igaz történetek szülésről, születésről

1012. nap: Tudom, mit fogok csinálni (Tűzvirág születése, Apa-mese)

Első gyermekünk, Bátony, közel öt évvel korábban született Tűzvirágnál, Budapesttől több mint 250 km-re. Öt órán át tartott, Ági és Adria érkezése után 15 perccel megszületett Bátony. Tündének többször elmondtam, hogy megszülhetett volna velem és Gyöngyivel, a doulánkkal.

Novemberben Tünde újra megfogant. Januárban vetéltünk. Elmentünk veszteségfeldolgozó csoportba Ágihoz. Sokat segített. Egyedüli férfiként elmentem a korai kötődésről szóló előadásra.

Tündével és a babával a pocakban újra kijártuk Ágiék információs hetét, ami másodszor is nagyon hasznos és felemelő volt. Remélem, hogy megyünk harmadszor is. Az otthonszülés ízére rá lehet szokni.

A baba érkezését május elejére vártuk, bizonytalan fogantatási időponttal. Az egyetlen pár másodperces ultrahang már fejfekvést mutatott. Azt kértem, hogy jöjjön, akinek jönnie kell. Azt gondoltam, lány jön. Megint Tünde talált szép és erős nevet.

Tizenharmadikán a nagyihoz vittük Bátonyt, és este Tündével elmentünk a Ganesh ünnepre, ahol megjelenítettük az indítás energiát. Éjfél körül értünk haza.

Hajnali négykor Tünde keltett, hogy folyik a magzatvíz. Mi már, úgy látszik, ilyen vasárnap hajnali (késői kora-) szülők vagyunk. Bátony is így jött. Fél öt fele telefonáltunk Áginak, hogy jöjjenek. Öt óra körül három-négy perces méhösszehúzódásoknál jártunk.

Tünde más pozíciót választott a szüléshez és másfajta hangokat adott ki, mint Bátony érkezésekor. A vállamba, nyakamba kapaszkodva, az ágyon térdelve vajúdott. Az összehúzódások alatt elképesztő energiával húzott lefelé. Minden férfienergiámat és kontakttáncos-tudásomat össze kellett szednem, hogy bírjam.

Egyszer csak azt kérdezte, hogy „Mit fogsz csinálni, amikor kijön a baba?” Azt válaszoltam, hogy tudom, mit fogok csinálni. Azt mondta, hogy mondjam el, mit fogok csinálni. Röviden elmondtam a korai kötődés előadáson és az információs héten tanultakat. Azt mondta, jó, jön.

Négykézlábra ereszkedett. Hátra mentem. Pár perc alatt, néhány nyomásból kint volt a baba. A kezembe érkezett. Pici, csodálatos, kerek baba. Tünde hanyatt feküdt az ágyra. Számmal picit leszívtam az orrát, valószínűleg feleslegesen. A has alsó részére fektettem a babát. Azonnal kúszni kezdett, szájával kereste a bimbót. Alig kellett megtámasztani a lábát, szinte teljesen önállóan kúszott fel a mellig és szopni kezdett.

Ági és Adria pár perccel később érkezett. Megnéztük, lányunk született.

Köszönöm, Tűzvirág, hogy bennünket választottál. Köszönöm Bátony, hogy kedvesen vártad testvéred születését. Köszönöm Tünde, hogy 40 év felett vállaltad második gyermekünket, hogy csodálatosan kihordtad, hogy kettesben velem megszülted, hogy egységben együtt vagy vele, igény szerint szoptatod és bilizteted, hordozod, összebújsz vele közös ágyunkban, ahol már Bátonnyal együtt négyen alszunk.

Teljessé vált a családunk, és remélem, hogy még szülünk. Két gyermekem születése életem két legszebb, legmélyebb megélése.

J. J.

Bátony születése Anyaszemmel > > >
Bátony születése doulaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.