igaz történetek szülésről, születésről

856. nap: Vágom a centit (Dorka születése)

856. nap: Vágom a centit (Dorka születése)

Amikor Dánielt vártam, tudtam, hogy fiú lesz (nem az ultra-, hanem a belső hang mondta). Amikor Téged, tudtam, hogy lány. Már egy éve ott dolgoztam, ahol születtem, és ahol Dánielt szültem, amikor Te megfogantál. Igazi öröm volt.

Húztam az igát hűvös halomba. Sokáig nem is mondtam meg a klinikán, hogy várlak, hiszen akkor nem lehettem volna ügyeletes, és mivel akkor is én voltam a családfönntartó, nem hiányozhatott az ügyeleti pénz.

Ez is igaz. Meg az is, hogy azt hittem, úgy kell gyereket várni, mint ahogyan Libresse-szel menstruálni, könnyedén, hogy senki észre se vegye, egyik nap olyan, mint a másik… De azért én észrevettelek. Veled sem, ahogy a többiekkel sem, nem volt hányingerem, nem voltam rosszul. Csak sokkal jobban. Sokkal jobban láttattad a szépet, hallattattad a hangokat, foghatóvá tetted a színeket, a fényeket, a bőröm is érezte a teret, amit kihasítottunk magunknak, nem is beszélve a szagokról és az ízekről. Máig összecsordul a nyál a számban, ha a közös magunkra gondolok. És jobban leperegtek rólam a hétköznapi történések, a munkahelyi ártalmak, a méhemből kokettáltál a többi bennlakóval…

De hogy lesz ez a szülés? Amikor Dániel született, nem volt választott orvos problémám, de most, amikor mindenkivel munkatársi viszonyban vagyok, ez bizony nem olyan egyszerű. Alig van valaki, akit egyáltalán el tudnék képzelni a Papán kívül magam mellett. Jaj, ki is legyen az, aki odajön arra a pár percre majd a végén, a gátmetszésre és a varrásra? Mindenképpen gyakornok kell, Isten mentsen a ranglétra magasabb fokán lévőktől! Szűkül a paletta, ki ezért, ki azért nem jó. Alapvetően senki nem jó. Akkor a legkevésbé rosszak közül, hát, legyen D. J. Szerencsére a téli szabadságolások miatt jó időben megtudom az ügyeletrendet, kicsit bele is szólok a beosztásba, legyen hetedikén ő – a hetes a kedvenc számom, akkor szüless –, és lehetőleg az ügyeletvezető pedig A. P. legyen, ha épp arra járna (az föl se merült bennem, hogy kijárna valami intimitás, legalább VIP-ellátásként, hogy se a beteghordó, se a professzor, se az ügyeletvezető ne tévedhetne arra akkor, amikor Te születsz…).

Akkor hát megvan a dátum, amikor szülnöm kell, illetve hát, egyúttal Neked meg születned kell. Megmondom D. J-nek is, csak hogy tudjon róla jó előre, ha lehet, ne cseréljen ügyeletet majd, mert én késő este jövök, hajnalban szülök. A. P-nek is szólok, hogy ő is tudja mihez tartani magát. Mindkettő kinevet. Nem tudják, milyen erős is a félelem a gesztusoktól, a hanghordozásoktól, az undor, ahogyan nőtársaimmal bántak, a rossz emlékek hatása sok kollégánkkal kapcsolatosan, olyannyira, hogy egyszerűen nem tudnék megszülni legtöbbjük jelenlétében… Nem lehet hát máskor szülni. Vágom a centit, mint a katonák. Még ennyi nap, még ennyi – több héten át.

Utolsó napig dolgozom rendesen. Keddenként professzori vizit, rutin osztályos munka, dekurzálás, szívhanghallgatás mindenkinél, zárójelentések megírása másnapra – írom jó sokszor a másnapi zárójelentésekre, igazolásokra a másnapi dátumot: február 7., február 7., és mindannyiszor gondolok arra, hogy holnap ilyenkorra megszületsz!

