igaz történetek szülésről, születésről

547. nap: Elhúzódó kitolás (Lilikém születéstörténete)

Megjelent: 2012. ápr. 4.

A szüléstörténeteim a győri SZTK-ban pecsételődtek meg. Oda mentem a várandósság megállapítására. Mikor is a „kedves” doktor úr lehordott, hogy mit képzelek, hogy egy hathetes várandósságot hogyan állapítson meg. Nem is értettem az egészet, de akkor a legbensőm teljes mértékben elutasította a kórházban való szülést. (Annak előtte soha nem gondoltam volna, hogy az otthonszülést választanám, felelőtlen dolognak tartottam.) Szóval, a kilenc hónap során egyre csak érlelődött az otthonszülés-születés gondolata. Majd elmentünk az információs hetetekre, ami teljes mértékben megerősítette a szüléssel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet.

Egy csodálatos hideg, napsütéses napon, hajnalban arra ébredtem, hogy elcsorgott a magzatvíz. Annyira izgatott lettem, már nem tudtam visszaaludni, sőt még a páromat is felébresztettem. Ezután már ő sem tudott visszaaludni. Akkor írtunk a bábáknak SMS-t.

Majd pár óra múlva elkezdődtek a kontrakciók. Ekkor telefonáltunk, és már jöttek is. Én akkorra már nem nagyon voltam „beszámítható”. De ők jöttek, kedvesen, mindent előkészítettek, borogatás, lepedők stb. Simogattak, kedvesen szóltak.

Kedves Ági! Nagyon sokszor eszembe jutottál. Amiket mondtál az információs héten. Szinte minden úgy történt, ahogy mondtad: 4 cm-nél hányinger, ordítás. Majd egyszer nevetve megjegyeztem, hogy nem is értem, miért ordítok, nem is fáj. Aztán egyszer csak nem tudom, mi történt, már éreztem a tolófájásokat, de még a méhszájamat is éreztem húzódni. Ez elég sokáig tartott, közel két órán át. Sehol sem találtam a helyem, mindenhogy kényelmetlen volt. A vécén ülve volt kényelmes, de ott meg rossz volt egyedül lenni.

Az elhúzódó kitolás miatt azt tanácsolták a bábák, menjünk a kórházba. Valahogy felöltöztem, beültünk a kocsiba, és nagyon gyorsan beértünk a kórházba. Az autóban kellemes volt a vajúdás, egyre erősödtek a tolófájások. Mire a kórházba értünk, már csak azok voltak. A szülésznő kedves volt, bár amikor meglátta, milyen állapotban van a szülés menete, láttam rajta, hogy megijedt, de végig kedves maradt.

Hát az orvos teljesen bemérgedt, még nem szóltunk egy szót se, de már kezdte is: biztos az a Geréb beszélt rá minket, micsoda felelőtlenség, meg még ki tudja miket mondott. Egy nagyon fiatal orvos volt. A párom magyarázta volna a helyzetet, és „véletlenül” le merte tegezni az orvost. Na, erre aztán végképp kiakadt. Kiabált egy sort, hogy mi aztán ne tegezzük őt. Ekkor már fent feküdtem a szülőágyon. (Előtte egy szülőszéken kellemes vajúdásban volt részem. Azt hiszem, senki nem volt velem: a párom a papírokat intézte, a szülésznő néha benézett.)

No, az orvos a vita után gátmetszést végzett. Előtte még kaptam tanácsokat, hogy ne ordítsak, mert elmegy az erőm, majd a szülőágyon mikor nyomjak, mikor ne. Fekve elég nehéz volt nyomni. Inkább a fejemen az erek akartak kipattanni, mintsem a baba kijönni.

No, végül is megszületett Emília kislányunk. Kértük, hogy ne vigyék el, tegyük a mellemre. Egy pár másodpercet engedték is, de aztán le kellett mosni meg mérni.

Két órát még ott töltöttünk hármasban, aztán mi, „felelőtlenek” hazamentünk. Mire hazaértünk, a bábák mindent összerámoltak, majdhogynem kinagytakarították a házat. Egyszerűen hihetetlen, hogy mit meg nem tesztek!!! Nagyon köszönjük!

A. J.

Levi >>
Ábel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.