igaz történetek szülésről, születésről

1291. nap: Julianna Holdfényre jövetele

1291. nap: Julianna Holdfényre jövetele

Szerda reggel azzal kezdődött a folyamat, hogy miután hazaértem az oviból, észrevettem, hogy távozott a nyákdugó egy része. Ennek nagyon megörültem, boldogan hívtam a dúlámat, aki velem örült, majd nyugodt készülődésbe kezdtem… Hajat mostam, összeszedtem még néhány apróságot. Végül a nap viszonylag eseménytelenül telt, néhány kósza keményedést és alig érezhető jóslót leszámítva.

Délutánra annyira nyugodtnak láttam a helyzetet, hogy elvittem a nagyobbik lánykámat néptáncra, aztán bevásároltunk és szépen hazasétáltunk dombnak fölfelé. Eddigre a férjem is hazaért. Hét körül vacsoráztunk, ami közben három tízperces fájásom volt. Elkezdtem azon dilemmázni, hogy felvigyük-e Bogit a Mamához, lesz-e ebből valami, vagy megint elmúlik az egész. Végül úgy döntöttem, beülök egy kád meleg vízbe, ha van valami, akkor kiderül… Három fájást vártam ki, és mivel maradtak kb. 10-12 percesek, ezért a férjem felvitte Bogit a Mamához.

Ezután szokásos módon telt az este, a fájások viszonylag rendszertelenül, de azért lassan erősödve jöttek 10-12-15, néha 20 perces kihagyással. Szóltam a dúlámnak, hogy készüljön, hogy talán jönnie kell, de nyugodtan feküdjön még le, mert rendszertelenek a kontrakciók. Aztán éjfél körül úgy döntöttünk, megpróbálunk kicsit lepihenni. Elég nehéz volt, mert elbóbiskoltam a fájások között, de amikor jöttek, ébredtem… Fekvésből négykézlábra kellett állnom, hogy átlélegezzem őket, egyre erősebbek lettek.

Hajnali kettőkor rendszereződni látszottak, a harmadik hatpercesnél hívtuk a dúlámat, hogy jöjjön, mert úgy néz ki, tényleg beindult. Abban a percben, hogy letettem a telefont, a hatercesek átcsaptak hárompercesekbe, de az erősségük kicsit csökkent. Amikor ideért a dúlám fél három körül, a fájások is felerősödtek. A tágulási csík alapján kb. 3-4 cm-nél tartottunk.

A fájások alatt kaptam finom muskotályzsályás borogatást, ez nagyon jólesett, és nagyban megkönnyítette a fájások elviselését. A szünetekben a párom előtt térdelve, a lábára hajolva pihentem. Közben a vajúdós zeném szólt, nagyon meghitt volt… Nem sokkal később mondtam, hogy pisilnék egyet. A vécén ülve nagyon kényelmes volt, és volt egy hosszabb szünet is, amit egy teljesen más jellegű fájás követett, amit már nem lehetett simán átlélegezni, jöttek azok a tipikus „oroszlánbőgéses” hangok… Ezután mondta a dúlám, hogy ha szeretnék zuhanyozni a kórház előtt, akkor azt most. Beálltam a zuhany alá, nagyon jólesett a víz, két-három fájást vártunk így ki, aztán úgy döntöttünk, hogy mivel kétpercenként jönnek és eléggé erősek, induljunk, a kórház tőlünk kb. 45 percnyire van.

Öltöztünk, mentünk a kocsihoz, sűrű fájások közepette. Háromnegyed négykor indultunk el. A kocsiban hátul a dúlám mellett ülve utaztam, nem volt a legkényelmesebb, de jól meg tudtam kapaszkodni, ez segített, és itt is szólt az előre összeválogatott zeném. Amikor szóltak, hogy most értünk be a városba, már éreztem a fájások között a tipikus nyomási ingert, illetve hogy én hiába nem nyomok rá, a méhizomzatom akaratlanul is présel lefele, én pedig a fájások alatt már elég határozottan nyögtem. Egy pillanatra az is eszembe jutott, hogy nem érünk be, mert rossz lehajtón jöttünk le az autópályáról, meg kellett kérdezni egy benzinkúton, hogy innen merre menjünk a kórházba.

Végül 4.30-kor értünk a kórházhoz. A kocsi mellett meg kellett állnom egy fájásra, majd menet közben is két, majd a liftben, és a szülőszoba ajtajában is volt egy tolófájásom. Ekkor a csengőt nyomó férjemre már eléggé határozottan sikerült rászólni, hogy feküdjön rá arra a csengőre. Kijöttek, besegítettek, levetkőztem, felfektettek az ágyra.

A doktornő (akiről csak utólag jöttem rá, hogy orvos és nem szülésznő) megvizsgált, majd szólt, hogy látja a fejét. Kiabáltam, hogy a férjem hol van, mondták, hogy öltözik és jön, kiabáltak neki, hogy siessen, mert lemarad. Kérdezték, hogy mikor folyt el a víz, mondtam, hogy én nem vettem észre, hogy elfolyt volna, pedig akkor már nem volt ép a burok. Szóltam, hogy szeretnék gátvédelemmel szülni, mondták, hogy oké, megpróbáljuk. Beért a férjem, mondták, hogy akkor most már nyomjak a fájás alatt, ha lehet végig, amíg a fájás tart. A második ilyennél éreztem, hogy Julcsi feje nem megy már vissza, feszíti a gátam a szünet alatt is, végül a harmadik tolófájásra 4.52-kor kibújt Julianna.

Férjem elvágta a köldökzsinórt, majd a magzatmázas tündérkémet a mellkasomra tették, és betakartak minket. Ezután nem sokkal a doktornő kérdezte, hogy érzek-e görcsöt, mondtam, hogy nem, erre csak bólintott, és tovább várt. Kb. fél óra múlva szóltam, hogy most érzek (Julcsi mindeközben rajtam nézelődött), kérte, hogy akkor nyomjak rá, mire ki is csusszant a méhlepény (mindenféle oxis rásegítés nélkül). Kérdeztem, hogy kellett-e vágni, mondták, hogy nem, és egy rövid vizsgálat után kiderült, hogy se kívül, se belül nincs egy szemernyi sérülés se. Ezután elvitték Julcsit megmosdatni, de nem folyóvíz alatt, hanem kádban lubickolva, mosolygósan. Utána visszakaptuk, és fél tízig velem volt ott a szülőszobán, majd ezután vitték el vizitre, és már a gyermekágyon kaptam vissza kb. fél 11-kor. Azóta nem volt tőlem távol.

Az, hogy a doktornő nem szülésznő, számomra csak a szülés után derült ki, miután mondta, hogy elnézést, nem volt ideje bemutatkozni, ő dr. T. Valószínűleg az, hogy azt hittem, nincs bent (nem ért oda?) orvos, sokat segített, hogy elengedjem magam, illetve fantasztikusan jó volt úgy szülni, hogy a férjemen kívül nem volt más férfi jelen.

A szülőszobára sajnos már csak egyvalaki jöhetett velem, így oda csak a férjem jött, a dúlám a folyosón hallgatta a szülés hangjait, és ahogy mesélte, „pontosan hallani lehetett, amikor a gát megkoronázta a fejet, majd már csak a babasírás szűrődött ki”. A szülés után aztán ő is bejöhetett kicsit beszélgetni és gyönyörködni Juliannánkban.

Ha előre megírhattam volna, hogy mit szeretnék, akkor se lehetett volna szebb!

C. R.

Boglárka > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.