túl a kocsiban levő utazáson és a kötelező 20 perces CTG-n, mert emlékeztem, hogy ez nagyon rossz volt két éve (mindkettőt ülve kellett elszenvednem), és úgy éreztem, hogy emiatt itthon már nem tudom eléggé elengedni magam. Nagy mázlim volt, mert a taxiban csak két fájásom volt, ami egész bírható volt.

Mikor megérkeztünk, akkor az ügyeletes szülésznő elkezdte felvenni az adatokat, majd közölte, hogy megvizsgál. Nyolc cm-re nyitva voltam. Mondta, hogy a doki nem fog már elindulni, mert egy másik kórházban ügyel, és hívta a szülésznőt. Közben én megkérdeztem két fájás között, hogy nem mehetnénk-e be a szülőszobába (ez neki eszébe sem jutott). Bementünk, rám kötötte a CTG-t. Állva támasztottam az asztalt. Jó volt, hogy nem kellett leülnöm.

A második fájásnál elpattant a burok, én meg mondtam Ádámnak, hogy szóljon valakinek, mert nyomnom kell. Jött a szülésznő, aki közölte, hogy nem fog ideérni a választott szülésznőm (ekkor hívták is és visszafordították, hogy nem érdemes már jönnie). Mondtam, hogy nem baj (mit gondolt, visszatartom addig a gyereket?). Mondta, hogy akkor feküdjek le. Azt hittem, hogy csak meg akar vizsgálni, ezért mondja a fekvést, de mivel az állásból kb. mozdulni sem tudtam, ezért kérdeztem, hogy nem lehetne-e ülve (mázlim volt, hogy el mertem mondani az igényemet, mert ha lefekszem, akkor úgy kellett volna szülnöm).

Gyorsan hozták a szülősámlit, feltették az ágyra (alternatív szoba volt), Ádámnak hoztak oda egy széket, hogy a karfám lehessen, én meg két fájás között nagy nehezen eljutottam a sámlihoz. (Egyébként a szülésznő kb. ezen a ponton enyhült meg, leesett neki, hogy nála fogunk szülni, és kedves lett.) Ráültem. (Ádámmal odavitettem a masszázsolajat a gátvédelemhez, de végül nem használta a szülésznő), és mondta a szülésznő, hogy dőljek egy kicsit az Ádámnak, és ha gondolom, akkor nyomjak.

Nyomtam egyet, és kint volt Luca feje. Ekkor mondta a szülésznő, hogy ne nyomjak többet, és a következő fájásra kint volt az egész baba. Lucát, ahogy kicsusszant (3.47), már a kezembe is fogtam, ölelgettem, és csak azt tudtam mondani, hogy ennyi? Csak ennyi volt? Nagyon fura volt, szinte nem is fájt a kitolás, csak megkönnyebbülés volt. Jóleső megkönnyebbülés. Azért is volt olyan hihetetlen, hogy csak ennyi volt, mert emlékszem, hogy Lilinél vagy öt-hat fájásra jött ki a feje. De gondolom, számított az is, hogy a burok kb. három perccel előtte repedt meg (vizes volt az út), és Lili már bejáratta Lucának előre az utat.

Aztán kb. felocsúdni sem tudtunk, mert mondták, hogy el kell vágni a köldökzsinórt. Mondtuk, hogy még szeretnénk, ha rajta lenne, de már nem lehetett, mert jött is a lepény. Az is csak úgy kicsusszant. Ekkor lefeküdtem. Kb. ekkorra ért oda az ügyeletes doki. Az egész szülés a kórházba érkezéstől számítva 17 perc volt!

Mindenki nevetett Turbó Lucán, ahogy ők nevezték, a doki meg mondta, hogy nem is kell a szüléshez orvos (ha tudta volna, hogy ezt mi is így gondoljuk, csak éppen a mai helyzet nem kedvez ennek az elgondolásunknak, mert egy bába sem vállalt otthonszülést…).

A doki gyorsan és kedvesen összevarrta azt a kis repedést, amit Turbó Luca okozott, majd mindenki magunkra hagyott minket. Luca nem akart szopizni, csak aludni egészen délután háromig. Akkor aztán ímmel-ámmal hozzáfogott a táplálkozáshoz. Azért még el kellett telnie három napnak, mire belejött a dologba, azóta viszont függővé vált!

Mindenki ellenzése közepette másnap reggel hazajöttünk a kórházból.

Egyébként a kórházi zárómon látszik, hogy 3.36-kor vették fel az adataimat, és 3.47-kor már meg is volt Luca baba!

K. M.

Lili > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.