igaz történetek szülésről, születésről

546. nap: Végre Mamu volt a fontos

546. nap: Végre Mamu volt a fontos

Szia, Boginak hívnak. Itt még nem egészen egynapos, de egyébként már nagy, két és fél éves. Szerintem mázlista vagyok. Úgy születtem, ahogy édesanyám, Mamu (vagy inkább én?) szerette volna. Azt mondják, jó gyerek vagyok. Szeretek szemlélődni, ráérősen nézelődni.

Nem siettem akkor sem, amikor születtem. Szerencsére, mások sem mondták, hogy sietnem kellene. Mamu feküdt egy nagy kád vízben, és simogatták a pociját. Szinte restellte, hogy ilyen jó dolga van. (Szabad ezt?)

Mindenki némán és szelíden várta, hogy megjöjjek.

Szabinak, a bátyámnak nem volt ilyen szerencséje. A doktornő siethetett valahova, mert Mamu kérdés, magyarázat nélkül kapott szurit, amitől Szabi hamarabb megszületett, mint ahogy szerette volna. Egyébként minden rendben zajlott – a tágulás is –, és panasz sem volt semmire. Nem tudom, hogy ezért van-e, de Szabi azóta is mindig siet, mintha lemaradna valamiről. Amúgy jó fej, szeret a nyakába venni, és már azt is mondta, milyen rossz lenne nélkülem.

Tündi, a nővérem is mázlista, mert – bár kórházban született, mint Szabi – a születésekor senki nem figyelt rá, így siettetni sem tudták, de amikor Mamu megkérdezte: „Tolhatom?” ‒ hirtelen kerítettek valahonnan szülésznőt is. Tündivel nagyon szeretek játszani. Rendkívül tud figyelni az emberek érzéseire. Valóban olyan, mint egy kis tündérlányka.

Mamu nagyon fáradt volt a szülés után, de szagolgatott még órákon át, mire el tudott aludni. Mintha ősi ösztöneire ébredt volna. Nem véletlenül. Óriási erők szabadultak fel a mamámban, amikor megszülettem. A születésről, a csodavárásról szólt minden. Mamu végre úgy szült, hogy ő volt a fontos, és úgy érezhette, hogy a szülés az ő teljesítménye. (Mamu megtáltosodásának volt az is a következménye, hogy ripsz-ropsz lett szép, tágas házunk.)

Az óvó kezek azért vigyáztak rám, és az is még születésem közben kiderült, hogy a szívem egy kicsit elkezdett valamitől kalimpálni. Mamu nem ijedt meg, kitolt engem egy levegővel, miután már félig amúgy is kint voltam előtte. A köldökzsinóromon volt egy csomó, ami szüléskor egy kicsit meghúzódhatott, de semmi baj nem lett belőle, a mamám meg sem ijedt, csak szelíden tudomásul vette. Még így sem kellett a mamámon vágni, és az apró sérülés is hamar meggyógyult magától – és némi homeopátiás golyócskától.

Mamu amiatt sem aggódott, hogy vízbe születtem. Igazából így is szerette volna (vagy inkább én?). A pancsolás azóta is nagy kedvencem.

Mamu azt is nagyon élvezte, hogy mindent megnézhetett alaposan, ráérősen. A köldökzsinóromat csak akkor vágták el, amikor már nem pulzált benne a vér. Érdekes, hogy a természet még arról is gondoskodik, hogy „mutatja”, hol kell elvágni. A méhlepényt Mamu kezébe is vehette.

Mindeközben meztelenül lapultam Mamu meztelen hasára, és hamar megtanultam rendesen szopizni is.

T. Sz. Á.

Véletlenül kiválasztott mesék.