A centi utolsó napja… A professzor úr egyfele irányuló, határozott szemsugara a mai viziten, ahogy a slepp előtt teljes életnagyságában elvonult, mintha egy hajszálnyit megtört volna a Téged takaró fehér köpenyem szétfeszülő gombsorán… Csakugyan. A folyosón, távozóban jól végig is mért, és fejét hátrafordítva a válla fölött undorral megkérdezte: „Mi van, maga vemhes?” „Igen, professzor úr.” – hangzott az illedelmes válasz – „Nemsokára elleni fogok!” S lőn.

Hazaérve Dániellel az óvodából, őt fektetgetve, magamban készülgetve egyszer csak váratlan fordulat: Papa szól, hogy nem lesz jó ma ez a szülés, mert van egy film a tévében, amit mindenképpen szeretne megnézni, és amikor annak vége, már nem érjük el a terveink szerinti utolsó buszt, nem tudunk hogyan bemenni a klinikára. Lévén, hogy taxira nem volt pénz, meg hát ugye a technika még nem tette lehetővé, hogy máskor nézzen meg valamit, mint amikor azt adják, be kellett látnom, vannak dolgok, amik megváltoztathatatlanok… De eszembe jutottak a másnapi ügyeletesek, a futószalag nappalok, ezerféle ritmusban üvöltő szívhangok, a megindított szülések oxitocinos, segélykérő jajgatásai – marad a kecske és a káposzta. Nincs más megoldás. Most kell szülni. Így hát, a film után, amikor Papa előkeveredett a szobából, megérkezett az első kontrakció. Dánielhez jött a szomszéd, mi pedig átsétáltattunk a városon, „mindíg, meg-megállva”.

Hatodikán este ugyan nem, de hetedikén fél három körül megérkeztünk a szülőszobára. A szülésznők összenéztek, aztán kedvesen körülvettek. Már régen engedtem be a férjeket sutyiban a szülőszobára, így a VIP-ellátás keretén belül nekem is sutyiban megengedték, hogy Papa bejöjjön.

Fölébresztették D. J-t, aki kicsit beszélgetett velem, majd megállapította, hogy visszafekszik aludni, mert nincsenek kontrakcióim, és ő nem szeretne engem belekergetni egy megindított szülésbe. Hát bizony, nagyon fegyelmezett vagyok, de hiába mondtam, nem akart hinni nekem.

Végül csak megvizsgált. Jól meglepődött. A vizsgálat közben meg is repedt a burok (vagy meg is repesztette, ezt már sose fogjuk megtudni), alig maradt idő a beöntésre-borotválásra DORKA2– munkahelyi ártalom, filmszerűen láttam, ahogy haladsz bennem, közben éreztem is – elképzelhetetlen volt!

Gyorsan fölfektettek, lábak szét a kengyelbe, lábzsák, fertőtlenítő – D. J. kérdezte kedélyeskedve (talán főleg Papának akart imponálni), hogy fiú vagy-e vagy lány, mondtam neki, hogy lány vagy, és ha mégis fiú, mondta, akkor majd levágjuk neki, hehehe, én meg kínomban azt válaszoltam, hogy akkor máris vághatjuk (mert máris jöttél). Addig is vágja a gátat, mondta, hehehe (de vicces, nyissz).

Lány!!!! Kislányunk van! Kicsi lányunk! És még meg is érinthettelek, mielőtt elvittek reggelig, ez ám a protekció! Igazi öröm! Igazi boldogság! Megszülettél, kicsi Csillagom!

Papa évek múlva mondta el, hogy szétharaptam a kezét. Hang nélkül, fegyelmezetten. De jó, hogy ott volt! És de jó, de jó, hogy itt vagy!

Mama

Dániel > > >
Jakab > > >
Janka >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.