A legutóbb megjelent mesék
1451. nap: Sziklán (Csongi születése)
Ekkor megpróbálták kinyomni belőlem a gyereket. Ez sem ment rögtön. Akkor nagy sürgés-forgás támadt. Megint maxra tekerte az oxitocint. Hozták a vákuumot. Mondták, hogy hogy nyomjak. Persze ekkor már háton feküdtem. Együtt kellett működnöm velük. Tettem, amit mondtak. Vágás-repedés-húzás-vonás, és kint volt. Rám tették a törölközőben, amit én varrtam neki. Két kíváncsi, édes szempár nézett rám. Sohasem láttam szebbet.
Tovább
1450. nap: Bába lettem
A szobában ő, a nő, az ágyon, egy szál pólóban. Mindenféle hangokat adott. Bementem hozzá. Izzadtságszag csapta meg az orromat. (Állítólag a kitolási szak jele.) Közismert, hogy jóformán nincs szaglásom, de most lett. A fenekéről virított a libabőr. (A bábáink megfigyelése, hogy a kitolási szak kezdetekor megjelenik a farpofákon a libabőr, máshonnan pedig eltűnik.). Amint meglátott, egészen biztosan érezte, hogy nyomnia kell. Megpróbáltam azt gondolni, hogy tévedek.
Tovább
1449. nap: Hogy jutottunk idáig? – Indi szüle(sz)tése
Készülődik a rutinműtétre mindenki, sztorizgatnak, valaki egy bőrszíjjal játszik, a következő pillanatban hopp, rám csatolják! „Mi ez??? Nem vagyok dilis!” Hát, ez csak a biztonságom miatt van! Jön a kék lepel, akkor is kihúzom a csuklóm a bőrszíj alól! Valaki egy ollóval játszik, nem tudom, mi folyik itt, de a főszereplő én vagyok, s rajtam csattan a bőrszíj. A vénámba már folyik a csodaszer, a hisztérika nyugodni látszik, jön egy hullám, elvisz, de hééé, én rossz hullámra szálltam, nekem nem is szabadna itt lennem!
Tovább
1448. nap: Ezerszer! (Dorka születése, VBAC)
Érkezik néhány „kétpúpú” fájás: még nincs vége az egyiknek, már kezdődik is a másik. Befut a doktornő. Még rámosolygok, hogy tudja, bár már keményen dolgozom, és nem nagyon létezik a külvilág, de boldog vagyok! De már jön is a következő hullám – azt hiszem, egyre hangosabbak az óóóó-k, az áááá-k, talán már cifrázom is.
Tovább
1447. nap: A hentesasztalon – egyedül (Zalán születése)
Miközben lezsibbadtak a lábaim, felhúzták a paravánt a hasamnál, a jobb karomat pedig leszíjazták, a törzsemre merőlegesen, a balt szintén úgy nyújtották ki – mint akit keresztre feszítettek. Már itt kezdtem szörnyen érezni magam. Gyermekem fog születni, és én letakarva, kiszíjazva, idegenek között fekszem egy hideg műtőasztalon.
Tovább
1446. nap: Angyalkám – Babszem története
„Ez a baba már nem él” – mondta a doktornő nulla együttérzéssel a hangjában. Értettem, hogy mit mond, de teljességgel hihetetlen és lehetetlen volt, hiszen nemrég érezhetően, láthatóan mozgott a pocakomban! „Az nem lehet! Ez biztos?” – kérdeztem. „Ez a gyerek már minimum egy, de inkább két napja halott! Nem tűnt fel, hogy nem mozog, anyuka?!?!” – mondta igencsak emelt hangon az ultrahangos nő.
Tovább
1445. nap: Mi lehet szebb, mint a születés csodáját a saját négy falunk között megélni?
Miért terjesztenek annyi félelmet és kételkedést, ha az ember az otthonszülés mellett dönt? Mi áll az otthonszülés útjában, ha a várandósság ideje szuperül telik, kompetens, megbízható és bizalmunkba fogadott bába áll mellettünk és bízunk a saját testünkben?
Tovább
1444. nap: Hétköznapi történet, 2012. Magyarország, Budapest
A CTG után azt mondta, ismét meg akar vizsgálni, mert lehet, utoljára találkozunk szülés előtt. Ekkor azonban olyasmi történt velem, amit nem tudok másként leírni, mint erőszak. Iszonyatos fájdalom, majdnem leugrottam a vizsgálóról, utána alig bírtam járni.
Tovább