igaz történetek szülésről, születésről

589. nap: Hoppá, jön a gyerek! (Benedek)

589. nap: Hoppá, jön a gyerek! (Benedek)

Számolom a napokat. Lassan már öt hete van annak, hogy a nőgyógyászom és Geréb Ági is egybehangzóan állították, hogy maximum még két hetet jósolnak ennek a gyereknek. Ehhez képest ma van a túlhordás nyolcadik napja. A szüleink kezdenek aggódni, azt már valahogy megemésztették, hogy belőlem otthonszülő nő lett, de most látom, hogy megint aggódnak. Kérdezik, hogy hány nap túlhordásnál fogok mégis kórház mellett dönteni. Nyugtatgatom őket, hogy a kórházakban is van olyan orvos, aki tíz napot, két hetet vár. Persze, közben én is kezdek aggódni. Még nem tudom, hogy meddig bírok majd várni.

Már nagyon elegem van ebből a terhességből. A baba már körülbelül három hónapja beállt fejjel lefelé a szülőcsatorna nyílásához, ebből majdnem baj lett, de aztán mégis meggondolta magát, amiért nagyon hálás vagyok neki. A szeméremcsontomat viszont már azóta nyomja egyre nehezedő kis testével. Fáj is rendesen, a sétáról és földön ücsörgésről már régen le kellett mondanom. Közben három hete folyamatosan jönnek a jósló fájások, éjszakai görcsölések, amik sajnos, reggelre mindig elmúlnak.

Szombat délután Áginál a CTG-n erősen nyafogok, hogy mi lesz már ezzel a gyerekkel. Az egyetlen jó dolog a túlhordásban, hogy kétnaponta megyek Ágihoz nézegetni a gyerek mozgását. El-elkapunk egy-egy kontrakciót, de igazából semmi. Közben Ági minden alkalommal elgyönyörködik a gömbölyű pocakomban. „Gazda” szeme hizlalja a jószágot, de most már inkább kicsalogatni kéne és nem továbbhizlalni, elég nagy ez így is. Szóval nyafogok, Ági megnyugtat, és elejt egy-két célzást a szeretkezés, közelebbről a spermiumok és a női orgazmus áldásos hatásáról ilyen esetekben. Szóval irány a hitvesi ágy (matrac).

A dolog beválik, már közben valami fura fájdalmat érzek a hasamban, de már csak legyintek, hogy ha-ha, és eszemben sincs bedőlni mindenféle kósza fájdalomnak. Utána ebédnél is érzem, hogy mintha másként fájna, mint a jósló fájásoknál, de azért még nyugodtan megebédelek. Aztán már inkább eldobom magam a nappaliban, hogy enyhítsem a fájdalmat. Jó, hogy vasárnap délután van, Gábor itthon, Kristóf (első csemeténk) nagyszülőknél, Ágiék biztosan nem kerülnek dugóba, ideális szülési helyzet.

Elszánom magam, és negyed háromkor felhívom Ágit, hogy na, mintha most valami történne. Ági szentségel egyet a telefonba, és mondja, hogy most érkezett meg Székesfehérvárra egy másik szüléshez. Most már szinte biztos, hogy nem ő jön hozzám, hanem bábatársa, Ági. Elsőre is így hozta a sors, másodszorra is így lesz. Eszembe jut, hogy Ági mennyire megnyugtató volt az első szülésnél, és örülök ennek a fordulatnak. Magamtól úgysem tudtam volna dönteni, hogy ki jöjjön. Geréb Ágit azért szerettem volna, mert még nem volt nálunk, másik Ágit meg azért, mert már volt.

Fél óra múlva felhívom Ágit, mert a furcsa fájdalom átalakult ötperces kontrakciókká. Megkérdezi, hogy siessen-e, hát mit tudom én. „Sietni nem kell, de azért induljál el!” – mondom végül neki. Még a lelkemre köti, hogy ha felgyorsul vagy erősödik, akkor feltétlenül hívjam. Jó. Kiszámolom, hogy kényelmes készülődéssel mikor ér ide, és visszamerülök a kontrakcióba.

Gáborral latolgatjuk, hogy vajon még ma (13-án) megszületik-e a gyerek, vagy átcsúszik holnapra. Próbálok eljutni a vécéig kúszva-mászva, de közben mindig rám tör egy kontrakció. Két fájás között háromnegyed négykor még gyorsan felhívom a szüleimet, hogy most mégsem megyek át hozzájuk, mert mintha valamivel jobban görcsölne a hasam. Szerencsére, nem jönnek rá a telefonból, hogy mi a helyzet. Külön kérték, hogy nem szeretnének a vajúdásról tudni, mert csak felizgatnák magukat. Gyorsan lerakom, mert megint jön egy kontrakció. A fenébe is, egyre hosszabbak és egyre fájdalmasabbak. Közben szorongatom Gábor kezét, nadrágját, éppen mi adódik. Négykor felhívom Ágit, hogy tudósítsak a helyzetről. Szerencsére már itt van öt percre tőlünk.

