igaz történetek szülésről, születésről

905. nap: „Profi ellátás” (Lukács születése)

905. nap: „Profi ellátás” (Lukács születése)

Második gyerekünk Angliában született, de elsőként otthon. Első fiunk szintén Angliában született, kórházban. Nem maradtak rossz emlékeim a kórházi szülésről, és ma már nem is emlékszem, miért és hogyan fészkelte be magát a fejembe-szívembe a gondolat, hogy a második kisbabát otthon szüljem. Az biztos, hogy az első kórházi ellenőrzésen (a 16. hét táján) elmondtam a kórházi nőgyógyásznak a tervem. Arra emlékszem, hogy nem volt lelkes, de tudomásul vette a döntésem. Tisztában volt vele, hogy a döntés joga az enyém. (Mindkét angol szülésnél ugyancsak tiszteletben tartották, hogy nem kértünk sem ultrahangvizsgálatot, sem AFP-t. És a csecsemőkori oltások közül sem kapták meg gyerekeink az összeset.)

Szerencsére, a helyi rendelő szülésznő-védőnőjétől, aki a várandósság idején gondozott, nem volt idegen az otthonszülés. Ő a kismamák kérésére máskor is vezetett otthonszüléseket – az esetek 5-10%-ában. Bár már szültem egyszer, alaposan elmélyedtem az otthonszülés témájában – Sheila Kitzinger egyik könyve (Freedom and choice in childbirth) alapján.

Lukács lassan készülődött a megérkezésre. Egy hetet túlhordtam, amikor a szülésznő tájékoztatott, hogy bármikor hívhatjuk, kivéve az előttünk álló hétvégét, amikor nem lesz szolgálatban. Ha megindulna a szülés, hívjuk a legközelebbi kórházat, ahonnan kijön majd az ügyeletes szülésznő, és segít. Senki nem aggódott sem a túlhordás, sem a legközelebbi kórház elérhetősége miatt. Mi sem aggódtunk. A szülés szombaton hajnalban indult meg.

Reggel fél kilenc körül megérkezett két szülésznő. Egyikük éppen a szülésznőképzést végezte, középkorúként kezdett egy új hivatást. Ő nagyon szimpatikus volt. Feladata a tapasztalatszerzés, és ha bármi probléma adódna, ő hív segítséget – a másik szülésznő pedig marad a mamával. Két táskával érkeztek, megtekintették a „szülőszobát” az emeleten, megvizsgáltak, letették a táskáikat, és lejöttünk jó angol szokás szerint teázni. Én közben megetettem a kisfiamat, és férjem elvitte őt egy baráti családhoz játszani.

Mire férjem visszaért, felgyorsultak az események. Emlékszem a hirtelen felismerésre, hogy ha most azonnal nem indulok az emeletre, akkor már nem érek fel a hálószobánkba. Szó nélkül sprinteltem felfelé, de a lépcsőfordulóban elkapott egy fájás. (Valószínűleg egy-két percesek lehettek már.) A fájás elmúltával elértem az ágyunkat, és M-be kapaszkodva a korábban is bevált térdelő-négykézlábas helyzetbe ereszkedtem le. Most jött a java. Szerencsére hamarosan éreztem, hogy megreped a burok, és tudtam, hogy közel már a szülés. (A szülésznőkre ekkor alig emlékszem, bár a fiatalabb mintha irányított volna. Itt büszkék a szülésznők arra, ha a kismamát nem kell vágni. Nincs is rutinszerű gátmetszés.)

Lukács néhány tolófájással megérkezett – száguldott, mint egy rakéta. Boldog egymásra ismerés, szopizás, és a méhlepény is levált. A tanuló szülésznő ellátta a kisbabát, a másik pedig engem vizsgált meg. Úgy döntött, hogy a felületi sérüléseket szükségtelen ellátni, maguktól is begyógyulnak. Igaza lett. Már délután lent ültem a nappaliban az új kisbabámmal, amikor a nagyszülők meglátogattak.

A végzett szülésznő utólag elmondta, hogy otthonszülésnél még csak néhányszor volt jelen. Szemmel láthatólag megkönnyebbült, hogy minden gond nélkül zajlott le. A másik nőt teljesen elvarázsolta a dolog. Elégedetten beszélgettünk, én boldogan öleltem kisbabámat, amíg a szülésznők kivárták az előírt időt (kb. két órát). Mivel mindent rendben találtak, a két táskájukat összepakolták, és kölcsönös jókívánságok közepette távoztak. Lukit hétfőn látta először orvos – az ügyeletes háziorvos, aki hivatalból meglátogatott minket.

Csak két év múlva tudtam meg – itthon, Hanna születésekor – milyen az az otthonszülés, ahol együttérzést, figyelmet, szeretet is kapsz, nem csak „profi ellátást”. Leírhatatlan a különbség.

Lukács tegnap töltötte be a 19. életévét. Azóta is olyan szerencsés, mint a születése volt.

H. J.

Kristóf > > >
Hanna > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol