1607. nap: A legnagyobb fájdalom hozza a legnagyobb örömöt (Lilian)
Valamilyen realitásra vágytam ebben a hormonokkal, fájdalommal és félelemmel túlfűtött időszakban. A percek óráknak tűntek, az órák másodperceknek, míg én teljesen össze voltam zavarodva. A testem rohamos változásai irányítottak, én a félelem és a bátorság képzeletbeli csatamezejének közepén a testemet biztattam és tartottam össze, a párom pedig engem.
Tovább
1606. nap: „Zárókör” gyanánt (első doulaságom)
Most már tudom, hogy akkor, amikor az „én és a másik” határa átjárhatóvá válik, nincs jelentősége, hogy volt-e vagy lesz-e közös történetünk. Újraélhettem a saját szülésemet, a saját testi tapasztalatom emlékei alapján tudtam, hogy hol jár a másik. Ott tudtunk találkozni. Láttam, ahogy a fájdalom lecsontoz minden fölösleges réteget, ahogy asszonnyá érlel.
Tovább
1605. nap: Nemfájnemfájnemfáj…
Amikor megérkezünk, Gabi az ágyon fekszik, Ádám masszírozza. Gabi minden kontrakció alatt ritmusosan hallatja: „nemfájnemfájnemfájtáááááágul” – menthetetlenül kitör belőlünk előbb-utóbb a nevetés. Szerencsére Gabinak is, Ádámnak is jó a humorérzéke, együtt nevetünk.
Tovább
1604. nap: Az otthonszüléshívő (Hannah és Jodie apukája)
A medence már hetekkel korábban készen állt, és Mishával együtt úszómedencének használtuk az elkövetkező hetek várakozása közben, ami hozzájárult az izgalom fokozásához. Az első szülés bizonytalansága miatti rettegés most elkerült. Még most is emlékszem Misha csodálkozó arckifejezésére, amikor reggel felkelt, és először megpillantotta a hajnalban születet Hannah-t. Tökéletes vízben szülés, nyugodt és stresszmentes.
Tovább
1603. nap: Mi lehet biztonságosabb egy kórháznál? (Martin otthonszületése)
A szoba egyre világosabbnak és zsúfoltabbnak tűnt, és már nem éreztem biztonságban magunkat. Vágytam arra, hogy hazamehessünk, és kapjunk egy második esélyt arra, hogy máshogy csináljuk. Először jutott eszembe, hogy vajon ezek az egészségügyi szakemberek tudják-e, mit csinálnak, és vajon én, mint férj nem buktam-e meg azzal, hogy ide hoztam a feleségemet erre a pokoli kórházi szülésre.
Tovább
1602. nap: A kis köldökzsinór-szaggató
Örök életre hálás leszek, hogy utolsó próbálkozásként a kádat ajánlottad: persze a VÍZ – így, csupa nagy betűvel – megtette hatását, s ki tudtam szállni a világból. Az időt persze nem tudom, de Tamás ott szundikált a kád mellett, úgyhogy sok lehetett.
Tovább
1601. nap: Ajándék gyermek (Borika születése)
Szülőszoba, burokrepesztés. Brutális, de segítő fájások. Ami Sárival egy napig tartott, az most egy órába sűrűsödik bele. Zuhany alá akarok állni, de nincs rá lehetőség, idő. Jönnek a tolófájások. Dolgozik a testem. Fáj, de minden pillanatát élvezem. ÉN SZÜLÖK.
Tovább
1600. nap: Meglepetésekkel teli tragikomédia (Sári születése)
Nem menne mindenki a büdös francba, ki innen?!?!?!? Anyuék is megérkeznek. Beül mellém a székre. Minden fájásnál elmondja, hogy nem fáj ez ennyire. Kizavarom. Este hat óra. Kitolási szak, azt mondják, én nem érzem. Lábam a nyakamban, gátmetszés reccsenése örökre az elmémbe sül. Doki a hasamba könyököl, kint van.
Tovább
