igaz történetek szülésről, születésről

1463. nap: A hetedik te magad légy – Bucóka (Bojsza, azaz Balázs)

A címet nem én adtam. Amikor a népek meghallották, hogy hetedik gyermekünk, hatodik fiunk végre az én nevem kapta, tíz esetből kilencszer ezt a verssort idézték. Legyen hát kedvük szerint.

Balázska tehát hetediknek fogant. Már a rabság időszakában, Ági tehát bilincsben. Sajnos nem volt ez újdonság, mert Misike is így született, tudtuk, mire számítsunk. Másik Ági szénája szerencsére jó állapotú volt, vele így tudtunk érintkezni. A gyerekeket sem érte váratlanul a dolog, és már annyira kiképződtek, hogy olcsó trükkökkel („épp most elmehettek a nagyszülőkhöz, csudajó lesz!”) nehéz lett volna eltávolítani őket a szülőszobáról. De nem nagyon törtük a fejünket – a szülések egyik tanulsága az volt, hogy hagyni kell a dolgokat menni a törvényük szerint.

Így tehát eljött a nap. Juli jelezte Áginak, hogy indul a folyamat. Ági szegény valami rendőrhatóság intézkedésének volt alávetve, tudtuk, hogy nehezen fog idevergődni. A gyerekek elmentek iskolába, Juli lehívta Rékát a maradék csapathoz (két fő) játszani. Ez később jó ötletnek bizonyult, mert Réka kiválóan játszott akkor is, amikor a csapat egy egész új jövevénnyel kibővült.

Ági tehát valahol úton, de Balázska is elindult ám, és látszott, hogy meg is érkezik nemsokára. Réka bejött, tette a dolgát. Én nagyon örültem, hogy egy ilyen hozzáértő asszony van itt – utólag úgy éreztem a szavaiból, hogy Réka egyáltalán nem érezte magát hozzáértő asszonynak. De nekem azt jelentette, és ami fontosabb, Julinak is biztonságot adhatott. Én férfi vagyok, egy ártatlan apuka, és ezekben a helyzetekben női világba csöppenek. Nem tudom, mi a teendő, és bár nagyon szíven üt, amit látok, de mindig azt hiszem, terhére vagyok a jelenetnek. Nekem ugyan használ, de én nem használok senkinek. Értelemmel látom, hogy ez így nem igaz, de így érzem, ez ott az érzésem. Az írásom is ennek fényében készül: a szellemi részről nem tudok írni, csak eseményeket, cselekedeteket felidézni.

Közben teszek egy kis kitérőt: mert még valami csoda történt. Itt volt egy barátunk előző nap. Nagyon jó barátunk, ő brácsás, én hegedűs, egyszóval egy húron pendülünk. Akkor talán haza készült este, nem is emlékszem, hogyan is volt, végül itt rekedt. Azt is tudni kell, hogy gazdálkodunk, és az egész Földkerekségen ő az egyetlen, aki tudja, mi hol van, melyik jószágnak mit kell etetésnél adni. Már többször helyettesített. Ez nem gyerekjáték, elmagyarázni a tennivalókat egy kívülállónak – ha lehet egyáltalán – még hosszabb, mint megcsinálni. Juli azt mondja, ez nem csoda, mert hiába hajtogatom, hogy ezt mindig ugyanabban az időben kell csinálni, semmi nem történt volna, ha késik pár órát a dolog. Ez igaz: biztos késhetett volna, de én pedig nem emlékszem, hogy aznap lett volna később felesleges egy-két órám. Tehát ő épp itt volt. Amikor pedig a szülés elindult, nekem, a gazdának annyi dolgom volt, hogy odamentem hozzá, és azt mondtam: „kérlek, etess meg”. Ő pedig felkelt, kiment, megetetett, és mielőtt elosont, még annyit mondtam (ezzel most előreszaladok): „Fiúcska!”

Térjünk vissza az időrendbe, a szüléshez. Ahogy Juli légzése változik, az enyém is változik. Én fogom Julit, Réka vár a Kapunál. És egyszer csak kilép azon a Kapun a Hetedik. Beszalad a két kisebb, megnéz: „Jaj, de aranyos!” – kiszaladnak, tovább játszanak. Elrendeződünk. Megint fiú! Sorban hatodszor.

Megjön Ági és egy kedves kisasszony. Nagyon kedvesen, melegen, asszonyosan tesznek-vesznek, jó nézni. Ők az asszonyok, és most ez az asszonyok része, az ő világuk, az ő törvényeik. Örülök, hogy ott lehetek, de megértem azokat, akik ezt az időt a világ másik felén: a meccset nézve, a kocsmában vagy másutt: tehát a férfi világban töltik.

Balázska tehát megjött, bár a nevét talán még az előző gyerekeknél is kevésbé találtuk ki előre. De meglett az is. A születésében benne volt az összes eddigi élmény, tapasztalat – de nem szántuk semmiféle összegzésnek, vagy valamilyen lezárásnak…

K. B.

Összefoglaló Apamese > > >
Julcsika születése Anyamese > > >
Julcsika születése Apamese > > >
Bobó születése Anyamese > > >
Bobó születése Apamese> > >
Sógor születése Anyamese > > >
Sógor születése Apamese > > >
Jankó születése Anyamese > > >
Jankó születése Apamese > > >
Josti születése Anyamese > > >
Josti születése Apamese> > >
Josti születése Testvérmese > > >
Misike születése Anyamese > > >
Misike születése Apamese > > >
Misike születése Testvérmese > > >
Balázs születése Anyamese > > >
Balázs születése Doulamese > > >
Balázs születése kívülállóként > > >
 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.