igaz történetek szülésről, születésről

1204. nap: A hetedik – a szülés nagyon intim dolog

A hetedik véletlenül jött. Várni akartunk, hogy végigcsinálhassak egy több hónapos kúrát, mert  nagyon sokat fájt a fejem. Gyógyszer viszont nem volt, már intézték, hogy Új Zélandról hozzanak, de volt közben egy gyönyörűséges éjszaka, így aztán elhalasztódott a kezelés.

Nem emlékszem, hogy kéthetes vagy két hónapos várandós voltam, amikor a kisfiam megmondta, hogy ez a gyerek is fiú lesz, és látszott rajta, hogy alig várja már, hogy megszülessen.

Hatodikára voltam kiírva. Nem mintha vele olyan sok vizsgálaton lettem volna, de hát ismertem a számítás módját, ki tudtam számolni. Egyszer voltam vele 4D ultrahangon, mert a tesóm, akinek a kisfia koraszülött volt, lemaradt róla, de nagyon kíváncsi volt, hogy milyen, ezért befizetett engem.

Abban az időben nem írtam naplót, így a részletek, hogy mikor mentünk fel Budapestre és hasonlók, elvesztek. Arra emlékszem, hogy egyszer utaztam a buszon, és szóba elegyedett velem egy asszony. Én a magam részéről egyébként 13-ára vártam a gyereket. Kérdezte, hogy mikorra várom a babát, mondom: 13-a. „Ó, Szűz Mária születésnapja – mondja ő –, aki akkor születik, az a Szűzanya különleges védelme alatt áll, és nagyon rendes ember lesz” (Ez egyébként biztos igaz, az egyik öcsém és az egyik nagybátyám is ezen a napon született, és tényleg nagyon rendes ember mind a kettő.) „Hányadik baba? Első?” – folytatja ő. „Nem, a hetedik” – felelem én. „Ó, Krisztus hét szava a kereszten” – feleli ő, és folytatja a kérdezősködést: „Hány lány van?” „Öt” – felelem én. „A Krisztus öt sebe!” – csillan fel a szeme, nekem pedig kezd elegem lenni. Amikor kiderült, hogy ráadásul Anna a keresztnevem (Szűz Mária édesanyja), akkorra már szinte teljesen extázisba esett, és azt is mondta, hogy én nagyon áldott vagyok, és az lesz a kisbabám is. Ez egy fokkal jobban esett, mint hogy a lányaimat Krisztus öt sebéhez hasonlította, úgyhogy aránylag kedvesen sikerült elbúcsúznom tőle.

Hogy könnyebb legyen a megnyílás és a szülés, akartam venni egy csokor rózsát. Az egész Fény utcai piacon rengeteg rózsa volt, de abból egyetlenegy csokor volt csak illatos. Aztán készítettem jojobaolajból és illóolajakból egy masszázsolajat. Arra gondoltam, hogy később meg jó lesz majd parfüm helyett.

Aztán elmúlt 13-a, és elhervadtak a rózsák is, de nem történt semmi. Azt gondoltam: talán az anyám születésnapján (18). Elmentünk felköszönteni, a gyerekek nála voltak, én egyedül szórakoztam a fővárosban. Azt mondja nekem a harmadik: „Anya, szerintem ez a kistestvér 26-án fog megszületni” „Hát én azt nagyon nem szeretném – mondom neki –, az még nagyon soká van.”

Visszamentünk. Néha volt egy-két óra egész komoly összehúzódásom, aztán elmúlt. A rózsák helyett vettem egy cserép azáleát, az nem hervad el olyan könnyen, mint a vágott virág. Közben elmúlt 22-e is, Nagyanya születésnapja, még mindig semmi. A férjemnek el kellett volna menni Debrecenbe, továbbképzésre járt, de én addig könyörögtem, hogy nem ment el (így utólag visszatekintve, úgy látom, hogy ha akkor elment volna, akkor befejezte volna a képzést, és emiatt bánt a dolog, sokat jelentett volna neki, ha végigcsinálja, és úgy emlékszem, hogy végül visszaért volna a szülés idejére, csak hát ezt nem tudhattam előre, és akkor már két hete túl voltam a kiírt időn).

