igaz történetek szülésről, születésről

1207. nap: Hogyan csinálják a profik (Levente születése)

Két kislány; Viki és Réka után gondoltuk, ez így jó, ez már család. Réka egyévesen nem kért cicit, nem tetszett neki. Számomra ez furcsa volt a Viki két és fél éves korig tartó „anyaanyaciciammide” után. Aztán feltűnt, hogy egyszer már megjött Réka születése óta, de többször nem, és egyszer csak elkezdtem émelyegni. Gyanús volt… Aztán pár nap múlva egy patikába betértem tesztért. Természetesen pozitív lett. Sokféle gondolatunk volt Ágostonnal. Én nem bántam, hogy három lesz, szerinte elég a kettő, de nekem sem hiányzott ilyen hirtelen még egy picur. Vártunk pár hetet, majd elmentem egy ultrahangra, amikor nyolchetesnek gondoltam a babát. Kiderült, hogy bizony ez már a 14. hét. Vagyis nem az általam kiszámolt november 6., hanem október 14. a szülés várható ideje. Hát mindegy, messze van még, majd kiderül. Persze, az utolsó (elmúlt néhány évben egyetlen) menstruációm szerint október 6. ez a dátum. Védőnéninkkel kiokoskodtunk egy október 16-ot, ami bekerült a kiskönyvembe. Érdekes, azt senki nem kérdezte, hogy mikor hozhattuk össze…

Ágit, a bábát megkerestem, időnként beszéltünk, vizsgálati eredményeimet megbeszéltük, találkoztunk. Időközben hivatalossá vált az otthonszülés, így végre hivatalosan fogunk otthon szülni.

Telt az idő. Borzasztó rossznak mondom ezt a terhességem, szó szerint terhes volt. Émelyegtem sokat, gyenge voltam, fáradékony, túl nagyra nőtt a hasam, nem tudtam vele a megszokott dolgaimat tenni. Vikivel a hasamban még szülés előtti napokban is bicajoztam, Leventével már félidőben nehezemre esett. Az vigasztalt minket, hogy kisfiunk lesz a két lányka után. Amíg nem tudtuk, addig Ágoston mondott egy olyat Viki előtt, hogy ha lány lesz, ő négy nővel nem bír együtt élni, el fog költözni. Viki el is mesélte ismerősöknek: „Tudod, most négyen vagyunk, de ha megszületik a testvérünk, akkor is négyen leszünk, mert Apa elmegy.”

Amíg a hasamban volt Levente, többször is kellett segítséget kérnem. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy nem tudok mindent megoldani egyedül. Ez nagyon ismeretlen érzés. A legijesztőbb az volt, amikor Ágoston orral állt be a kocsimmal az udvarra, és meg kellett kérnem, hogy tolasson ki, mert ugyan tükörből kitolatnék, de nem tudok jól hátrafordulni az ülésben, és nem látom, hogy kell-e elsőbbséget adnom az utcán.

Időközben védőnénink elment nyugdíjba, két hónapra helyettes volt, aztán szeptembertől jött az új védőnéni. Az adatlapomon valahogy az október 6. maradt, a kiskönyvem meg sem néztem, gondoltam, abban is annyi van. Ezek alapján mentem az ultrahangokra, vérvételekre. Levente méretei alapján meg is felelt ennek a számításnak. Már akár szeptember végén megszülethetett volna. Október 6. után jártam NST-re, hetente ultrahangra; már a nőgyógyászaton csodának számítottam harmadik hete a 40. betöltött héttel. Mondta is nekem az egyik orvos, hogy én nem vagyok nőgyógyász, nem tudhatom, mikor jár le a terminus. Nem vitatkoztam vele, pedig én már akkor is kettővel többet szültem, mint ő.

Szerencsére, a kiskönyvben lévő okt. 16. felülírta az okt. 6-ot, és nem csúsztunk ki a 42. hétből. Végül tényleg hivatalosan szültünk itthon. A kórház sokat változott, legalábbis a személyzet. Az első szülésemnél még rendkívül undokok voltak, mit képzelek én, hogy lejárt a terminus, és nem akarok befeküdni??? Veszélyeztetem a gyereket, magam, még biztos a szomszédokat is… Most egész jól álltak hozzám. Nem csodálkoztak, hogy nem fekszem be, amúgy is ki ér rá benn fetrengeni panasz- és problémamentesen két kisgyerek mellett?

Október 28-án hajnalban Réka rosszat álmodott, felébresztett és tejcsit kért. Ölbe vettem, és elindultam a konyhába vele. A lépcső tetejéig jutottunk, amikor megrepedt a burok, egy kevés magzatvíz pedig a padlóra folyt. Megtörölgettem magam, és nagyon örültem, hogy végre lesz valami, Réka hamar visszaaludt, én pedig figyelgettem, hogy van-e összehúzódás. Volt! Reggelig még egy keveset tudtam aludni is. Reggel azt tapasztaltam, hogy az összehúzódások működnek, nem maradtak abba a lányok felébredésével sem.

