573. nap: Meglepetéspartin (Róza születik)
„Most?” – kérdezett vissza. – „Igen.” – feleltem. Ekkor férjem visszafordult addigi beszélgetőpartneréhez, és mosolyogva azt mondta neki: „Ne haragudj, de most mennem kell, mert szülünk.” Hát, azt az elképedt arcot látni kellett volna, még köszönni is elfelejtett az ünnepelt fia, úgy leesett az álla.
Tovább572. nap: Nem akar fájdalmat okozni (Flóri születik)
Tizennyolc hónapos volt Virág, amikor Flóri született. Már a 42. héten voltunk, én már beletörődtem, hogy örökre terhes maradok, már nem izgultam.
Tovább571. nap: Minden rendben lesz (Virág születik)
Várva várt gyermekünk az első. Félidőig biztos voltam benne, hogy kórházban fogok szülni, egy nőgyógyász hölgynél. A várandósság közepén rádöbbentem, hogy én ezzel a személlyel semmiképp nem akarom megosztani életem egyik legfontosabb pillanatát, vagyis amikor anyává válok.
Tovább570. nap: Vízöntő
Körülbelül félidőben jártam, amikor jött a hír, hogy most nem lehet otthon szülni, a B terv lép életbe. Ha addig volt bennem bizonytalanság, hogy otthon akarok-e maradni, az elmúlt. Már tudtam, hogy igen. Csak hát nem lehet. Sírtam, mentem a B terv szerint, próbáltam elfogadni, hogy biztos van oka, miért rendelte így a sors.
Tovább569. nap: Teljesen ösztönlényként cselekedtem (kisfiunk világra jötte)
Ez alkalommal TUDTAM, hogy fájni fog, de azt is tudtam, hogy ki fogom bírni. Első alkalommal csak a megingathatatlan hitem volt meg abban, hogy háborítatlanul világra tudom hozni a kisbabám, ez alkalommal már a bizonyosságom is meg volt.
Tovább568. nap: A szülés tényleg megváltoztatott (kislányunk születése)
A szemem szinte nem is tudta követni azt a villámgyors mozdulatot, ahogy megfogták a babát, és ugyanazzal a mozdulattal letekerték róla a köldökzsinórt. A következő mozdulat pedig az volt, hogy a kezembe adták a kisbabámat. Egy másodperccel azután, hogy kibújt a világba (egy órakor).
Tovább567. nap: Nyitva van a kapu (Dharma)
Ágiék ülnek a földön az ágy mellett. Annyira figyel minden apró jelet, hogy amikor a baba egy kezdő síró hangot adott, máris tudja, hogy meg kell igazítania a köldökzsinórt, mert fáj neki. Gregor ölel és csodálja a fiát (én még nem is tudom, fiú-e!).
Tovább566. nap: Kíméletes és csendes szülés (Orion)
A férjem nyugodtan készülődött. Egy hosszú délutánra számított. Geréb Ági viszont, aki éppen a Balatonon, annak távoli csücskén nyaralt, érezte a hangomon a telefonban, hogy szirénával kell jönnie. A nyári csúcsforgalmon átvágva, másfél órán belül érkezett meg herceghalmi házunkba. Nem kellett konzíliumot összehívnia, hogy átlássa a tennivalókat. Nem tudom, volt-e szerencséjük megfigyelni, hogy amikor valaki teljesen kompetensen vesz fel egy posztot az életben, annak az embernek milyen hihetetlenül megnyugtató Etikai Jelenléte van. Ezt lehet érezni Geréb Ági megjelenésekor!
Tovább