787. nap: Budapesti babát a gyertyafényben
Ez nem azt jelenti, hogy nem voltam boldog, amikor a többi gyerekem született, de a különbség egy kórházi szülés és egy otthoni szülés között óriási. / The difference, between being in a hospital situation, and being in your own home, is immense.
Tovább
786. nap: Autóban szülés (Ádám születése)
Kijöttek, és ugrabugráltak körülöttem. Lerántották a cipőm, a nadrágom, a bugyim. Kész művészet két tolófájás közepette levetkőzni, és még emeljem is fel a fenekem húúú, de sikerült. Közben hallottam a beszélgetést! Szülész: „Hány hetes?” Tesóm: „35.” Szülész: „Hú b…meg!” Szülész a másik szülésznek: „Hoztál kesztyűt?” Másik szülész: „Nem!” „B…meg, mondtam, hogy hozzál...
Tovább
785. nap: Hagyományos szülés (Dani születése)
Akkor már éreztem, hogy majd lefordulok a székről, nagyon fáj. Közben mindenféle nyilatkozatot odatolt, olvassam, el, írjam alá. Megpróbáltam elolvasni, de a betűk már összefolytak, és nem is tudtam odafigyelni. De nem volt baj, csak írjam alá. Így azt sem tudtam, mit írok alá pontosan. Közben azt is aláírtam, hogy tanoncok jöhetnek be a szülésre.
Tovább
784. nap: A negyedik szülésem – Pilátus a Credóban
Az egész osztály a csodánkra járt, ilyet még az életben nem láttak, hogy a baba nem tápszert kap, hanem anyatejet mástól (külföldön vagyunk, itt nincs tejgyűjtés). Persze, elhangzott az is, hogy ám ez nem olyan, mint a kolosztrum, ami a babának igazából kell ilyenkor. Hát nem tudom, hogy a tápszerben mennyi a kolosztrum, de ez nem is lényeg. Megingathatatlanok voltunk.
Tovább
783. nap: Ahogy kezdeni kellett volna
Jön egy elsöprő erejű fájás megfelelő módon szinkronizálva. „Jaj, a burok még egészben van, most mi lesz?” Kirobban a burok, eláraszt a víz. „Jaj, de a gátamat se védi senki, most mi lesz?!” És kibukkan a fejecske. Kettőt szusszanok, majd nyomok tovább, és kicsusszan az egész baba.
Tovább
782. nap: Az újrakezdő
Mondanám neki, hogy segítsen, fogja a kezemet, szeressen, de szégyellem magam. Rossz vagyok. Anyám is mindig ezt sulykolta belém. Ha valami gondomat elpanaszoltam, csak még egyet rúgott belém. Ezért most is inkább nem szólok senkinek, hogy mennyire fáj. Ketten vannak körülöttem, és mégis magányos vagyok ebben a szenvedésben, mint ahogy majd a halálos ágyamon leszek.
Tovább
781. nap: A kezdő
Katicapóz, tessék nyomni. De ne ordítva! Mit hall az a szegény gyerek elsőként az életben?! Nem érdekelt, ordítottam. Nagyon fájt. A doktornő mindenre elszántan leste az alkalmas pillanatot a gátmetszésre. Szerencsére, nem volt rá szükség.
Tovább
780. nap: Szentélyben (Barnabás születése otthon, Magyarországon)
Én pedig egyre csak tágulok, hosszú „áááááá”-kat eregetek egy-egy kontrakció alatt. „De jó, hogy van á betű.” – mondom a szünetben. Nevetünk. Kis idő múlva kezdek eltévedni ebben az „áááá” betűs labirintusban, nem tudom, hol tart a folyamat, meddig tart még ez az erősödő, háborgó fájdalomtenger-hullámzás.
Tovább
