igaz történetek szülésről, születésről

1340. nap: A titok

1340. nap: A titok

Éhes, kövér hernyó voltam.
Éreztem, valami titkom van.
Talán az a sok sütemény, amit megettem,
átrágtam magam almán, körtén, epren.
Azt hittem, az vagyok, amit tettem:
mohó, falánk. Biztos ezt szégyelltem.

Egy napon hasamban apró szárnyverdesés,
és a lelkemben életre kelt a sejtés,
nem a múltam nyomaszt, hanem mi vár rám.
Az ultrahangon mindig azt mondták, lány.

Sok réteg furcsa mázzal bevontam magam,
kemény burok védett, elvoltam gondtalan.

Szűk lett a hely, s a bebábozódott lét,
halogassam, vagy igyak bábakoktélt?

Hét órán át jöttek.
Köztük rövidültek
a csendes szünetek.
Összehúztak, egyre mélyebbre löktek.
Kik velem voltak, hagytak, nem gyötörtek.
Lélegeztem, engedtem, hogy fájjon,
kis repedések lettek a bábon.

Mikor már nem hittem, hogy kibírom, s vége lesz,
elszabadult egy erő, elszállt a félelem.
Egy utolsó, győztes kiáltás volt talán.
Nedves, csapzott fürtöcskék homlokán.
Alig sírt. Enyém, mégis örök talány.
Békésen pihent rajtam, becsukva szemét,
álmában találkoztunk, anyám meg én.

Ömlött a vér szívembe, átszakadt a gát,
hatalmas harapással kettétört a báb,
és kiderült a végső, nagy titok:
gyönyörű, színes pillangó vagyok.

P. E.

Véletlenül kiválasztott mesék.