igaz történetek szülésről, születésről

1177. nap: „Laufen Sie noch!” (Bende születése)

1177. nap: „Laufen Sie noch!” (Bende születése)

Németországban laktunk. Kb. egy hónapja tanultam németül, amikor már nagyon esedékes volt az első terhességi orvosi vizsgálatra elmenni. Németül még, angolul már nem tudtam, a német közeg kiszorította az angolt. Így vicces volt elmenni egy német orvoshoz, akit játszótéri ismerősöm ajánlott.

Kedves férfi volt. Elküldtek vécére, gondoltam, vizeletvizsgálatra. Ott mindenféle cetlik, kiírások voltak a falon. Aztán úgy ítéltem, bizonyára az oda helyezett pohárkát kell erre a célra használni, amire, bizonyára, az ott található tollal fel kell írnom a nevemet. Majd ott tébláboltam egy pohár pisivel, további alig érthető feliratok között. Úgy értelmeztem a helyzetet, hogy ezt a pisivel teli pohárkát egy tolóajtós szekrénybe kell elhelyeznem. Majd távoztam, miközben azon töprengtem, vajon ez volt-e a helyes eljárás, vagy a takarítónő fog rátalálni néhány hónap múlva. Ez volt a megoldás.

Vért is vettek tőlem, és lám, lehet ezt ebéd után is, nemcsak éhgyomorra! Nem kellett a mazochistaanya-képzésben részt vennem! A vizsgálatok így teltek hónapról hónapra. A doktorbácsi mosolygott, nem szidtak le kilók és egyebek miatt. A kilókra amúgy is nagyon vigyáztam már. Előző terhességemnél 70 kg után inkább nem álltam mérlegre. CTG-t is a magánrendelőben végeztek. Szegény gyereket vekkerrel keltették fel, ha éppen aludt. Mindezt egy nagyon olcsó biztosítás fedezte. Ha szükségem volt gyógyszerre a terhesség alatt, azt is a biztosító állta.

Aztán már egészen úgy tűnt, gyerek lesz a dologból. Nos, akkor kellett egy kórházat választanunk. Kórházat lehetett, szülészt nem. Az éppen aktuálisan ügyelő szülészhez került az ember. Én ezt nem tartom rossznak. Jobb, mint a megindított szülés vagy egy agyonfáradt orvos.

Elkezdődtek a jósló fájások. Gyorsan hívtuk Magyarországról anyósomat, hogy a nagyobbikra tudjon vigyázni. De nem megy az nekem olyan gyorsan. Még játszótereztünk, bicikliztem, bementem a városba kószálni. Közben nézegettem az órát, hány percenként jönnek a fájások. Este lefektettük Darinkát. Gondolatban elbúcsúztattam a felhőtlen egyke életétől. Aztán mi is lefeküdni készültünk.

Úgy 11 tájban úgy éreztem, eljött az idő. Felcuccoltunk, és bevonultunk a kiválasztott kórházba. Fogadtak esti csendességben. Némi forgalom azért volt. Megvizsgáltak, ismét kétujjnyira sikerült kitágulnom. Még kiküldtek: „Laufen Sie noch!” utasítással. Lementünk a kis parkba és sétálgattunk. Nagyon lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nincs kedvem futni. Utólag tudtam csak meg, hogy a laufen a járkálást is jelenti.

Aztán idővel felmentünk. Az éjszakát a folyosón töltöttük, hasonló párral, akik szintén nem echt németek voltak. De erről csak halvány emlékeim vannak, hol aludtam, hol fájtam.

Kb. reggel hatkor, műszakváltás után engedtek be a szülőszobába. Volt „előkészítés” (=beöntés). De lezuhanyozhattam! És nem borotváltak! Majd kaptunk egy saját szülőszobát, ahol valószínűleg volt labda, talán kádba is merülhettem volna, de amúgy fehér, steril és kórházi volt. Kaptam valami koktélt, amitől aztán folyton jöttek a fájások, teljesen tompa voltam. Annyit se értettem németül, mint normálisan. Beszélgettem magamban anyámmal és Istennel, amit nem szoktam józan állapotomban. Hasamra volt kötve egy CTG, bár mozdulni a folyamatos fájások és kábulat közben amúgy se nagyon volt kedvem. Nem jöttek (szerintem) be, kívülről figyelték a monitort.

És aztán jött a nagy könyvekben megírt székelési inger. Ezt korábbi, vezényelt szülésemnél nem éreztem. Akkor megnyomtunk valami hívógombot. Jöttek, áttessékeltek a szülőbb ágyra, vágtak, de csak kicsit. Előtte borotváltak, de csak annyit, ami ehhez feltétlenül szükséges volt. Majd „rendbe tették” Bendegúzt, odaadták nekünk, és békén hagytak. Minden nagyon szépnek és jónak tűnt.

1177. nap: „Laufen Sie noch!” – Bende

A kórházból nem akartak kiengedni, mert Bende kicsit sárga volt. Mikor egy alkoholista nőt fektettek be a szobámba, akkor már kiküzdöttem magam. Másnap már szinte csak négykézláb tudtam otthon közlekedni. Gondoltam, lám, lám, mégiscsak bent kellett volna még maradnom! Majd jött hozzánk (házhoz) egy magyar bába. A szülés után ez járt. Kiszedte a varratokat, és mindjárt semmi bajom nem volt. Szerinte már a kórházban meg kellett volna ezt tenni.

Csak tíz év elteltével, miután negyedik gyerekemet itthon szültem, jöttem rá. hogy itt sem volt minden rendben. Miért kellett nekem az éjszakát a folyosón kuporogva töltenem? Talán komfortosabb helyen ment volna tovább a tágulás, és nem kellett volna koktélt kapnom és ágyhoz kötni engem…

Bendegúz amúgy nagyon büszke az ő németországi születésére.

T. É.

Darinka > > >
Fruzsi > > >
Fruzsi születése apaszemmel > > >
Lili > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.