A legutóbb megjelent mesék
1355. nap: Véletlen találkozás (dúlamese)
Kavarognak bennem az érzések, gondolatok. A lányom még nagyon pici, nem szerettem volna még szülést vállalni, csak egy-két hónap múlva. Ez az anyuka mégis hozzám jött, engem talált meg, talán nem véletlen. Egyáltalán hová menjünk 40 hetesen, ahol szívesen látnának minket?
Tovább
1354. nap: Tüsszentés, avagy minden értünk van (Merse születése)
Sem az út, sem a kórházba kerülés nem lassított le. Bedobtam a gyeplőt, és hagytam magam sodródni. Szétrúgtam az ágyat, és kiabáltam. Csak nők voltak körülöttem. Egyébként mit keresnek a férfiak a szülésnél?
Tovább
1353. nap: Kismamák (dúlamese)
A teljes család jelen van, így nem tud magára koncentrálni, zavarják a körülmények. Felmegyünk az emeletre, férje is jön. Még nem indulunk sehová. Alig telik el pár perc, keresi a helyét, a pózokat, kipirulva az arca, mélyül a légzés. A fájások egyre hosszabbak lesznek. Biztatom, hogy csinálja, ami jól esik. Hihetetlenül felgyorsulnak az események.
Tovább
1352. nap: Kórházban, nyugalomban (Áron születése)
A vizsgálat mindent rendben talált, a tágulás bő másfél ujjnyinak bizonyult. Egy órányi haladékot kaptam az erős, rendszeres fájások beindulására, aztán oxitocinos indítást irányoztak elő. Ettől féltem… Bátortalanul hozakodtam elő a szülési tervünkkel. Az orvos meglepően reagált: „Ja, szülési terv van? Akkor veszünk vért, aztán ha nincs fertőzésveszély, szenvedhet, ameddig akar!”
Tovább
1351. nap: Bizonytalanság, jó szándék, kétségbeesés (Bence születése)
A kicsi szívhangja romlott (bár erről utólag nem vagyok meggyőződve, ám első szülőként rettenetesen ijesztő, ahogy a kihangosított, gyors dobogás az összehúzódások alatt lassabbá válik). Kaptam méhszájlazító injekciót, aztán oxitocininfúziót is. Már közel volt a kitolási szak – a félelem, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság érzésére emlékszem leginkább.
Tovább
1350. nap: A tisztulás útja (Enikő születése – visszaemlékezés nyolc év után)
Mozdulni nem mertem (bár szabadott volna), mert az infúzióval oda voltam szögezve. Kerestem valami kapaszkodót. A gyermekem szívhangját zengte a CTG. Ez az! Hangosítsátok fel! Még! Erősebben! Ez a szabályos morajlás átsegített a békés elfogadásba. Már csak a testemnek fájt, a lelkem a gyermek fogadására készült.
Tovább
1349. nap: Az idő itt nem fontos (Gergő születése – visszaemlékezés)
Egyszer csak zörögve begurult egy asztalka. Kontrakció miatt felültem, és megláttam a sok félelmetes eszközt. Nemcsak a szüléstől, de az élettől is elment a kedvem. Kizökkentem. Mikor újból megjelent az orvosom, már kitolásra készült, de csalódottam mondott valami lesújtót. „Oxitocinra lesz szükség” – jegyezte meg.
Tovább
1348. nap: Meleg, simogató érzés (Gergő születése)
Egy meleg, simogató érzés után megjelent a kis csöppség, nem akartam hinni a szememnek! Csabi szerint kifejezéstelen arccal bámultam rá egy rövid ideig. Aztán a karjaimba vehettem. Nem voltak gondolataim, csak érzéseim, mégis dőlt belőlem a szó.
Tovább