igaz történetek szülésről, születésről

375. nap: Benedek születése – mese kijjebbről

375. nap: Benedek születése – mese kijjebbről

 A bába meséje

A „Várótermi beszélgetések”-en elmondták, milyen szuper szülésük volt. Hogy mennyire békén hagyták őket. Mintha otthon lettek volna, ketten. Egészen a legvégéig szinte be se jött senki, csak néha bekukkantottak, fölajánlottak egy-egy beavatkozást, de ők elhárították, és senki nem szorgalmazta.

Csak ami a szülés után jött…

Most se a szüléstől, hanem az azutáni szakasztól fél, de nagyon. Csaknem fél évig tartott, ameddig rendbejött. Hogy minek kellett rendbe jönni? A gátjának. Ja, meg a kisbabának – korai fejlesztőbe kellett járniuk, aztán egyéves koráig kezelték. Ja, meg a kapcsolatának a kisbabával. Gondok voltak a szoptatással. Mellgyulladás miatt még kórházba is kellett mennie. Aztán nem szoptathatott, talán a gyógyszerek miatt. De miért is? Hiszen olyan szuper szülésük volt! Hogy is volt?

Amikor elfolyt a magzatvíz, akkor behívták a szülésznőt és az orvosnőt. Akkor minden egy csapásra megváltozott. Arra emlékszik, hogy minden fölgyorsult, mondták, hogy nyomjon nagyon erősen, ő meg nyomott, mint az őrült. Aztán vágtak és megszületett.

Julcsi olyan volt, mint egy uborka. A színe is. Röstelli, de nem látta szépnek. Inkább ijesztőnek. Egy pillanatra kézbe is vehette, de nem is tudta megfogni, nyaklott-csuklott az uborka – olyan ügyetlenül fogta meg. Aztán azonnal elvitték. A gátját hosszan varrták.

A szülés utáni kontrollon azt mondta a doktornő, azért volt a kisbabának a megszületéskor oxigénhiánya, mert már hetekkel azelőtt nyomódott a feje. K. miatt. Mert K. nem volt hajlandó feküdni a 34. héttől, hanem inkább dolgozott a tanév végéig. Azt is mondta, hogy legközelebb is vágni kell, olyanok K. szövetei. Ha nem vágnának, cikk-cakkban menne szét minden.

K. pici, arányos, kosztümös, jó modorú tanárnő képében élt bennem. Egyébként azt hiszem, nem pici. L. hozzáillő férj. Julcsi nagyon aranyos, kis jól nevelt, tökéletes kislány, egyszer volt alkalmam találkozni vele.

Edinával megyünk, sietünk, amennyire tudunk. K. egész nap, sőt, már este is jelezte, hogy készülődik valami. Ahogy megérkezünk, látjuk, nem kellett volna rohanni. Megint mintha abbamaradt volna minden. Szociális szak – bár a méhszáj állapota alapján előrébb tartanánk. Mondta, hogy nem fél a szüléstől, csak attól, ami utána következik – de azt mégiscsak közvetlenül megelőzi a szülés…

Lehet, hogy el kellene mennünk. De Edina se, én se kellünk már otthon, a gyerekeink-unokáim lefeküdtek már. Aludjunk mi is, itt, a fönti szinten, akkor talán nem feszélyezzük K-t. Alig tesszük le a fejünket, sürgősen hívnak minket szüléshez egy közeli faluba. Egy-kettőre ott termünk, dolgunk végeztével K-t kérdezzük, hová menjünk. Nem tudja. Nem akar rángatni bennünket. Talán inkább hazaküldene. De a hangszíne! Edina is azt mondja, menjünk oda.

Mire odaérünk, nem kétséges, hogy jól döntöttünk. Dolog van – borogatás, masszírozás, támasz, biztatás – hogy megváltozott a szoba, oda a tárgyak rendje, valami más rend van, milyen gyönyörűek ezek ketten, micsoda erő van ebben a nőben, micsoda hangok, micsoda ritmus!

Milyen jó Edinával, de jól értjük egymást!

K. keresi a helyét – így se, úgy se jó. Végül Edina javasol valamit, guggolásban köt ki, és megszületik szépen.

K. rögtön kéri, öleli, majd kicsit eltartja magától, nézi és váratlanul hangosan, vidáman fölkiált: „Baa… meg, hogy fog örülni neked a nővéred!” Edinával egymásra nevetünk – a skatulyából kilépő kosztümös tanárnő – hihetetlen, és milyen megtisztelő, hogy így fölszabadul valaki a jelenlétünkben!

Kicsit még babázik, aztán megint vált. „A gátam?” – néz ránk kérdően. Ép, mondom. „Cikkcakkcikkcakkcikkcakk!” – hadarja magas hangon. Mi pedig értjük. Őt, őket, az életük egy kis szeletjét.

Fölszabadultan távozunk. Ezért, ezért érdemes. Ma legalábbis ezért volt érdemes.

