A legutóbb megjelent mesék
1307. nap: Inci pirinka Sámuelem születése
A fájdalmak között még kedélyesen viccelődtem is, ezzel bagatellizálva – magam előtt is – a fájdalmat. Aztán már csak fájt. Olyasmik jutottak eszembe, hogy én még erre nem készültem fel. Mindjárt itt lesz egy új baba, akiről nekem kell gondoskodnom, szeretnem. Ez így túl hirtelen, hiszen nekem ehhez még kellett volna idő…
Tovább
1306. nap: Köze nincs hozzá
Önkéntes hospice-segítő vagyok már hét éve és olyan négygyermekes anya, aki mindegyik gyermekét kórházban szülte (a negyediket örökbe fogadta). Ez a két tény kísér csendes alapmotívumként életem első szüléskísérésénél.
Tovább
1305. nap: Tizennégy éve… (dúlamese)
Fiatal, törékeny, csapzott madárka, aki kiesett a fészekből, de felrepült – anya nélkül lett anya immár másodjára is hamarosan. Rengeteg találkozás, beszélgetés, elfogadás, találkozás, beszélgetés…
Tovább
1304. nap: Nem a harc helye a szülőszoba (második lányom születése)
Érdekes módon nem feszélyez a kórház, nem érdekel, hogy kilóg mindenem a hálóingből, az sem izgat, hogy hangosan nyögök. Valahogy ott sem vagyok, nem is hallok mindent. Mintha más dimenzióban lennék. Csak a doki idegesít, amikor bejön, mindig megtöri ezt az állapotot.
Tovább
1303. nap: Nem kellett megkérdeznem (Vincent születése)
Hol levettem a ruhám, hol felvettem. Hol tűz égett bennem, hol fáztam. De voltak fázisok! Fájások és szünetek! Nem egy olyan összefolyó, egyetlen fájdalom, mint az elsőnél. A szünetekben tényleg pihenhettem, néha el is aludtam.
Tovább
1302. nap: Ajtók (második lányunk, Panna születése)
Aztán megindul valami. Robi mellettem, halkan duruzsol a fülembe. Óriási energiák keringenek, magával ragad a fájásban lelkileg. A lábam a vállával valaki tartja, ha már ezt a nem mindennapi helyzetet sikerült választanom. Micsoda kitartó erő kellett neki is.
Tovább
1301. nap: Mentatea (Timur)
Fekszem az ágyon, és elalszom. De mindig ébredek, amikor érkezik egy hullám, eláraszt, sóhajtok, belemarkolok a matracba. Mert fáj. Az előző szülés NEM fájt. Ezt el kell ismernem, hogy most ismeretlen az érzés. Aztán újra elragad az álom.
Tovább
1300. nap: Magasba emelkedve (Ármin)
Ritkultak és rövidültek a hullámok, de tudtam, hogy így a jó. Visszatértem a földre, és tisztán, élesen láttam és értettem mindent. Beszélgettünk is, mert jólesett. Még egy mongol vajúdás körüli szokást is elmeséltem a „közönségnek”.
Tovább