428. nap: Elengedtem a dolgokat (Nisa születése)
Az igazat megvallva tényleg nem számítottam ilyen fájdalomra, és szülés közben szentül meg voltam győződve róla, hogy nem bírom ki, bele fogok halni. Persze, a bábák tudták, hogy nem így lesz. Azóta sokat gondoltam arra, ha kórházban szültem volna, talán megcsászároznak, mondván, nem halad a szülés a megfelelő ütemben, vagy megerősítették volna bennem azt, hogy ezt a fájdalmat nem fogom kibírni, kell, hogy „segítsenek” rajtam.
Tovább
427. nap: Otthon ‒ Harmadik gyermekem születése
A szülés előtt körülbelül két héttel a nagyokkal nekiláttunk gombócot készíteni, hogy majd azzal kínáljuk a bábákat, amikor jönnek. Többfélét csináltunk, hogy meglepetés legyen, kinek éppen milyen gombóc jut, csak úgy, mint ahogy meglepetés volt nekünk is, hogy az én nagy gombócomban milyen töltelék van éppen.
Tovább
426. nap: Majdnem otthon ‒ Második gyermekem születése
Nem sokkal később újra babát vártunk. Ez idő alatt sok minden megváltozott. Ismét felkerestem Ágit, és újra feltettem a kérdést, hogy vállal-e? Most nem mondta rögtön azt, hogy nem!
Tovább
425. nap: Szinte otthon ‒ Első gyermekem születése
Amikor várandós lettem, felkerestem Ágit. Addigra már egyértelművé vált, hogy meglévő cukorbetegségem miatt inzulint kell kapjak a várandósság idejére, és mindezt megbeszélve arra jutott Ági, hogy jobb, ha ilyen helyzetben nem otthon szülök. Ági tehát nem vállalt, mely szakmai döntését teljes mértékben elfogadtam.
Tovább
424. nap: Kukucskál, néz (Virág születése)
Egyre erősebb, kezdődik a végeláthatatlan keresztcsontmasszázs és muskotályzsálya-forróvíz pakolás a pocakra. Szépen halad, nagyon erősen nyom a fejecske, még mindig körözök, mindenki jön utánam, borogatnak, masszíroznak. Jó, hogy itt vannak és mégse. Pont jó minden.
Tovább
423. nap: A sokfogásos ebéd (Nimáj)
Az egyre nagyobb hóesés ellenére pár óra múlva meg is érkezett a csapat: Ági, Juli és Kinga! Ekkor azt éreztem, hogy minden sínre került: mint amikor egy sokfogásos ebéd főzésekor minden hozzávalót sikerül beszerezni és feltenni a tűzhelyre. Biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz, és az előérzetem most nem csalt meg.
Tovább
422. nap: A fény (Mirci születéstörténete)
A végtelen türelem, ami Ágiékból áradt, az csodálatos volt. Keveset szóltak, de azt akkor és úgy, ahogy kellett, ahhoz, hogy tovább bírjam. A kitolási szakasz nagyon hosszú volt, talán másfél-két óra is. A szívhangot minden tolófájás után meghallgatta. Csüngtem a szemén, emlékszem, vajon átsuhan-e rajta a kétely egy szikrája is. Nem suhant. Szabad ordítani is. Tudom. Szabadott.
Tovább