igaz történetek szülésről, születésről

458. nap: Három királyfi – A harmadik

458. nap: Három királyfi – A harmadik

Nagyon nagy élmény volt, bármikor újra kezdeném. Nagy tanulás arról, hogy bízni kell a Jóistenben, hiszen minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Olyan szép volt, ahogy minden a helyére került, és amikor már teljes mértékben át tudtam magam adni az érzéseknek, és ki tudtam engedni őket, akkor sikerült az Elengedés is ‒ és megszületett a gyermek.

Várva várt harmadik gyermekünk egy augusztus végi délutánon született.

Soha ilyen érzékeny nem voltam, mint a szülés előtti héten. Jöttek, áramlottak az érzések belőlem; dőlt a szó, könny, indulat. Szabadon áramlott kifelé. Elindultak az érzések, megállíthatatlanul. Így indultál el a kinti Életbe Te is, Babóca.

Az előzmények nem tették zökkenőmentessé az indulást. Egész nyáron építkeztünk, felhasználva kis családunk összes anyagi és lelki tartalékát, kis középső fiam balesete a szülés előtt tíz nappal végleg kiszívott mindenkiből minden energiát.

Amikor váratlanul, éjfélkor elfolyt a magzatvíz, én pánikba estem. Egyáltalán nem voltam szülős hangulatban, azt hittem, hogy van még egy hetem legalább. Ráadásul semmi fájás nem volt, egy pici sem. Azt sem tudhattam, hogy rögzült-e már a baba feje, épp másnapra beszéltem meg a bábai vizitet. Mert ha még nem rögzült a fej, és úgy folyik el a víz, akkor térd-könyök helyzetben kell várnom a mentőket a zsinór előesés miatt. Mivel nem tudhattam, hogy rögzült-e vagy sem, ott álltam (aztán eszembe jutott, hogy négykézláb kéne) tanácstalanul. Páromat leverte a lábáról egy vírus, álmosan pislogott felém, én csurom vizesen, tehetetlenül a sírással küszködtem.

Ágit felhívtam, és abban egyeztünk meg, hogy bemegyek a kórházba, hogy ellenőrizzék, hogy a baba jól van-e. A két alvó gyereket rá tudtam bízni egy barátnőmre, aki a szülés előtt két nappal szólt, hogy bármikor riaszthatom.

Mire beértünk a kórházba, már megnyugodtam, elfogadtam, hogy ha kell, akkor ott maradok. Sajnos, sikerült egy újabb rossz kórházi élménnyel gazdagodnom. Ennek ellenére végig higgadt maradtam, és nem mondtam semmi olyat, amit esetleg később megbánhattam volna.

Az ügyeletes orvosnő kelletlenül fogadott, nem mutatkozott be, holott én megtettem, és nem tájékoztatott kellőképpen. Tulajdonképpen sehogy sem tájékoztatott. Amit megtudtam, azt csak a fejem fölött a szülésznővel folytatott beszélgetésből következtettem ki. Miután szépen megkértem, hogy tájékoztasson a saját testemről és a gyermekem állapotáról, akkor csak annyit közölt, hogy felvesznek az osztályra. Hosszas huzavona, sértegetések (részéről) árán megtudtam, hogy minden rendben van, fej rögzült, zsinór a helyén, méhszáj zárt.

Hazakészülődtem, mondván, hogy pihenni otthon is tudok, erre döbbenten kérdezte: „Csak nem akar otthon szülni?” „De” ‒ ezt nem mondtam volna el minden áron, de ő kérdezte, és szerintem „egy normális országban mindenkinek joga van ott szülni, ahol akar”. Innentől kezdve minden felelőtlennek elmondott, és csak akkor enyhült, amikor talán elhitte, hogy nem akarom veszélyeztetni a gyerekemet, és visszajövök, ha nem indulnak el a fájások, vagy bármi gond lenne. Ágit felhívtam, és ő azt tanácsolta, hogy aludjak, és megígérte, hogy eljön a szülésemhez.

Hazaérve tudtam, hogy aludnom kellene, amíg még lehet, de nem tudtam. Reggel felé a maradék magzatvíz nagy része is elfolyt. Ági arra kért, hogy óránként hívjam föl, hogy mi a helyzet, hogy tudja, hogy mikor induljon Budapestről ‒ három óra az út. Ekkor még semmi nem volt biztos, hogy hol szülünk, hogyan, mikor, kivel? Ideér-e a bába, beindul-e a szülés otthon? Éreztem, hogy fontos, hogy ne akarjak semmit.

