1928. nap: A nagytesó így látta
Mind a ketten kimentünk és láttuk, hogy éppen Barni születik. Leültem a fotelba, a szüleim nem tudtak rám figyelni. Apukám egy kicsit azért oda tudott jönni. Olyan érzésem volt, hogy se nem izgultam, se nem féltem. Kicsit meg voltam hatódva. Összehúztam magam, mert az izgulástól egy kicsit fáztam.
Tovább
1927. nap: Öntörvényű születés (Barni)
A gyerekek leültek a fotelba, és mint a moziban, nézték a szülést. Egy rövid ideig azt éreztem, zavar ez engem, és megkérem a férjem, küldje ki őket. Tudtam, hogy nagyon bántaná őket, ha nem láthatnák a kistestvérük születését, ezért nem mondtam ki rögtön. Aztán sikerült elvonatkoztatnom ettől, berántott a szülés örvénye, és a már csak a szülésre, a születendő kisfiamra koncentráltam.
Tovább
1926. nap: Zádor, a kun vitéz
A kanapéra rogyva hagyom, hogy a fájdalom beborítson, jajgatni kezdek. Az első tolófájás. Elvesztem. Utolért az a hatalmas valami, aminek jobb, ha engedelmeskedem. A külvilág tompa, de vannak szavak, mondatok, érintések, amik örökre megmaradnak. Hallom Edi megnyugtató hangját, hallom, ahogy meleg vizet kér valakitől, érzem az érintését, ahogy tart, miközben puhán, gyengéden simogat, enyhítve a nyomást, a fájdalmat.
Tovább
1925. nap: Bárcsak itt lenne! (Borókabogyó)
Szeretlek, szeretlek, mindenkit szeretek, minden, valaha szült nővel együtt érzek ebben a pillanatban. Tér és idő megszűnt. Csak az anyaság van. Rázkódik a lábam. Már csak állatként küzdök. Nehezen férnek hozzám a bábák, de nem szólnak. Állunk. Körülöttem a három nő. Botticelli Primavera című festményét látom a szobában megelevenedni, mi vagyunk azok. Flóra és a három grácia.
Tovább
1924. nap: Február volt (1964)
Csak akkor mondta el anyám, hogy ő előzőleg megpróbálta rávenni az orvosát, hogy ne neki kelljen bemenni a kórházba, hanem az orvos jöjjön ki, amikor már megszületett itthon az unokája, a lányom. Anno anyunak nem sikerült ezt keresztülvinnie.
Tovább
1923. nap: Életem csodája, Hanna
Anyuka, első szülés lesz? Mondom, igen, de a harmadik gyerekem. Jaaa, maga a kétcsászáros. Igen, én vagyok. Feküdjön föl, basszus, eltűnt a méhszáj. Akkor szülünk, ugye? Hát, nagyon úgy néz ki, de előbb referálnom kell a főorvosnak. Rendben, én azt nem várom meg.
Tovább
1922. nap: Miért?
Hetekig nem mentem még el ultrahangra sem. Szedtem a progeszteront, terhességmegtartásra. Úgy tettem, éltem, örültem, mintha lenne, hisz „nem ment el”. Nem mertem tesztet sem csinálni, azt akartam hinni, van. Nem volt.
Tovább
1921. nap: Ezekkel a fájásokkal még nem fog megszülni (Anikó)
Mivel a doki akkor épp ügyeletes volt, én meg éreztem, hogy elég gyakran keményedik a hasam, mondta, hogy lépcsőzgessek, hátha attól beindul. Fájásaim nem voltak, csak keményedett sűrűn. Én járkáltam, de nem volt semmi különösebb, aztán este fél hét körül találkoztunk a folyosón, ahogy ott sétálgattam, és akkor mondta, hogy jöjjek, megnézi, hogy mi a helyzet. Megvizsgált és mondta, hogy szerinte menjek fel a szülőszobára. Felmentem, megrepesztette a burkot, csak utána a fájások nem akartak jönni.
Tovább
