igaz történetek szülésről, születésről

1005. nap: Valami nagyon nagy dolog történik (Lara születése)

1005. nap: Valami nagyon nagy dolog történik (Lara születése)

Az első szülésem is háromórás volt, de azt akkor sokkal többnek éreztem. Lara novemberben született. Más apukától, de őt is terveztük, vártuk. Akkor még nem tudhattam, hogy túlhordós anyuka vagyok, így naivan elárultam a környezetemnek, hogy mikorra vagyok kiírva. Ahogy közeledett, majd el is távolodott a várt születésnap, naponta számon kérték rajtam a gyereket, aki köszönte szépen, de jól volt odabent.

Már nagyon akartam szülni, egyrészt hogy végre kezemben tarthassam a kisbabámat, másrészt nagyon vártam a szülés élményét. Ez a felkészítésnek is köszönhető volt. Otthonszülést terveztünk. Miért? Egyik oka az volt, hogy 21 évesen egy betegség miatt egy hétre kórházba kerültem, ahol nem a műtét viselt meg, hanem a kórházi lét. Akkor eldöntöttem, hogy többet nem megyek kórházba. Persze, eszembe jutott, hogy valószínűleg fogok szülni, és akkor mi lesz? Később hallottam az otthonszülés lehetőségéről, egyből tudtam, hogy ez nekem való lesz.

A másik, ezzel kapcsolatos döbbenetre is tisztán emlékszem, amikor tizenéves koromban hallottam, hogyan történik a szülés a kórházban, azon teljesen megrökönyödtem, hogy az újszülöttet elviszik az anyától. Nem értettem, hogy a felnőtteknek miért nem egyértelmű ez a teljesen egyszerű dolog, hogy a kisbabának az anyukája mellett a helye. Ez volt a másik félelmem a kórházi szüléssel kapcsolatban, hogy elviszik tőlem a gyermekem, akárcsak egy pillanatra is.

Aztán az információs héten sokat tanultam, illetve olvastam is a szülés természetéről, így amit eddig csak ösztönösen éreztem, tudományosan alátámasztott tény lett, például az első óra fontossága. Felkészítettek a szülés szakaszaira, lelki és testi történésekre, és arra, hogy bármi történhet, s mindezt olyan hittel és elhivatottsággal, hogy minden félelmem elmúlt a szüléssel kapcsolatban, inkább kíváncsian vártam az élményt. Sokat beszélgethettünk ebben a más állapotban a másállapotunkról más állapotosokkal, és a bennünk kialakult képről, hogy milyen lesz szülőnek lenni.

Már október közepétől gyakran voltak jósló fájásaim. Annyira vártam a szülést, hogy a jósló fájásokat szülésnek hittem, és elindultunk az érdi születésházba. Vártunk, vártunk, de semmi. Hazamentünk. Még volt két hetünk hátra.

Aztán 27-én este éreztem, hogy Lara feje nagyon odanyomódik a medencecsontomhoz. Sejtettük, hogy most már lesz valami, de biztosak nem lehettünk benne. Endre azért letakarította a kocsit, mert esett a hó, és nem mert elaludni. Hajnali egykor aztán mégis lefeküdt. Én éppen akkor keltem fel, és figyeltem, mi történik odabent. Végül hajnali kettőkor elment a magzatvíz.

Az előző estére tisztán emlékszem még több év távlatából is. Ezek a vízválasztó napok, amikor valami nagyon nagy dolog történik, amikor minden megváltozik, szinte beleégnek az emlékezetembe. Emlékszem, hogy este fűszeres levest ettem, és észrevettem, hogy apró pöttyök vannak a hasamon. Ez csak később tudatosult, hogy ez is előre jelezte a szülést, akkor nem gondoltam erre, de az ösztönöm jól működött, mert aznap este tettem fel először a gumilepedőt.

Rózsaszín magzatvíz, indulás! Az út sima volt, csak enyhe fájásaim voltak. Négyre értünk oda. Jeleztük a segítőknek, hogy ma valószínűleg szülünk. Ági ki is jött, és megvizsgált. Mondta, hogy még az elején vagyunk, és hazament. Berendezkedtünk a szobában, még aludtam is valamennyit.

Csak reggel indult meg komolyabban a vajúdás. Nagyon erős fájásaim voltak, Endrébe kapaszkodva, állva vajúdtam. Ági és Kati kilenckor érkeztek meg. Hasmenésem is volt, jártam folyton a vécére. A kádba nem kívánkoztam. Ági és Kati masszírozták a derekam, és borogatást tettek a hasamra. Aztán úgy besűrűsödtek a fájások, hogy szinte összefolytak, és ez így ment egészen a tolófájásokig. Ekkor már négykézláb voltam, fejemet egy párnába fúrtam, Endre előttem ült és fogott, én szinte semmit nem fogtam fel a külvilág történéseiből, csak átadtam magam a fájdalomnak, és üvöltöttem. Nem volt nagyon hosszú a tágulási szakasz, de nagyon intenzív volt így pihenő nélkül, ezért hosszúnak tűnt.

Végre megérkeztek a tolófájások. Akkor pozíciót váltottam, szülőszékre ültem, úgy volt a legkönnyebb nyomni. Pár nyomásra meg is született Lara feje, és ebben a pozícióban még én is láttam. A teste valahogy mindig könnyebb már. És ott volt a hasamon ő, rövid volt a köldökzsinór, nem is ért fel a mellemig. Ott feküdt egy ideig betakarva, véres-mázosan, mi meg csak örültünk, és meg is könnyebbültem.

Amikor megszületett a méhlepény, már cicire tudtam rakni. Amikor valahogy szóba jött, hogy mi lesz a neve, akkor esett le, hogy még a nemét sem tudjuk. Csak egyszer voltam ultrahangon a várandósság alatt, és nem akartam tudni. Ilyenkor látszik, hogy mennyire nem az számít, hogy fiú-e vagy lány, legalábbis nekem, mert miután megszületett, eszembe se jutott, hogy megnézzem. Kati belesett a takaró alá: „Én már tudom!” Szóval erre az apróságra ők sem figyeltek. Én nem láttam a köldökzsinórtól, Endre nézte meg, és üdvözült arccal közölte: „Kicsi lány.”

Később Endre kiment, mert megijedt, és rosszul lett a vértől. Ági ellátta a gátamat, egy nagyon kicsit repedt, két öltéssel kellett bevarrni. Amikor már minden rendben volt körülöttünk, elmentek. Kicsit pihentünk, és már este mi is hazamentünk.

M. A.

Nimród > > >
Zalán és Bendegúz > > >
Zétény > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.