igaz történetek szülésről, születésről

847. nap: Ez a Magritte megríkatott… (Samu, Cserne, Fülöp születése)

847. nap: Ez a Magritte megríkatott… (Samu, Cserne, Fülöp születése)

Szeretem Magritte-ot. Mondhatnám úgy is, hogy a kedvencem.

Dorka lányom kirándulni hív, Kecskemétre. Magritte-fotókiállítás. Dupla öröm. Magritte, meg hát hogy Dorkával kirándulni akárhova, ketten, kivételes alkalom. Talán utoljára akkor volt ilyen, amikor ledobta a ló Gemencen – minden gyerekemmel, még a nevelt fiammal is elmentem kettesben valahova, vele oda.

Éppen repesztünk a sztrádán. A gondolataim elkalandoznak. Kati jut eszembe. Tíz évet, fontos tíz évet dolgoztunk együtt, vittünk valamit együtt, aztán egy-két éve szétváltak útjaink. Nehéz volt, de most már mondhatom, a mélyben talán megmaradtunk egymásnak. Talán.

Telefon. Véletlenül pont Kati. Hogy babát vár Ibi! Kati első unokáját! Nagymama lesz! Nahát! Micsoda örömhír! Ibivel mindig volt valami közös, mindig szerettem, a szemem sarkából figyelgettem, ahogy cseperedik. Nahát! Ibiben van valami Magritte.

Most már Kecskemét. A kiállítás kicsit várakozáson aluli, csak fotók – tetszik, de nekem Magritte más. Dorkával jó lenni, valahogy olyan ünnepélyes. Meghív egy kávézóba. Nem gyújt rá. Jön egy SMS – most nem nézem meg, vele vagyok inkább. Egyszer csak kérdi, nem nézem-e meg az SMS-t. Hát akkor de, megnézem. Jé, Dorkától jött. Milyen hosszú! Mi ez?

„Országossaroltamásenykabátjanyukábóleszelegjobbnagymama”.

Nézem, nem fogom föl. Az első részt ismerem, ilyet játszottunk mindig a gyerekekkel, amikor utaztunk, és ezt pont valamiért mindannyian megjegyeztük – úgy kell játszani, hogy mondasz egy szót, a másik pedig a végével folytatja és megjegyzi az előző összest… De az utolsó szó most nem b-vel kezdődik. Dorka ilyesmiben nagyon jó, nem szokott hibázni. Ennek kell, hogy legyen magyarázata. Na, nézzük, még egyszer. Mi ez? NAGYMAMA!!!!! LEGJOBB NAGYMAMA!

Elérzékenyülök, örülök, nem tudom, hova tegyem magam. Ez a Magritte megríkatott. Az is eszembe jut, hogy vége, valami lezárult ezzel, én már nem szülök többé, átadtam a stafétabotot –, de az öröm mindent elnyom, sokkal erősebb…

Még nem publikus, mert Dorka akarja megmondani a családnak, még pár hétig nem. Feszít az öröm, feszít. Muszáj még Kecskemétről fölhívnom Katit. Azt mondom csak neki, hogy majd mondok valamit, de nem most. Mire ő: „Csak nehogy egyszerre két helyen kelljen lenned!” Hihetetlen ez a nő. Hogy kitalálta egyből! Ennyiből! Szerencsére én már tudom, hogy Ibi december végére várja, Dorka meg február elejére (akkorra, amikor ő született, mellesleg…). Hogy egyszerre szüljenek, nem lehetséges, de nem mondom meg neki, hiszen nem mondhatok semmit. Azért ezek a lányok tudnak valamit…

Dorka gyönyörű (Ibi is gyönyörű), kerekedik (Ibi is). Dorka várandóssága alatt sok mindent tanulok. Főleg az anya-lánya kapcsolatról, a bántásokról. Rájövök, hogy mi is a legjobb nekem az anyukámban. Az én anyukámnak nehéz dolga volt velem, sok-sok fájdalmat okoztam neki, de egyszerűen nem volt sérthető. Mindig volt hozzá út, sose büntetett azzal, hogy megvonta magát tőlem. Remélem, ezt az én gyerekeim is így érzik velem, ha sokszor nehéz is mindannyiunknak.

Dorka is, Ibi is – holott mindkettőjüknek egész gyerekkorukban a csapból is a szülés-születés folyt – rendesen eljárnak az információs hétre. Épp két olyan pár is jár, akik ikreket várnak. Amikor én várandós lettem, mindig rettegve drukkoltam, hogy nehogy ikreim legyenek, mert milyen már, ha egyforma gyerekei vannak valakinek? Kati szült ikreket. Ők valahogy nem egyformák.

Hopp, kiderül egyszer csak, hogy Dorkában KÉT gyerek lakik! Ikreket várunk! Milyen más közelről minden, mint távolról rettegni tőle! Micsoda csoda ez! Most már sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy ikreket várjak-szüljek-neveljek. És közben micsoda nehezítés a sorstól, hiszen ikrek elvileg nem születhetnek Magyarországon otthon… Bár Dorka nem döntött még. Arról se, hogy egyáltalán vele lehetek-e, amikor szül.

Úszni járunk négyesben (Dorka, a Kettő meg én). Nem vagyok sportlédi, de azért, hogy velük lehessek, a hideg ellenére mindig hősiesen megyek. Megéri. Büszke vagyok rájuk, nagyon.

December közepe. Ibi most már érett kisbabát szülne. Egyforma nagy a hasuk, csak Dorkában kettő, így a formája más. Milyen szépek ezek a lányok! Persze Katinak Ibi a szebb, nekem meg Dorka. Így van ez jól.

Szülés előtti beszélgetés Ibivel, még december 24. előtt… Mi hogyan legyen, ki kivel legyen. Velem szeretne, nem mással, egyik velem dolgozó bábával se. Csak velem. De jó, én is vele!