Egyre rosszabb lett a kedvem, ahogyan teltek a napok és nem történt semmi. Úgy éreztem, hogy soha nem fogok megszülni. Huszonhatodikán délelőtt az erkélyajtó mögött álltam, és arra gondoltam, hogy kimegyek az erkélyre, és levetem magam, mert ezt így már nem lehet tovább csinálni, én inkább megölöm magam. Ez a gondolat eléggé megijesztett, úgyhogy odafordultam a férjemhez, és azt mondtam neki, hogy elmegyek Ágihoz, hogy most már csináljon valamit, hogy meginduljon a szülés, mert én ezt már nem bírom tovább. El is mentünk, Ági megvizsgált, és azt mondta, hogy nem csinál semmit, mert megindult a szülés.

Nem emlékszem, mivel töltöttük a napot. Azt hiszem, elmentünk a Jupátba (ez egy környékbeli étterem), és tárkonyos borjúragulevest ettem, de lehet, hogy ez nem akkor volt. Este telefonáltam Áginak, hogy jöjjön el. El is jött, de nagyon fájt a feje, kérdezte, nem lenne-e baj, ha ő lefeküdne a másik szobában. Én mondtam, hogy egyáltalán nem baj, én teljesen jól elvoltam a férjemmel. Szokás szerint kicsit hangos voltam, de nem volt semmi vészes. Mégis, amikor kijöttem egy jó kis fürdés után, akkor Ági azt mondta, hogy elhívott egy másik bábát, mert neki nagyon fáj a feje, és úgy érzi, hogy nem fog tudni segíteni. Hát, mit mondjak, egyáltalán nem örültem. Meg is mondtam Áginak, hogy ha megkérdezett volna, azt mondtam volna, hogy őt ne, de most már mindegy, ha elindult, akkor jöjjön.

Maga a vajúdás teljesen kiesett az agyamból. Arra emlékszem, hogy magamban örvendeztem, hogy lehet, hogy végre most átélem a csodát, és ez a gyerek majd egyszerűen kiröppen belőlem, mint a húgomból az ő kisfia.

Egyszerre csak úgy éreztem, hogy mindjárt jön a gyerek, a hasam nagyon fájt, ezért kértem a bábát, hogy hozzon egy másik forró vizes pelenkát a hasamra. Elment, és nem jött vissza. Megállítottam a gyereket, és hátrafordultam, hogy miért nem jön, mi van, valami baj van? Nem, csak úgy látta, hogy jön a gyerek, és nekiállt előkészíteni, ami kell. Dühös lettem. Egy pelenkát kértem. Nem igaz, hogy ilyenkor sem lehet figyelni rám.

Aztán megszületett a kisfiam. Nem röppent ki. Ugyanúgy született, mint a többiek. Amikor meglett, megfordultam, felfeküdtem az ágyra, és vártam, hogy a bába ideadja. Nem adta. Azt mondta, hogy olyan gyönyörű, és csak fogta és nézte. Én pedig kezdtem nagyon kiakadni. Végre nagy nehezen odaadta, de előtte kétszer vagy háromszor is kellett kérnem.

A kisfiú valóban gyönyörű volt, de én csalódott voltam. Úgy éreztem, hogy ez lehetett volna egy olyan szülés, amilyet mindig is szerettem volna, de nem lett. Azt gondoltam, ó, talán most is azt gondolom, hogy ha Ági nem hívta volna el a másik bábát, hanem szépen aludt volna abban a szobában, akkor mi a férjemmel ketten ellettünk volna, biztonságban tudva magunkat és a babánkat, hiszen Ági ott van a másik szobában, és bármi van, behívhatjuk, de mégis magunkban. Hiszen a szülés nagyon intim dolog, és igenis megzavarja, ha van ott valaki, akinek nem kéne ott lenni.

Amennyire emlékszem, mire a kicsi megszületett, Ági jobban lett, úgyhogy a méhlepényt már ő ellenőrizte. A másik bábával kapcsolatban az volt az utolsó csepp, hogy beleborította a szemeteszsákba a két hétig érlelt csodálatos parfümömet (ami a tál alján megmaradt, azt én még fél évig használtam, és nagyon sajnáltam a többit). Így aztán a következő szülés előtt megmondtam Áginak, hogy nekem mindegy, ki, de az a bába ne jöjjön. Kedves, szeretetre méltó valaki, de énrám egyáltalán nem figyel, ezért nem akarom, hogy amikor szülök, ott legyen.

Utóbb kiderült, hogy ez a kisfiú annyira szeret engem, hogy ameddig csak lehetett, velem akart maradni, és mind a mai napig nagyon ragaszkodik hozzám.

M. B. A.

Első gyermekem születése > > >
Második gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >
Ötödik gyermekem születése > > >
Hatodik gyermekem születése > > >
Nyolcadik gyermekem születése > > >
Kilencedik gyermekem születése> > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.