igaz történetek szülésről, születésről

646. nap: Csütörtök ‒ Vérvörös kupa

Volt egy verseny, amin én nagyon régóta szerettem volna részt venni, de egyrészt messze van, sok pénz, sok idő, másrészt meg a gyerekek kicsik voltak, nem volt kire hagyni őket több napra, meg többnyire még szoptattam is valamelyiket. Aztán eljött az idő, a legkisebb is elmúlt már három, felkészültem, elküldtem a nevezésemet. Edzettem szorgalmasan, egy dolgon aggódtam csak – ismerve az előzményeket, mármint hogy a férjemnek elég csak rám nézni, és én már rögtön babát várok –, hogy legalább még szeptemberig, a verseny végéig bírjuk ki valahogy. Hát nem sikerült, júniusban terhes lettem.

Akkor én ezt tényleg úgy éltem meg, abortusz ugyan nem jött szóba, de akkor éppen nem igazán akartam babát. A férjemre is dühös voltam, miért nem vigyázott jobban. Persze azért nem csak rajta múlt. Végül két hónap elteltével azért csak összebarátkoztunk valahogy – én meg a baba –, ha egyszer már idejött hozzánk. Belenyugodtam, hogy az a verseny már most sem lesz meg, lesz helyette más. És nemcsak abban az évben nem lesz – egy év még nem a világ –, de megint jó néhány évig nem jön szóba, hiszen jön majd megint a babázás, szoptatás.

Időközben indultam helyette jó néhány másik rendezvényen, júliusban elmentünk még egy hosszú nyaralásra is, és elfogadtam, hogy most már vége, hosszabb szünet következik. A nyaralás utolsó előtti napján még egész váratlanul belebotlottunk egy kicsi, falusi versenybe, gondoltam, ez még belefér. Úgy is mentem oda, hogy most jó darabig ez lesz az utolsó. Még valami kis korosztályos helyezést is elcsíptem, egy kis vörös kupát kaptam ajándékba. Vérvörös volt…

Estére már kezdtem vérezgetni, reggelre sem állt el. Hazatérve, este a kórház ügyeletén közölték, hogy nem érzékelnek szívhangot, jelentkezzek másnap náluk kaparásra(?), abortuszra(?). Nem tudom, minek hívták. Nem éreztem semmit, teljesen jól voltam, de hajnalban megindultak a fájások.

És persze nem volt ez igazán szülés (kilenc-tíz hetes lehetett az a kis magzat, de az előző esti kórházi ultrahangon körülbelül hét hetesnek becsülték), mégis nagyon ahhoz hasonló érzés volt. Erős vérzés mellett rendszeres fájások, pont ott és úgy, ahol és ahogy szülés közben szokott. Talán nem annyira intenzíven, de én nagyon nehezen viseltem. Reggelre talán csillapodott valamit a fájás, gondoltam, most már itt az idő, bemegyek a kórházba, ahogy előző este mondták nekem. Nem is tudom, miért hívtalak fel az indulás előtti utolsó pillanatban.

Akkor nem tudtam még, hogy akár csak a szülés, ez is ugyanúgy lezajlik, megtörténhet otthon is. Ha nem szólsz, bizony bementem volna a kórházba. Még jó idő eltelt, amíg kicsusszant belőlem valami teljesen szokatlan, gömbölyű dolog. Kíváncsi voltam, hát egy késsel szétvágtam. És ott volt egy tökéletes kicsi, fehér babszem, egy kis magzat, látszottak a végtagjai, a kis gerince. Na, akkor jött végre a zokogás. Még el is temettük őt, egy nekünk kedves helyre. Ha arra járok, most is sokszor eszembe jut.

Most már jó ideje túl vagyok rajta, sokat segítettek az időközben megszületett gyerekek, de akkor úgy éltem meg, mintha egy egészségesen megszületett kisbabát vesztettem volna el. Azt gondolná az ember, hogy nem kell ebből akkora dolgot csinálni, mindennapos esemény, majd’ minden nővel megesik, nekem mégis életem egyik legnehezebb időszaka volt.

Persze, sokat gondolkoztam azon, hogy vajon azért történt ez, mert nem igazán akartam őt, vagy esetleg túlterheltem magam. Végül is azt gondolom, hogy fizikai síkon a közvetlen kiváltó oka valószínűleg egy, a megtermékenyüléssel egy időben kezdődő, magas lázzal járó bárányhimlő-fertőzés lehetett. Lelki síkon meg egyszerűen így van jól, ahogy történt, így kellett lennie. Ilyenformán az az annyira vágyott verseny végül is sikerült, aztán szép lassan helyre kerültek a dolgok.

Utána persze már szerettem volna babát, számolgattam a napokat, hogy mikor jön már. Igazából nem kellett sokat várni, nekem mégis mérhetetlen hosszú időnek tűnt. A versenyen megismerkedtem egy finn úriemberrel, aki meghívott hozzájuk egy rendezvényükre. Februárban elmentünk a férjemmel ketten Finnországba, nagyon jól éreztük magunkat, teljesen feloldódtunk, hazafelé már hárman szálltunk fel a repülőre.

B. T.

Hétfő > > >
Kedd > > >
Szerda > > >
Péntek > > >
Szombat > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.