Karácsony. Ez az a december 24-e, amitől örökre megváltozott néhányunk számára a december 24-e. Ikrek születtek. A második kicsi baba betegen. Küzdés az életéért, közös küzdés a szülőkkel és a bábatársakkal. Élet-halál. Ölelések, zokogások, fájdalmak, remények, elengedések.

Első telefon Dorkának – hiszen benne vannak az ikrek… Micsoda nehezítés a sorstól… És Dorka még mindig nem döntött. Arról se, hogy egyáltalán vele lehetek-e, amikor szül. Ezzel együtt kell döntenie. Minden mozzanatot részletesen elmondok neki. Kérdez mindenről. Válaszolok. Öleljük mi is egymást. Máshogy, mint eddig. Ez most nem az anya-lánya ölelés. Ez az ölelés az anya-lánya ölelést is átöleli. És megszületik a döntés.

Eltelt a december. Ibi mire vár még vajon? És most, amikor már a január első fele is eltelt, most ugyan mire vár még?

Január vége van. Teszek-veszek itthon, le-lenézek Dorkához az emeletről, pont odalátni, ahol ők laknak. Ég a lámpa, pedig korán szokott lefeküdni. Hű, Ibi hív. Izgatott indulás. Lefele futva a lépcsőn látom, hogy még mindig ég Dorkáéknál a lámpa. Átsuhan egy gondolat. Elhessegetem rendesen. Most Ibi van soron. Odaérek, megcsap a muskotályzsálya-illat. Már itt tartanánk? Ibi arca békésebb, mint eddig bármikor. Halk, kedves fogadtatás. Igen. Elindult már.

Szól a telefonom. Semmi kétségem – ez Dorka lesz. Noná. Folyik a magzatvize. Nem mondom Ibinek, hiszen még nincsenek kontrakciók, hátha csak holnap vagy akár holnapután szül… De Ibi tudja. Leteszem a kagylót, visszamegyek hozzá. Nemsokára megint csörög – tudom, Dorka –, jobb lenne, ha mennék, jobban érezné magát. Igen. Ott a helyem, nem vitás.

Ibi nagyon benne van a sajátjában. Anya lesz. Innen néz rám – mint anya az anyát, kedvesen, olyan igazán, értően elenged… Készülődöm gyorsan, hívom a bábatársamat, de nincs maradásom, pedig Ibit nagyon viszi az ár. Drukkolok Dorka felé röpülve, hogy a bábatársam odaérjen Ibihez még időben.

Belépek Dorkához. Édes kicsi csillagom, hát elindult ő is, mire ideértem! De még utolérem. Hívta már Edinát, a barátnőjét, douláját, bábatársamat. Bele a sűrűjébe. Vízmelegítés, borogatások, masszírozások, ritmus, hangok, alig bírom a tempót egyedül, jó, hogy végre megjön Edina. Egymásra pillantunk csak, és minden megy tovább. Fürdőkád. Edina nem felejti el meghallgatni a gyerekek szívhangját se, időről időre hallgatja. Az enyém a torkomban dobog. Jó a jelenben. Időtlenség, izzadás, lánya-anya-doula-bába, nagymama és nő, és még ki tudja, ki – pont ugyanott. Azt hiszem, ennél erősebb élmény nem ért és nem is érhet.

És de. Jön! Dorka gyönyörű hangjai, és a tenyerembe simul valaki, akinek a nagymamája vagyok, és megajándékoz valamivel, amire nincsenek szavak. Nem hiszem, hogy sok anyának, nagymamának, bábának jutott volna ilyen ajándék valaha is! Dorka máris kéri tőlem a kisbabáját, én nyújthatom át – Samu! Micsoda boldogság!

És most, az első után – azt hiszem, mind egyszerre gondolunk arra a december 24-re. Alig egy hónapja történt. Tudjuk mind, hogy bármi megtörténhet most is… Csapongnak a gondolataim, miközben teszem, amit kell – most mint bába.

Ibi már biztos rég megszült, hiszen azóta, hogy eljöttem tőle, órák teltek el, ha itt mi nem is érzékeltük. Már megvirradt rég. Most van egy leheletnyi időm, Samu a legjobb helyen, várakozunk a Következőre – gyorsan küldök egy SMS-t Katinak, ezt: „1”. Hamar hallom, pittyeg is a válasz. Biztos gratulál.

De most nincs idő, nincs kedv megnézni, indul a Következő! Alig pár perc, és ő is kitölti a tenyeremet, betölti a szívemet. Fülöp! Hihetetlen. Melegség, borzongás, meghatottság, remegés, boldogság, büszkeség és még ki tudja, mi – szétárad a testemben minden egyszerre, minden sejtembe. Átadom Fülöpöt, megy anyjához-apjához, testvéréhez – az új négyesbe. Mi, Edinával hátrébb húzódunk. Katinak SMS: „2”.

Szemérmesen, halkan csomagolunk, takarítunk, lopva oda-odanézünk, amikor eszembe jut, hogy megnézzem Kati gratulációját, amit az „1” szövegű SMS-emre küldött. Tágra nyitom a szemem. A szöveg nem gratuláció, hanem ez: „MEGSZÜLETETT CSERNE!” Az „1” és a „2” között…

Tényleg tudnak valamit ezek a lányok! A fiúk pedig bevittek a nagymamák különös, fantasztikus világába. Köszönöm, szemem fényei!

Nagyi

hatterkep
A honlap arculatának készítője utólag tudta meg, hogy a gyerekek, akiket a sok-sok kép közül kiválasztott, kicsodák.

Nem én táncolok (Ibolya szülése) > > >
Kutacs és Holdvilág (Dorka szülése) > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.