Ági éppen egy kontrakció közepén megérkezik. A hátam mögül figyeli, ahogy a földön félig hason, félig oldalt, félig összegömbölyödve gyürkőzöm a fájással. „Szia, Ági!” „Hello! – mondja ő – hát te jól belerántottál.” „Ja.” – nyögöm neki vissza válaszként. Még megbeszéljük, hogy ettem-e, van-e hányingerem. Nem-nem az nincs, elsőre sem hánytam, csak hasmenés. Aztán megint vissza a kontrakcióba. Jaj de jó, Ági elkezdte hátulról masszírozni a derekamat. Nem tudom, hogy csinálja, de nagyon jó, pontosan követi a kontrakció ívét, ahogy erősödik a fájdalom, úgy növeli ő is az intenzitást, s ettől meglepő, de tényleg kevésbé fáj. Azt hiszem, nyögök is neki valami olyasmit, hogy ez most nagyon jó, de lehet, hogy csak gondolom. Elszánom magam egy vizsgálatra, hm, 5-6 centi a méhszáj, kicsit többre számítottam, de azért ennek is örülök. Gyorsan vissza egy kontrakcióba. Előttem Gábor, akinek még mindig szorongatom a kezét, nadrágját, mikor mit, hátam mögött Ági a derekamat masszírozza. Nagyon nagy biztonságban érzem magam így körbevéve, és nem is esik jól, ha bármiért is egy pillanatra ott kell hagyniuk. Szerencsére, mindig sietnek vissza.

A kontrakciók egyre erősebbek és hosszabbak, sőt lassan egymásba érnek, épp hogy lecsengett az egyik, már indul is a következő. Magamban jókat mérgelődöm, s próbálom elfogadni, hogy ez van, amikor egyszer csak elementáris erővel tör rám egy tolófájás. Aztán még egy. Annyira meg vagyok lepődve – csak fél óra telt el a vizsgálat óta –, hogy megkérdezem Ágitól, hogy most ez micsoda. Tényleg máris jönni akar a gyerek?

„Miért, mit gondolsz, van még valami kétséged?” – kérdez vissza. Jót vigyorgok a válaszon, aztán még egy-két ilyen tolófájás, és rájövök, hogy testhelyzetet kell változtatni, mert így félig fekve nem érzem, hogy tényleg jönne kifelé a gyerek. Nagy nehezen föltérdelek a kanapén ülő Gáborra támaszkodva, mögöttem még mindig Ági és az időközben befutott doula, Juli. Azt hiszem, köszönök neki is, de nem biztos.

Hoppá, jön a gyerek, érzem a feszülést, ami olyan ismerős az első szülésből. Akkor hogy megrettentem tőle, most meg jólesően nyugtázom, hogy oké, elindult kifelé. Közben persze nyafogok, hogy fáj, csíp, feszül, amire rögtön borogatás, olajozás a válasz. Nagyon jól csinálják. Valami homeopátiás szerrel is szeretnének segíteni, de ez is csak távolról jut el hozzám. Nem is nyúlok érte, el vagyok mással foglalva. Aztán egyszer csak érzem, hogy most kibújt a feje, de még egy nyomás kell ahhoz, hogy kint legyen teljesen.

Hú, de nagy! A buksiján még ott van a burok egy darabja, halkan sírdogál, meg láthatóan fázik. Azonnal a karomba kapom. Nagyon-nagyon örülök a ráncos, morcos kis fejének. Még nem is akar szopizni, csak nyitogatja a szemét és nézelődik, és nagyon jólesik neki a simogatás. Kisfiú létére igen cicásan simul bele a tenyerembe, nagyon odáig vagyok tőle. Az első szülésnél eufóriára és meghatottságra emlékszem, most meg valami fantasztikus boldogságra és megkönnyebbülésre.

Hát ez sportos volt, negyed hat van, és már kezünkben a gyerek. Mi meg Gáborral még azt találgattuk, hogy vajon 13-án vagy 14-én fog születni. Úgy látszik, hogy a hosszú várakozás után most hirtelen nagyon elszánta magát ez a pici baba. Nagy a vidámság. Alig akarom Ágiékat elengedni, de hát már mindent elpakoltak, megbeszéltünk, és mégis csak vasárnap van, nekik meg ott a családjuk.

Hárman maradunk. Nagyon fáradtak vagyunk, este is van, lassan összekészülődünk lefekvéshez. Ez a kedvenc részem az otthonszülésben, az első éjszaka együtt a mi kis jövevényünkkel. Felpakolom a szülői matracra magam mellé a picit, és még hosszan nézegetem, mielőtt elalszom.

Annyit azért még hozzátennék, hogy ennek a gyors szülésnek az előzménye egy júliusi párcsoport volt, amit Ágiék csináltak az otthonszülésre készülő pároknak. Az a két nap nagyon fontos két nappá és viszonyulási ponttá vált számomra. Nagyon sok feszültséget, félelmet és várakozást kipakoltam akkor magamból. Utólag azt gondolom, hogy ennek köszönhető, hogy ennyire gördülékenyen, elakadások nélkül születhetett meg Benedek. Ezért nagyon hálás vagyok Geréb Áginak is, aki bár nem volt ott a szülésnél, mégis a felkészülésben nyújtott segítségével nagyon fontos közreműködője volt Benedek születésének.

J. R.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.