igaz történetek szülésről, születésről

4. mese: Még volt annyi erőm, hogy befelé figyeljek (Niki születése)

Megjelent: 2016. febr. 4.

…Miközben jöttek a fájások, becsörtetett tudom is én hány tanuló, és ott nézték, hogy vajúdok az ágyon és hogyan szülök… mert nekem még annyi erőm volt, hogy befelé figyeljek, persze annyira kikapcsoltam már a külvilágot, hogy már nem is láttam, mi zajlik körülöttünk, csak akkor billentem ki ebből az állapotból, amikor a doki kinyomta a könyökével Nikit… aztán a sok vérveszteségtől dekányi erőm sem volt, nem tudtam felkelni az ágyból, katétert raktak be, hogy pisilni tudjak, szegény Niki meg csak próbálkozott szopni, de nem tudott, mert nem volt tejem…

Plusz egy dolog, hogy mielőtt hazajöttünk volna a kórházból, jött egy doki, és hitetlenkedve nézte a vérképemet, majd flegmán megkérdezte, hogy maga még él, és nem kapott vért, mire én megkérdeztem, hogy most ezt miért kérdezi, majd azt felelte, hogy kellett volna vért kapnom, mert annyira vérszegény voltam, de lemondtam róla, mert tudtam, hogy idővel rendbe jövök…

A kórházban is jött mindig a nővér, és szoptatni próbáltam Nikit, de a nővér mondta, hogy egy csepp sem jön, ő is nyomkodta, masszírozta a mellem, de sajnos semmi, kurvára zavart engem is, míg volt egy dokinő, aki megnyugtatott, úgymond, hogy mivel nagyon sok vért vesztettem, így a szervezet tartalékra kapcsolt, és nem termelt annyi tejet, amennyit kellett volna… ezért volt az, hogy itthon is keveset tudtam kipréselni…

Ja, és a dokimról csak annyit, hogy be sem nézett hozzám, amíg bent voltam, biztos megbántottam a kis érzékeny lelkivilágát, azt tudom, hogy nem ajánlottam senkinek, pláne, amikor visszamentem hozzá kontrollra, s beszólt, hogy milyen szépen ki vagyok borotválva, na, az tette be nálam a kaput…

S. K.

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.