igaz történetek szülésről, születésről

900. nap: 72 órás VBA2C (Máté születése)

900. nap: 72 órás VBA2C (Máté születése)

Soha nem szabad feladni az álmokat!

Ez egy történet VBA2C-ről (Vaginal Birth After 2 Cesarian = két császár utáni hüvelyi szülés) rengeteg türelemről, harcról, makacsságról, akaratról, kitartásról és tanulásról.

A kutatások azt mutatják, hogy hegszétválásnak az esélyei két császár után (egy császár után természetesen még kisebb az esélyek) 0,18–0,38% (ez a statisztika olyan szülésekre vonatkozik, ahol semmi beavatkozás nem történt, ahol a nők saját tempóban szültek). Ahhoz képest harmadik császárnál 8% az esély valamiféle komplikációra.

Tíz hónapos volt a Maja baba, amikor ismét megtudtam, hogy babát várok!

Tudtam, hogy az lesz az utolsó esélyem, hogy természetes úton szüljek. Kellett egy jó terv és segítség. Tudtam, hogy ha idő előtt bemegyek a kórházba, nem úszom meg beavatkozás nélkül, és nagyon nagy valószínűséggel szike vár rám. A terv a következő volt: otthon vajúdni, aktív szakaszig (a méhszáj utolsó egy-két cm-ének eltűnése), és csak a végén bemenni a kórházba! De kellett egy szakszerű segítség, aki tudja követni a babát, hegemet, méhszájamat.

Találtam! Egy nagyon profi hozzáértőt, aki végig követte a terhességemet, ahogy fizikai, úgy (vagy inkább) lelki szempontokból is! Mellette dúlát is fogadtam, aki nélkül – most már kijelenthetem – nem tudtam volna végigcsinálni! A csapatunknak negyedik tagja a férjem volt, aki ott volt mellettem minden percben, aki végig tartotta a lelket bennem, aki a hatalmas optimizmussal nem engedte, hogy lezuhanjak! Persze, egy orvos is kellett. Szerencsére azt is találtam. Megadta az esélyt, és nekem ez bőven elég volt!

Próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni. A férjemmel végigcsináltunk egy szülésfelkészítőt, ami nagyon nagy hatással volt ránk, sokat segített! Próbálkoztam magzati kapcsolatanalízissel, és persze, rengeteget olvastam, tanulmányoztam és akartam. Nem adtam fel, egyik percben sem!

Teltek a napok, hónapok. Jósló fájások egyre erősebbek, gyakoribbak lettek, örültem is nekik, tudtam, hogy a szervezetem készülődik. Minden nap beszéltem a babámhoz, magamhoz, hogy lassan eljön a nagy nap, és hogy hogyan fog lezajlani, lejátszottam az agyamban a szülést számtalanszor. Írtam egy szüléstervet is.

Orvosommal már az elején megbeszéltük, hogy két hét terminustúllépést engedélyez. Ami nagyon fontos volt számomra, mivel az ex orvosomnál két császár után az volt a szokás, hogy a 38. héten kiveszi a gyereket, a többi orvos pedig nem igazán engedélyezte, hogy a kiírt időn túllépjünk.

A várandósságom utolsó hónapját már eléggé nehezen bírtam, jó nagy volt a pocakom, és a doki is jó nagy babát jósolt. A jósló fájások szokásszerűen jöttek-mentek. Nálam, sajnos, nem filmszerűen történtek a dolgok, amikor a terhes nők kiabálva kezdenek vajúdni, és maximum fél órára rá megvan a baba. Éreztem, hogy nálam kicsit lassúbb leforgású vajúdás lesz, de nem is sejtettem, mennyire.

Megérkeztünk a kiírt dátumig, de semmi se történt. Rá két napra éjszaka felébredtem a fájásra, egyszer, kétszer, háromszor is. Megérkezett az idő! Már nem tudtam visszaaludni, és elkezdem mérni az időt. Szabályos tízpercesek. Tudtam, hogy bőven van még időm.

Reggel elmentem még bevásárolni, hogy minden meglegyen itthon. Mértem az időt, órákig tartottak a tízpercesek, aztán hatpercesek is lettek jó pár órán keresztül, utána visszacsökkentek tízpercesekre. Nagybevásárlás után magamat raktam rendben, hajmosás, borotválás stb.

Fájások fáradhatatlanok voltak, de én örültem nekik, csak éreztem, hogy még messze vagyunk a céltól! Délután még sütit is készítettem, elrendeztem a gyerekeket, és még a kedvenc műsoromat megnéztünk a tévében. Fájások csak jöttek és jöttek. Este lefeküdtem, tudtam, hogy kell az erő! És az összehúzódások egyre erősebbek lettek. Valamikor éjfél után már nem bírtam fekve elviselni a fájásokat, és reszketni kezdtem, fáztam, de nagyon.

Komolyodtak a dolgok, és ideje volt felhívni a segítőimet! Nagyon bíztam benne, hogy jól állunk, sajnos csak 2 cm-re voltam nyitva. Még nagyon messze volt a vége, úgy, hogy próbáltam visszafeküdni és koncentrálni, lazulni. Sajnos, nem nagyon ment. Ahogy egyre erősebben fájt, én egyre feszültebb voltam, ellenkeztem az összehúzódásokkal.

