Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 1781. nap: Egy évvel későbbi vallomás

1781. nap: Egy évvel későbbi vallomás

Megjelent: 2015. aug. 21.

Lassan egy éve. Mégsem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Ha egy kicsi időm van csak, hogy magammal legyek, hátradőlök, becsukom a szemem, és érzem. Ha szomorú vagyok, azért, ha boldog, hát azért. Valahogy önkéntelenül ide kanyarodnak a gondolataim.

Pedig nem történt semmi különös. Nem lehet hosszan leírni, nem lehet róla érdekesen mesélni. Csak megélni lehetett, és azóta is gondolatban állandóan újra: szültem egy gyereket. Ez a történés mint egy akkumulátor működik az életemben. Talán túl közeli még az élmény? Vagy marad is? Szerencsére nincs csalódottság, hiányérzet – mint sok más kismamától hallottam –, csak végtelen boldogság. Nem látványos eufória ez, csak úgy egyszerűen boldogság.

Rita, a doula, aki velem volt, ahányszor belép a lakásunk ajtaján, azt mondja, ő is újra éli. Tengernyi kórházi, szép(!) kórházi szülés mellett én voltam az első, akivel otthon volt szülés közben. Azt mondja, ilyen kórházban lehetetlen. Aki ilyent átélt, lehetőség szerint ne szüljön kórházban később, mert bármennyire is háborítatlan, természetes és „mindentlehetkérem”, mégsem?

Nem tudom, nekem ez az első volt. De vágyom rá újra, nap mint nap. Ági mondta, hogy rá lehet szokni. És tényleg. Köszönöm, Ági. Egy év múltán is köszönöm. Nem is a szülés kísérését, persze azt is, hiszen az, hogy belül tudtam lenni, azt gondolom, a biztonság érzésének is köszönhető. Olyannyira belül, hogy a bábainast, aki szintén jelen volt az eseményeknél, az „Első pelenkás akción” mutatta be nekem a párom. Vagyis nem emlékeztem rá, nem ismertem föl, pedig életem jelentős eseményén osztoztam vele is. Szégyelltem is, de hát így volt.

Áginak leginkább az utat köszönöm, amivel a szülésig jutottam. Ahogy az otthonszüléshez érkeztem. Ahogy a párom, aki orvos, szintén az otthonszülés elfogadásáig jutott.

Kötelezővé tenném minden várandós anyának Ági információs hetét! Persze nem erőszakkal, nem erre gondolok, csak jó volna, ha igazán tisztában lennénk, hogy mi fog történni. Nem csak úgy, hogy egy testből ketten leszünk, és ezt majd megoldjuk valahogy, vagy megoldják helyettünk! Szeretném, ha átélhetné mindenki azt a melegséget, elfogadást, megnyugtatást, őszinte válaszadást, amit mi ott. A női energiák, az ősi tudás és tapasztalás megosztását, az erő jelenlétét. Már ott, az információs héten. Minden olyan megnyugtató és olyan egyszerűen természetes volt. És Ági mesélt, mesélt, mesélt. Érthetően, egyértelműen, egyenesen, ahogy az nála lenni szokott. Soha nem beszélt rá, nem agitált, nem mondta, hogy csak így jó. Sőt! Mégis éreztem, hogy ez tényleg így jó.

Ahogy előre megbarátkoztunk a szülés folyamatával. Fizikailag, amit mindenki tud, vagy mégse? És mentálisan, amit szerintem nagyon kevesen. Elméletben is kevesen. Ahogy elfogadtuk, hogy ott minden megtörténhet, a legbensőbb énünk, gondolataink, ösztöneink, megoldatlan problémáink törhetnek felszínre, és az úgy van jól. Amit a „felettes énünk” a gyakorlati napjainkban korlátoz, azt szerencsés esetben szülésnél nem. Lehetünk gorombák, akaratosak, vagy elesettek, sírhatunk, jajgathatunk, lehetünk csendben vagy énekelhetünk, állhatunk, ülhetünk, fekhetünk, táncolhatunk, bármit, BÁRMIT lehet! Ha nem csak kívülről, de belülről is jóváhagyja ezt valaki, valami. Micsoda állapot!

Bevallom, én féltem ettől kissé. Mit fog kihozni belőlem ez a kontroll nélküli állapot? Képes leszek-e egyáltalán elérni ezt? És lám, különös dolgokat nem hozott, csak talán azt, amire a legnagyobb szükségem volt. Azt, hogy önmagamban lehessek. Hogy senki másra ne figyeljek, az éberségem megszűnjön kifelé. Engem nem érdekelt, hogy szól-e zene, égnek-e gyertyák, hol vagyok, kik vannak ott, beszélnek-e, mit csinálnak. Csak önmagam. Lehet, hogy ez a mély, tudattalan befelé fordulás, ami annyira jólesett?

Köszönöm, Ági. Megajándékoztál ennek az élménynek a lehetőségével. Köszönöm, Istenem, hogy élni tudtam ezzel a lehetőséggel. Köszönöm a testemnek is, hogy hozzájárult ehhez. És persze köszönöm, Benjamin, kisfiam, hogy segítettél, és ilyen végtelenül egyszerűen és szépen a világra jöttél!