igaz történetek szülésről, születésről

1512. nap: Medvetüsszentés (Boti)

1512. nap: Medvetüsszentés (Boti)

Március: Ábel majdnem hároméves, Sára négy hónapos. Botond mostanában költözhetett a hasasamba. De hogy mikor? Csak arról van emlékem, hogy Sára éjjel-nappal keservesen sír, és én már az asztal alá is bebújnék egy kicsit aludni.

Medvetüsszentés: „Én pedig épp olyan váratlanul születtem, ahogy a medve tüsszent.” (Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók). Botond is meglepetésszerűen költözik a hasamba, hozzánk, mint Böszörményi hőse. Boldogok vagyunk, hogy jön. Úgy érzem, ő a megmentőm. Egy csendes kis angyalka, aki bearanyozza a Sára vigasztalhatatlanságával teli, tehetetlen napokat.

November 4.: Már körülbelül két hete várjuk Botond megszületését Budapesten. Ábel három és fél éves, Sára 13 hónapos. Csak én vagyok türelmetlen. Szeretem, ha én irányíthatom a dolgaimat. Rá kell jöjjek, a születés-szülés nem ez az élethelyzet. Az elmúlt két hétben többször voltak erősebb-gyengébb méhösszehúzódásaim hosszabb-rövidebb időre. Most már tudom, ezek lehettek a jósló fájások, de mindegyikre azt hittem, Botond kívánkozik ki. Ma éjszaka is felébredtem, reménykedtem, majd visszaaludtam.

Mivel B-ből indulásunkkor még meleg, kora őszi idő volt – és úgy terveztem, két nap múlva otthon vagyunk a babával –, Ábelnek és Sárának szandált hoztunk, zárt cipőt nem. Az idő hidegre fordul, nem halogathatjuk a cipővásárlást. Húsz perc-félóránként egy erősebb összehúzódás jelzi Botond készülődését, de elindulunk cipőt nézni a gyerekeknek. Ábel szegődik mellém, néha megállok, nagyot sóhajtok, de járunk boltról-boltra kitartóan. Sára hol saját lábán, hol apukája nyakában jön.

A délelőtt a játszótéren végződik, ahová itt létünk óta minden nap lesétáltunk. A gyerekek felhőtlenül játszanak, Miklóska is kipróbál egy robbanómotoros rádiótávirányítású autómodellt, amelyet nagy gázzal nekivezet a padkának, az autó szétszóródik az úton. Mindenki élvezi a szabadlevegőt, csak én sírom el magam csalódottságomban, hogy abbamaradtak Botond jelzései.

Visszasétálunk a Szilágyi Erzsébet fasori lakásba és ebédelünk. Sára gyorsan elalszik cicizés közben, Ábelnek mesét olvasok, összebújunk. A suttogós mese közben egy pattanást érzek, folyik a magzatvíz, elönt a fájdalom. Ábelt kérem meg, hogy kérjen Apától egy törölközőt, úgy gondolom, óráink vannak még, el tudom altatni.

Tévedtem. A fájdalom folyamatos, nem bírom fekve. Miki a fürdőszobatükröt tisztítja, amikor szólok neki, hogy hívjuk föl Ágit. Délután kettő óra körül lehet.

A hónap első péntekje van. Ez hagyományosan az információs est napja. Ezeken a péntekeken bárkit szívesen lát Ági a lakásán, aki szülésről, születésről, háborítatlan szülésről szeretne többet megtudni. Mi is így találkoztunk először két kórházi szülés után. „Ma lesz az információs est, nem tudok menni – mondja Ági a telefonba. – Hívjátok másik Ágit. De ha bármi lenne, tíz percre vagyok tőletek, szóljatok, és megyek.”

Közben Sára felébred. Követeli a cicizést, de úgy érzem, erre most képtelen vagyok. Hívom másik Ágit. Abban maradunk, hogy összepakol, és úgy egy óra múlva tud indulni. Sára folyamatosan sír. Miki csitítja. Ábel, gondolom, nem tudja mire vélni a helyzetet, nem volt még olyan, hogy ne szoptattam volna meg őket, ha kérték.

Az icipici szobát szemeltük ki Botond fogadására. Átrendezgettük, feldíszítgettük kincseinkkel, amiket a Duna-parton gyűjtögettünk. A falra egy nagy grafika is kerül, Miki rajzolta a várakozás napjaiban. Ide botorkálok be, és kérem Mikit, hívja fel Ágit, aki az ismerős számot látva csak annyit kérdez: „Induljak?” „Igen.”

Botond40Az ágyra támaszkodok, kérem, segítsen levenni a bugyimat, de kilépni belőle már nem tudok. „Jön a baba feje, jön a baba feje” – ezt hajtogatom. És igen. Itt van Botond Sámuel feje apukája kezében, nagy fekete hajjal. Ekkor lép a szobába Ági, a pici test már az ő kezébe csusszan ki. Fél három előtt lehet valamennyivel.

Sára még mindig sír. A kicsi a hasamon betakarva, amíg a rövid köldökzsinór engedi. Most, hogy minden elcsitult, még feltűnőbb Sára sírása.  „Miért sír ez a gyerek?” – kérdezi Ági. „Szopizni szeretne.” „Hát szoptasd meg!” Így történt, hogy az újszülött a hasamon várja sorát, miközben a nővér megelégedetten szopizik.

Valamikor ezidőtájt érkeznek meg barátaink, Laura és Szabolcs. A gyerekekkel kezdenek beszélgetni, Ábel a délelőtt kapott Alma-babával eljátssza a történteket. Sára is jobb kedvre derül. A kis csöppség a hasamon piheg. Nem sír, csak bújik, kúszik, amíg a köldökzsinór engedi. Elérkezik ez a pillanat is, a büszke apa vághatja el az anyát és a babát még mindig összekötő, funkcióját vesztett köteléket.

A hangulat kellemes, minden csendes, nyugodt. Egyszer csak nem rég abbamaradt fájdalmat érzek. A lepény születését kísérő érzés váratlanul ér. A kórházban egy injekcióval és egy gyors mozdulattal ezt a szakaszt elintézték. Most ennek is megadjuk a módját. Két-három erőteljes összehúzódás és egy erős nyomás után megszületik a méhlepény, amit gondosan becsomagolva hazaviszünk, Botond „mására” ültetett diófáját táplálja majd ezután.

A kórházban rosszul összevarrt gátsérülést kiigazítva Ági pár öltést tesz. Vérnyomást mér, naplót vezet, tanácsokkal lát el bennünket. Fél négy-négy tájban búcsút vesz, lelkünkre kötve, hogy egy hétig minden nap hívjuk telefonon, hogy vagyunk. Az információs estre is időben hazaér.

3A délután hátralévő része békésen telik. Este, amikor már mindhárom gyermekünk alszik, a kis fekete hajú angyalkámat nézve kérdezem Miklóskát: „Botond Sámuel? Nem Sámuel Botond?” „Botond az, majd meglátod” – hangzik a válasz.

A kilencedik születésnapjára készülődve újra felmerül bennem a kérdés. Lehet, hogy mégis Sámuel Botond az azóta kiszőkült, tűz és víz harmadik gyermekünk?

Köszönjük Neked, Geréb Ágnes, ezt a szép szülésélményt!

B-T. Sz.

Ábel > > >
Sára > > >
Gergő > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.