Férjem minden fájásnál fogott hátulról, tehermentesített, úgy elviselhetőbb volt, arról, hogy a közelsége akkor nagyon kellett és jólesett, nem is kell írnom. Reggel összecsomagoltuk a gyerekeket, és a párom elvitte őket nagyihoz, a dúlám is megérkezett, és próbáltunk lazítani, pihenni. Ahogy megjött, kikapcsolt minden elektronikai dolgot a lakásban, besötétítette, mécseseket gyújtott, és olajokkal masszírozott.

A feszültség lassan feloldódott, a fájások pedig egyre erősödtek, csak nem tudtam, hol a vége. Nagyon fáradt voltam, főleg, hogy nem volt jó sem fekve, sem ülve, állva még tűrhető volt, a párom minden összehúzásnál továbbra is tehermentesített, a dúlám pedig nyomta a keresztcsontomat. Elvesztettem az időérzéket, csak észrevettem, hogy megint este lett.Mate 3

Arra is emlékszem, hogy zavartak a szagok, illatok, nem tudtam enni, mindentől hányingerem volt, szerencsére, hogy vizet tudtam inni. Valamikor éjfél után a dúlám felhívta a negyedik csapattagot, amikor megérkezett, én több mint 48 órán keresztül vajúdtam. Reménykedtem, hogy lassan a végét járjuk. Egy világ dőlt össze bennem, amikor közölték, hogy 3 cm-nél járok.

Szerencsére ezután már jobban pörögtek az események. Megérkeztünk az utolsó naphoz, én már nem nagyon észleltem semmit a külvilágból. Annyira emlékszem, hogy a dúlámnak el kellett mennie pár órára, és az idő alatt kaptam cserébe egy másik dúlát. Fájásaim hárompercesek lettek. Beálltam a zuhany alá, és forró vizet engedtünk a keresztcsontomra, jólesett, lazított. Valamikor dél körül 6 cm lettem, el sem hittem, nagyon örültem. A dúlám is visszajött, és úgy éreztem, hogy egyenesben vagyok. Babámat, hegemet, pulzusomat rendszeresen ellenőrizték. Minden tökéletes volt. Estére 8,5 cm-esre tágultam, és kilenc óra felé a magzatvíznek egy része kifolyt. Irány a kórház!

Nagyon féltem az úttól. Hát nem hiába, rázós úton, fájások alatt, három nap vajúdás után nem volt egy leányálom, de csak arra gondoltam, hogy mindjárt vége, és találkozni fogok a babámmal! Félórás kocsikázás után megérkeztünk.

Egy morcos szülésznő vezetett befelé, és az első kérdése az volt, hogy hányadik szülés, és az első kettő milyen volt. Egy tökéletes CTG után megérkezett a dokim. Ő mosolygott, én kevésbé. Kínomban szóltam a dúlámnak, hogy menjünk zuhanyozni. A forró víz ismét segített, éreztem, hogy a fájások kezdenek másmilyenek lenni!

Sajnos, jött a morcos szülésznő, hogy ismét CTG-t kell csinálnunk. Nagy nehezen kimásztam a zuhanyzóból és felmásztam az ágyra. Az volt az érzésem, hogy a szülésznő folyamatosan olyan dolgot keres, amivel indokolttá tehetné a műtétet, nagyon ellenszenvesen viselkedett. Sajnos, igazam volt! Jött a dokim, és közölték, hogy nem tetszik nekik a CTG-m, hogy a gyerek szívverése stagnál 130 és 140 között. Adtak meg tíz percet, ha nem változik a helyzet, irány a műtő.

Ahogy kilépett a doki és a szülésznő a szülőszobából, a dúlám és a férjem segítségével felálltam, és elkezdtem kicsit mozogni, amennyire a CTG-kábelek engedek, nem is kell mondanom, hogy a babám rögtön elkezdett mozogni és jólérezni magát, és ismét tökéletes lett a CTG! Alig vártam, hogy leszedjék rólam a kütyüket, hogy visszamehessek a zuhany alá, vissza kellett hoznom a furcsa fájásokat. És sikerült!Mate2

Az a rész már nagyon nem tetszett, hallottam, hogy sok nő szereti a kitolási szakaszt, de nekem nem volt túl bulis! Gyorsan túl akartam esni rajta, és sikerült is, röpke húsz percen belül. Én már ott tartottam, hogy kinyomom a babámat zuhany alatt, a dúlám futott orvos után. Két nyomás között ismét felmásztam az ágyra. És megérkezett a vége, utolsó pár nyomás. Orvosom magyarázta a technikát, amivel sikerült elkerülni a gátmetszést. Én próbáltam koncentrálni az orvosomra, de ami eszembe jut a kitolási szakaszról, az az én drága férjem, aki annyi boldogsággal, örömmel, energiával várta a babánkat, hogy olyannak nem láttam még. Baba megérezte apukája pozitivizmusát, és könnyen kicsusszant.

SIKERÜLT! Megszültem a Mátét!

Rögtön magamhoz öleltem, és amikor már nem lüktetett a köldökzsinór, a büszke apuka elvágta. Babám rögtön gyönyörűen szopizott, utána az apukája elaltatta, én pedig lábamra álltam, és lezuhanyoztam. Milyen nagy dolog szülés után talpon lenni!

A végén az orvossal gratuláltunk egymásnak, és a férjem azzal búcsúzott tőle, hogy három év múlva találkozunk az iker lányainkkal… Arra a doki azt válaszolta, hogy ezek után semmi sem lehetetlen… Majd beszámolok arról is!

M-V. A.

Márk > > >
Maja > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.