igaz történetek szülésről, születésről

1642. nap: Egy megtört anya

Megjelent: 2015. ápr. 4.

Az én kicsi fiam, aki idén szeptemberben tölti a 18. életévét, sajnos visszamaradottan született, és mind ezt egy doktornak köszönhetem, akinek az Isten pénze is kevés volt!

Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok 1996-ban, úgy döntöttem először, elvetetem, mert még nem álltam készen egy gyerekre, de jöttek az ünnepek, a karácsony, és az anyai érzések felébredtek bennem! Úgy döntöttünk a párommal, megtartjuk, és kell az a gyerkőc nekünk!

Szeptembert írtunk, minden rendben haladt, amikor harmadikán reggel megindult a magzatvíz. Már két héttel később volt a kiírt időponttól. Hajnal négy órakor bementünk a kórházba, és ott azt mondta a szülésznő: „Nyugodtan feküdjön le!” A mai napig érzem az utálatot a hangjában, mert fel kellett kelnie!

Reggel tíz óra, és rám szólnak, mászkáljak! Mondom, nagyon szédülök, erre: „Szülünk!” Akkor hirtelen utáltam az egészet, a nővéreket, a doktorokat, mindenkit! Rákötöttek infúzióra, és leszállítottak a szülőágyról, hogy a gravitáció segít, de amikor mondtam, hogy rosszul vagyok, odajött a délelőttös szülésznő, megnézte a szívhangot, de akkor az már nem volt!

Emlékeim szerint feldobtak az ágyra, és oxigénmaszkot tettek az arcomra. Megláttam az orvost az ajtóban, odaszaladt, majd kiszaladt. És jött a kínlódás! Injekciók hada, mert nem tágultam, hánytam, szenvedtem! Az idő haladt, én is és a baba is fáradtunk. Már a gézt szívtam kínomban, amit azért kaptam, hogy törölgessem a számat a szárazságtól.

Mind e mellett a mellettem levő szülőágyakon váltották a nők egymást, de mindnek halott babája volt, és sajnos mind azon a napon meg is szülte azokat szerencsétlen kicsiket. Az egyikre tisztán emlékszem, roncsolódott ikerpár, de csak a kisfiút ismerték fel, amikor kijött, és az anya, aki annyira közömbös volt, vígan kisétált.

Az orvosom néha felbukkant, de semmi vizsgálat, csak odaszólogatott: „Megyek ebédelni, megyek ide, megyek oda!” A szülők kint izgultak, a páromat nem engedték el a munkából. Az orvos néha odament, beszélt velük, de mindig csak annyit mondott: „Szülünk!”

Már végem volt teljesen, amikor hallottam, hogy nagyon sutyorog mindenki. Hoztak egy papírt, az orrom alá dugták, írjam alá, mert visznek császározni. Azt sem tudom, hogy írtam alá.

A szülésznő még próbálkozott, és kiabált: „Gyertek, megindult!” Délután öt órakor megszületett a fiam, de az Apgárja nem volt jó. Kiderült, háromszor volt a köldökzsinór a nyakán, és végig fojtotta magát.

Ha az orvos nem a pénzre vár, és egyből megcsászározott volna, a gyerekem egészséges lehetne! Soha nem lesz önálló, mindig támogatásra szorul. Nem is értem, a pénz miért fontosabb egy egészséges gyermekéletnél?!

Cs. Zs.

Második fiam születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.