igaz történetek szülésről, születésről

1303. nap: Nem kellett megkérdeznem (Vincent születése)

1303. nap: Nem kellett megkérdeznem (Vincent születése)

Második gyermekünket vártuk, tavasz volt. Nehéz kapcsolat volt a miénk, tele sok küzdelemmel, fájdalommal és kitartással. Végre saját otthonba tudtunk költözni. Kicsi volt és nomád, de a mienk. Vécé csak kint volt, víz a forrásból. Szőlőhegy, bizonyos időkben nehezen járható utak. A férjem, külföldi állampolgár, nehezen viselte a magyar viszonyokat, a létet. Pénzünk szinte semmi pluszra nem volt a megélhetésen kívül. Nem tudtunk elmenni a szülés-előkészítő információs hétre sem, pedig annyira szeretettem volna.

Csak egyszer jutottunk fel Pestre, hogy Ágival beszéljünk a szülésről. Latolgattam, hogy meg merjem-e kérdezni, hogy nem lehetne-e mégis, hogy otthon, a mi kis házunkban… De hát világosan megmondták, hogy nem mennek vidékre, menjen mindenki Pestre, aki náluk szeretne szülni. Érthető, tehát nem kérdezem meg.

Még sosem voltam Ágiéknál a Batthyány utcában. Szeretem ezeknek a régi budai házaknak a hangulatát. Ági csak rátette a kezét a hasamra és megmondta, hogy húszhetes a gyermek, majd megkérdezte, hogy vagyok. Jól, mondtam, mert hát biztos a várandóssággal kapcsolatos testi hogylétről van szó. „És egyébként?” Elújságoltam, hogy elköltöztünk. Nem kellett megkérdeznem… magától mondta, hogy odajön. Érzi, hogy jót tenne nekünk az új saját otthonban. Köszönöm!

Eltelt a nyár, arany ősz. Eljött az idő. Vasárnap délelőtt elkezdett folyni a magzatvíz, délután elvittük a kislányunkat a barátainkhoz, ahogy megbeszéltük. Még nem jöttek a fájások, de éreztem, hogy bármikor elkezdődhet. Útközben beugrottunk még egy alapkő-letételi ünnepségre. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy nemsokára elkezdődik.

Este nyolc körül értünk haza. Azonnal elkezdődött. „Fűtsél be!” – kértem a férjemet, de többet már nem tudtam mondani, mert jött egy fájás. „Gyorsan tedd ide a kezedet a derekamra!” – hű, ez milyen jót tesz, ezt nem is tudtam. Ez valahogy kimaradt az előző szülésből. Az nagyon nehéz, nagyon hosszú és nagyon fájdalmas volt. Ez most másmilyen lesz – akartam és tudtam. Már csak azért is, mert Ági magától felajánlotta, hogy lejön.

Ági a telefonban azt kérdezte, hogy jöhet-e a másik Ági is. Micsoda kérdés! Hát persze, ez megtiszteltetés számomra. „Azt hiszem, későn fogunk odaérni, hisz jó két óra az út.” – mondta Ági. Én tudtam, hogy meg fogjuk várni. Az első szülésem 29 órát tartott. Hívtuk Violát is, a barátnőmet, segítőnek. Ő előbb ért és segített. Mindent, ami kellett. Nem tudom, mit is csinált, én már úton voltam…

Egy kéz a derekamra nagyon kellett. Hol levettem a ruhám, hol felvettem. Hol tűz égett bennem, hol fáztam. De voltak fázisok! Fájások és szünetek! Nem egy olyan összefolyó, egyetlen fájdalom, mint az elsőnél. A szünetekben tényleg pihenhettem, néha el is aludtam.

Egyszer megjöttek Ágiék. Onnantól kezdve professzionálisabbnak tűnt minden. Átvették a masszírozást. A derekam iszonyúan húzott. Mennyire jólesett az az olajos simogatás ott! Ilyen miért nem volt az elsőnél? Ez már tényleg olyan volt, mint egy közös szülés. Mindenki tett valamit, én nem tudom, mit. Csak arra emlékszem nagyon élesen, ahogy a végén mind az öten befeszültünk az ágy és a kályha közötti térbe. Lutz az ágyon ült, én a karjai és lábai között, két talpamat két Ági nyomta két kézzel és minden erőből, akiket Viola nyomott egy-egy lábát egy-egy Ági hátának támasztva, magát a kályha padkájának feszítve. Így nyomtunk mindnyájan, egyszer, kétszer… s talán harmadszor, középen megjelent VINCENT. Nagy volt és gyönyörű.

Már közben éppen hétfő lett. Sajnos tovább kellett adnom, mert nekem még dolgom volt. A méhlepény lassan és szinte még nagyobb fájdalommal jött. Na, ilyen az elsőnél nem volt. Eltartott vagy háromnegyed órát. Vincent szinkronban nyögött velem.

Utána jött az ünnepi lakoma. Az ágyból néztem. Vincent is próbálkozott a lakomázással. És nem fájt annyira, mint Kisannánál.

Sütöttem kenyeret a kályhában, készítettem finomságokat, hogy legalább így fejezzem ki hálámat, mert hát pénz, az csak az útiköltségre tellett. Varrtam két szép zacskót is, megtöltöttem a legszebb mandulákkal, amiket még nagy pocakkal én szedtem a fáról. Csak később jöttem rá, hogy a legszebb mandulák a keserűmandulák voltak.

W. A.

Véletlenül kiválasztott mesék.