G. Á.

 

A doula meséje

Egy újabb nehezen kibírható nap előtt állok. Kórházi gyakorlatra járok. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Pedig nem is dudás akarok lenni. Ezen a helyen szülésznőket képeznek ki. Tartja bennem a lelket a tudat, hogy Ágival együtt leszünk ma gyakorlaton, tudniillik annak, aki 20 éve bábaként dolgozik, kórházi gyakorlatra kell járnia ahhoz, hogy szülésznői oklevelet szerezhessen. Ugyanúgy, mint annak, aki például kazánkovács volt eddig, és most találta ki, hogy szülésznő lesz belőle. Szóval együtt vagyunk ma gyakorlaton.

Rengeteg várandós érkezik, CTG-re jönnek. Ez (is) egy ilyen nap. CTG nagyüzemben. Egyiket felrakom, másikat leveszem. Vagy Ági veszi le. Összedolgozunk. Mosolygós, fiatal nő érkezik a kislányával. Ági ismeri őket, látom. Aztán egy óvatlan pillanatban, amikor nyolcszemközt maradunk, bemutat minket egymásnak. Ági megsúgja neki, hogy bármennyire is nem látszik a ruházatomon, én nem ide tartozom, hanem egy másik csapatba. Abba, amelyiket szívesen látná a szülésénél pár nap múlva, ugyanis otthon szeretne szülni ezúttal. Azért ide jött a CTG-re, mert Ági készüléke éppen javítás alatt áll, és ha már úgyis itt vagyunk… A CTG elkészült. Minden rendben. Elbúcsúzunk.

Néhány nap múlva Ági szüléshez hív. Persze, hogy megyek! Végre egy kis éltető fény a gyakorlat sötétjében.

Egy jól bevált helyen találkozunk. Sokat vár rám, én a dugóban araszolok. Engedélyt kap várni rám, azt mondják, nem kell sietni. Még az elején tart a folyamat. Egy Pest közeli városba megyünk, majdnem elsőre odatalálunk. Szűk kis utca, a kapuban férjnek látszó személy integet. Barátságos, meleg otthon és a szobában az a mosolygós, fiatal nő, akivel a kórházban ismerkedtem meg nyolcszemközt.

Kedvesen fogad, beszélget, teát főz, vacsorával kínál. Tényleg az elején lehet még, a kontrakciók is ritkán jönnek, a vizsgálat is ezt igazolja. Beszélgetünk. Mosolygó fiatal nő mesél. Előző szüléséről, a tágabb család otthonszülés-ellenes álláspontjáról. Azt mondja, ne lepődjünk meg, ha csúnyákat mond majd szülés közben, ha eljön az ideje. Nem tudom, mit jelent ez egész pontosan, de máris tetszik.

Nincs még ránk különösebb szükség, minden megy szépen a maga útján. Jó érzés itt lenni. Látszik, hogy nagyon vártak minket ide. Még az is lehet, hogy hazamenni is van idő. De mégsem. A szomszédos faluból sürgető telefonhívás érkezik, harmadik gyermek siet érkezni erre a világra, nagyon siessünk hát mi is. Nagyon sietünk. Rekordidő alatt oda is érünk, mint kiderül, már csak lepénylesőbe.

Épp elindulunk vissza a hóból nagy nehezen kiásott autóval, amikor mosolygó fiatal nő telefonál, sűrűsödnek a kontrakciók, menjünk. Már nem beszélget, nem mesél.

Egy pillantásával jelzi, látja, hogy megjöttünk. Közel a szülés. Még borogatóvizet teszünk a tűzhelyre, de már nem biztos, hogy lesz ideje felmelegedni. Minden olyan gyorsan halad.

Mindannyian négykézláb vagyunk a matracon. Magával ragadnak az érzések, a hangok. Vajon eljött már a csúnya szavak ideje? Tulajdonképpen mindegy is.

Mosolygó fiatal nő hangja erőteljes, hömpölygő folyam. Csúnya szavaknak esélyük sincs hallatszódni, ha vannak se.

Mégsem itt fog világra jönni a kisbaba. Kényelmetlen. Inkább guggolás az ágy mellett. Mindent elsöprő tolófájások indulnak. Burok megreped, friss mekóniumos víz mindent beterít. Tágra nyílt szemű fiúcska feje kibújik. Szám a száján (a nyákszívó karnyújtásnál messzebb maradt), Ági keze a gáton. Összedolgozunk.

Mosolygó fiatal nő nem nyitotta ki a szemét, amióta az ágy közelébe kerültünk. Még akkor sem, amikor kisfiát magához öleli. Csak mosolyog. És beszél, beszél, önfeledt, eufórikus állapotban:

„Szia, Te Drága! Hát megjöttél! Hű, de rohadtul fájt ez az egész! Hogy Te milyen gyönyörű vagy! Te vagy a legszebb fiú ezen a k… világon! El sem tudod képzelni, hogy fog örülni Neked a nővéred, b… meg!”

Na igen, most már hallatszik. És értem is. És rohadtul tetszik is! Köszönöm! Élmény volt Veletek!

Szeretettel:

B. E.

Benedek születése anyaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol