igaz történetek szülésről, születésről

937. nap: Várakozás, partra érkezés

Megjelent: 2013. ápr. 29.

Lassan az esti keményedések fizikai érzéseket is magukkal hoznak, és igazi rendszeres kontrakciókká alakulnak. N. még elment dolgozni tízkor éjszaka. Ittam valami esti teát, mert nagyon akartam aludni, de ez már nem sikerült. N. fél 12 fele hazajött, amikor éppen telefonálni akartam neki. Ágit hívtam, ő egy óra múlva érkezett, akkor tartottam a két centinél.

Eleinte feküdtem, vonzott az ágy, fáradt voltam. Ezt az egyet sajnálom, hogy eleve fáradtan indultam neki.

Utána tánc. Körbe-körbe, mint egy hastánc. Amikor sikerül elkapni a ritmust a ringatózásban, a fájás valami egészen mássá alakul. Ott marad, de öröm lesz belőle. A szünetekben sétáltam, beszélgettünk, a többiek ott ültek körben.

Arról beszélgettünk, hogy mit éreztem délelőtt, az utcán, az üzletben az undok zöldséges ‒ aki egyébként soha nem beszél ‒ beszélgetésbe kezdett, kikérdezett S-ről, és hogy mikor várom az új babát, és hogy neki kettő van. De már akkor nem nagyon tudtam a szavakra figyelni.

Aztán valami hajtott, hogy vegyek még egy lábost a szüléshez, és vegyem meg aznap délelőtt a pelenkát is. Pedig a logikus agyam végig azt hajtogatta, hiszen van még tíz nap.

Délután elmehettem egy másik otthonszüléshez. Ott is együtt voltunk Ágival és Katival. Teljes bensőségesség.

Újra éjszaka. Egy kis lámpa és gyertyák. Fáradok. Ledőltem az ágyra, a többiek kimentek, és csak N. maradt bent, letérdelt a fejemnél, fogta a kezemet, és mind a ketten elaludtunk. Úgy tűnt, elég hosszú időre. A kontrakciók szép sorjában jöttek, mindig felébredtem rájuk, és persze így sokkal jobban fájt.

Aztán az öröm, hogy erőre kaptam, és újra talpra tudok állni, folytatódhat a mozgás. Felszabadultságérzés.

Ági és Kati, egyforma ruhában, fehér trikó, fekete harisnya, két légies teremtés be-beúsznak a képbe. A szemük a legjelenlévőbb. Egy nagy fekete és egy kék szempár. Komolyság, figyelem, együttérzés, de semmiképpen sem sajnálat.

Olyan jó rájuk dőlni. Mikor jön az a bizonyos hullám, elkapni a kezüket és szorítani. Hatalmas bizalomérzet.

A kilenc hónap ebben a pár órában összesűrűsödik és kiteljesedik. Ez az igazi várakozás. Ahogy ott vagyunk négyen a szobában, és várunk. Várjuk a hullámokat, ahogy egyre erősebbé válnak, aztán egybefolynak, elmosódnak a hullámhegyek és a hullámvölgyek.

A magzatvíz meleg csobogása, aztán néhány mindent átölelő szorítás. Ki szorít kit? Engem, vagy én szorítok valamit?

És a nagy partra érkezés. Mindenki ujjong, és ismét víz és könnyek.

W. A.

Első szülésem > > >
Harmadik szülésem > > >
Negyedik szülésem > > >
Ötödik szülésem > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.