igaz történetek szülésről, születésről

498. nap: Nem törődni a külvilággal (Gergő)

498. nap: Nem törődni a külvilággal (Gergő)

…Aztán eltelt egy év, és újra várandós lettem. Nagyon szerettem volna Gergőt is Ágival és Julival szülni otthon. Bár jöttek a rossz hírek, de én az utolsó percig szemellenzősen hittem, hogy sikerülhet. Aztán jött egy levél két héttel a szülés előtt, hogy háborgatott bábák nem tudnak háborítatlan szüléseket kísérni, átmenetileg szünetel az otthonszülés. Végtelenül csalódott voltam, nem tudtam elképzelni, hogy kórházba menjek. Aludni is alig tudtam napokig, csak akkor nyugodtam meg valamennyire, amikor találtam egy nagyon aranyos szülésznőt, beszélgettünk, és hasonlóan gondolkodott a szülésről, mint mi. Megígérte, hogy végig ő lesz velünk a kórházban.

Kórházi szülésem viszonylag szerencsésen alakult. Hála Istennek, a testem a kórházi protokollnak megfelelően működik, hiszen a kórházba érkezésünktől számított másfél órán belül megszültem. Szerencsére, a második szülésem nem járt olyan hihetetlen fájdalmakkal, mint az első, a nagyon érzékeny szakaszom is elmaradt, így maradt erőm alkalmazkodni a számomra idegen környezethez.

Igaz, hogy egy kis időre, amikor megérkeztünk, leállt a szülés, de hamarosan újra indult. A kórházba egyébként engem kedvesen fogadtak, nem bántottak, nem avatkoztak bele a folyamatba, szabadon mozoghattam, még a kitolás közben is. A bábám nagy figyelmességgel, és kedvességgel vett körül.

Az zavart csupán, hogy a kórházi alkalmazottak teljes természetességgel mászkáltak át a szobán. Becsuktam a szemem, és próbáltam teljesen belül maradni. Vágytam rá, hogy félhomály vagy sötét legyen (Gergő ugyanis fényes nappal született), de rápillantottam a szülőszoba hatalmas, függöny nélküli ablakára, és felmértem, hogy itt nem lehet egykönnyen besötétíteni, inkább nem is szóltam, csak az erőmet vitte volna, becsuktam hát a szememet.

Emlékszem, vajúdás közben papírokat kellett aláírnom. Már felfogni sem tudtam, hogy mi van rajtuk, nem is akartam, mert kizökkentett volna, gyorsan aláírtam, mindenbe beleegyeztem. Gábor nagyon háborgott a szövegen, ami rajta volt, mert az ember az életéről is lemond benne, és hozzájárul, hogy azt csinálhatnak vele, amit akarnak, de én kértem, hogy ne foglalkozzon már vele, nem tudok így szülni, hogy közben ő a háborog.

Csak az volt bennem, hogy belül akarok maradni, nem törődni a külvilággal, megszülni gyorsan, és hazamenni, ahol én biztonságban érzem magam. Az események pedig vágyaimnak megfelelően haladtak, mert hamarosan éreztem is, hogy jön lefelé Gergő, eljött a kitolás ideje. Szerettem volna úgy összekapaszkodni Gáborral, ahogy azt az első szülésnél is tettük, de mivel a kórházban kötelező a kitoláshoz behívni egy orvost, így Gábor lett elküldve, ezáltal valahogy ő kívül rekedt a folyamaton, hátulról szurkolt. Így Gábor helyett az ágy szélének támaszkodtam, mire ő visszaérkezett, már nem volt erőm pozíciót változtatni.

Így érkezett meg hát Gergő, elgyötörten, bevérzett szemmel, sírva. Most is nagy-nagy euforikus örömet éreztem, magamhoz öleltem, rutinosan szoptatni kezdtem, amire megnyugodott.

Kihúzták belőlem a lepényt, aztán magunkra hagytak. Nagyon jó volt így együtt lenni hármasban. Gergő hol apukája, hol az én mellkasomon pihent.

Szerettem volna rögtön a szülés után hazamenni, ahogy azt előre megbeszéltük, de aztán azt kérték, hogy maradjak bent egy éjszakára, mert a TB csak akkor fizeti ki a szülést a kórháznak, ha a kismama bent tölt 24 órát. Csalódottan ugyan, de alkalmazkodtam, egy éjszakát kibírunk valahogy, aztán húzunk haza.

Egy hatágyas zsúfolt, levegőtlen szobába kerültem. Gergő végig velem lehetett, egyszer megnézte egy orvos, de akkor is ott voltam. Mondtam, hogy holnap reggel mi hazamegyünk. Senki nem bántott ezért, csak gépies hangon közölték, hogy kötelesek tájékoztatni, hogy az újszülött alkalmazkodása a külvilághoz még nem fejeződött be.

Az éjszaka elég rosszul telt. Ha nem az én gyerekem sírt, akkor másé, mire hajnalban sikerült volna kicsit elaludnom, bejöttek takarítani. Reggel aztán érkezett a nagy látogatósereg, szabadon mászkáltak ki-be a szobába. Mivel az ágyak elég szorosan egymás mellett helyezkedtek el, és a szoba viszonylag kicsi volt, folyamatosan az volt az érzésem, hogy körbeállnak. Így próbáltam diszkréten szoptatni, és közben arra gondoltam, vajon tényleg ez az a nagy biztonság, ami miatt kórházba kell kényszeríteni a nőket. Szerencsére, hamarosan megérkezett értünk Gábor, és hazatérhettünk mindannyiunk megelégedésére.

T. D.

Levente > 

Véletlenül kiválasztott mesék.