Ágoston korán akart indulni munkába, mert előtte úszni is akart; de végül a hírek hallatán itthon maradt, már nem indult el dolgozni, szerencsére. Délelőtt szőlőt szedni mentünk a szomszédba a lányokkal, ekkor már 10-15 percenként összehúzódásaim voltak. Ha jött egy húzódás, megálltam egy percre. Szóltam anyósomnak, hogy estefelé lehet, hogy kell majd a gyerekekre vigyázni, de menjen el nyugodtan a barátnőivel a megbeszélt délutáni programra. Felhívtam a barátnőm, hogy délután van-e dolga, mert ha nincs, lehet, hogy hívni fogom segítségül.

Délután Ágoston elaltatta Rékát, Vikivel elment játszótérre, én pedig lefeküdtem, és figyeltem magam, az órát, számolgattam. Délután négy körül hirtelen hasmenésem is lett. Ekkor úgy döntöttem, hogy hívom a szaksegítséget. Telefonáltam, és kértem Ágit, hogy induljon el, mert bár semmi olyat nem érzek, amitől segítségre lenne szükségem, de a lányok ennyi vajúdás után hamarosan megszülettek. El is indultak rögtön, mert tudták, hogy „villámgyors” szüléseim voltak. Zsuzska barátnőm hamarosan megérkezett a kis Gergővel, hogy lefoglalják a lányokat lenn a nappaliban, amíg mi a hálószobában időket méregetve vajúdgatunk. Réka időnként feljött, lefeküdt mellém, majd visszaszaladt játszani.

Ági megérkezett Edinával, mondtuk nekik, hogy öt- és kétpercenként jönnek az összehúzódások, de amúgy semmi különös nem történik. Közben a nagymama is meg-megjelent, de nem biztos, hogy felfogta, hogy mindjárt szülünk, mert még átment a boltba kenyérért, hazament vacsorázni… Aztán Réka már nagyon fáradt volt, Zsuzska ölébe bújt Gergő mellé, aki már ölben aludt. Ágoston átvette Rékát, én mondtam neki, hogy nyugodtan foglalkozzon a kicsivel, mert énrám most vigyáz más.

Most először végre megtudtuk, hogyan csinálják a profik a szüléskísérést. Mi két szülés után is csak amatőrök voltunk, most láttuk, hogy ők mindent előre odakészítettek, vizet forraltak, az olajokat készítették, sőt, nekem egy térdeplő helyet alakítottak plédből…, csak néztünk nagyokat, már amikor épp nem koncentráltam jó nagy levegőket véve az összehúzódásokra. Edina hozott forró vizes borogatást, egyszer talán jólesett, de aztán rögtön mondtam, hogy nem kérem. A muskotályzsályát kipróbáltuk, de elég büdösnek éreztem azt, gyorsan kivitte, szerencsére.

Aztán egyszer csak éreztem, amit az előző két babánknál is, hogy mintha kakálnom kellene. Mondtam, hogy szerintem nemsokára megszületik. És már kellett is nyomnom, a szokásos háton fekvős, kissé balra fordult pózban. Hamarosan szóltak, hogy látják a fejét. Aztán a következő nyomásra elő is bújt az a fejecske, itt éreztem és mondtam is először, hogy ez most fáj, aztán még két nyomás, és kinn volt az egész kisfiunk. Rengeteg magzatvíz zúdult utána, szerintem mind Ágira, bár ezt nem láttam.

Nagyon jó volt, hogy ideértek Ágiék. Levente születése más volt, mint a lányok születése. Viki és Réka egy nyomásra megszülettek, amint a fejük előbújt, azonnal „kiestek”. Levente pedig fejnél megállt pihenni, Ágoston mondta, hogy itt nagyon megijedt volna, hogy elakadt, pedig csak tipikus természetesen született baba volt. Előtte néztünk néhány szüléses videót, ahol nem is értettük, hogy miért olyan lassan születnek a babák, mi még ilyet nem tapasztaltunk.

Nagyon elfáradtam. Érdekes, hogy közben nem is éreztem fáradtságot, csak erőt az elvégzendő feladathoz. Aztán mozdulni sem tudtam hosszú percekig. Mintha szétestem volna alul, akartam a hátamra fordulni, de nem sikerült megemelni magam. Ági szerint a térdeplős pózban könnyebb lett volna, de én most is csak annyit éreztem, hogy örülök, hogy levegőt kapok a szünetekben, és nem ugrabugrálok.

Levente is nagyon elfáradhatott, ő hangos sírással fejezte ki, hogy valami kényelmetlen neki. Kértem, hogy ne adják még ide, mert úgy érzem, nem tudom megfogni, még a kezem is remeg. Ágoston vette ölbe. Aztán, amikor kicsit összeszedtem magam, akkor átvettem legkisebb bogyókánkat, és próbáltam szoptatni, de annyira meg volt sértődve ránk vagy a világra, hogy még szopizni sem akart. Egy órán keresztül vigasztaltuk. Aztán a lányok feljöttek megnézni, hogy ki is volt a hasamban eddig.

Tapasztalataim: itthon is lehet háton fekve szülni, én mindhárom babát így szültem; az otthonszületett babák is sírnak, nekünk mindhárom sírt; és nekem három gyereket kellett szülnöm, hogy megtudjam, a szülés fájhat is. Ez a várandósság megtanított segítséget kérni, ezért sikerülhetett időben hívni a bábát és a barátnőmet is.

L. E.

Viktória Csilla >
Réka Emese >

Véletlenül kiválasztott mesék.