Olyan gyönyörű nyárvégi idő volt. Lágy, finom, mozdulatlan, csöndes, annyira nőies, befogadó és elengedő egyszerre, igazi szülőidő. Sütött a nap, de már nem volt perzselő, az ereje még megvolt, de inkább simogatott, mint égetett. Mint a jó anya. Ahogy nyugalom és csönd lett körülöttem, újra megérintett ez a hangulat. Nagyon sok erőt adott az, hogy rá tudtam hangolódni a természetre. Megértettem, hogy csak akkor tudok szülni, ha teljesen rábízom magam a nálam sokkal hatalmasabb erőkre, és valóban elhiszem azt, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Megéreztem, hogy ez a gát bennem. Akkor indulhat be a szülés, ha valóban, minden sejtemmel elhiszem, és teljes mértékben átérzem azt, hogy minden úgy van, úgy lesz, ahogy lennie kell. És ebbe benne volt az is, hogy akár kórház, akár élet-halál, bármi jön, nekem azt el kell fogadnom. Önátadás. Hit. Hatalmas tanítás, tanulság az egész életemre.

Amint ezt megértettem, éreztem, hogy elindul a szülés. Délben kezdtek jönni a fájások, ritkán, finoman, azt hittem, így estig eltart, de amint mélyülni kezdtek, be is gyorsult. Ahogy erősödtek a fájások, én beköltöztem a kádba. A forró víz ellazított, az illóolajok nyugtattak és hangoltak, mécsesek égtek mindenütt. Megérkezett egy másik női segítő is, masszíroztak, velem voltak. Már tudtam, hogy mit kell tennem, hogy segítsem a baba világra jöttét, már nem volt gát bennem, ahogy a fájdalom egyre jött, én csak azt kívántam, hogy jöjjön még. Jött is, és egyre kevésbé fájt, és volt egy pont, ahol már nem is fájt.

Ahogy „túllettem” a fájdalmakon, már igazán elengedhettem magam, és újra bebizonyosodott, hogy milyen mélységeket és magasságokat lehet elérni, ha az ember kellően „nyitott”. És tényleg, ahogy a lelkem kinyílt, úgy a méhszájam is engedett, és éreztem, ahogy a fejecske keresi az utat kifelé. Ekkor kikecmeregtem a vízből, és épp ekkor érkezett meg a bába, pontosabban két bába. Megnyugtató, biztonságot adó volt Ági jelenléte. Ekkor már négy nő vett körül, hátam mögött a párom tartott. (A bábatáska csak tíz perccel előzte meg a bábát. Erről nem tudtam ‒ jobb is ‒ csak utólag mesélték el, hogy a bábatáska milyen kalandos úton jutott el hozzánk.) Olyan szépen összeállt minden, a helyére került, mintha az Isteni Gondviselés intézte volna.

Otthon nem sürget senki, ha nincs rá komoly ok. Mehet minden a maga idejében. Olyan jó volt, hogy a magam tempójában szülhettem.

A fájások jöttek, elborítottak, az érzéseimmel együtt. Azt éreztem, hogy egy egyre szélesedő csatornává válok. Amikor már az egész testem egy csatorna volt, megszűnt a testem, megszűnt minden korlát, minden határ körülöttem. Az egység volt maga. És a biztos tudása annak, hogy Isten létezik. Gyermekünk ekkor megszületett.

Ági a zsinór körüli problémákat biztos kézzel oldotta meg, és a vérzésem láttán sem esett kétségbe. A babát rögtön rám tették, egy picit nyekergett és hamar pislogott és körülnézett. Olyan szép volt és olyan pici! Bebugyoláltuk, csodáltuk. Megvártuk, amíg pulzált a zsinór, és csak akkor vágta el a párom, amikor már hideg volt. Elkötötték egy fonállal, egy picit még pihentem, lemostak engem, és elpakoltak a nők mindent.

Utána leültünk együtt vacsorázni, beszélgettünk, és a bábák hazaindultak. Babókám ekkor még bebugyolálva volt, már szopizott és békésen aludt. A máz már felszívódott a bőrére.

Az otthonszülésben a szülés utáni időszak is jó. A saját közegemben, a családom körében pihenhetek, és minden figyelmemmel az új családtag felé fordulhatok. Ez minden frissen szült anyának és minden babának kijár. Olyan szép volt, békés, nyugodt, tejszagú a gyermekágyas időszak. Édesen alszik a kicsi az ölemben, csöndben szöszmötöltek a nagyok, tapintatosan kinn maradtak a látogatók. Azt az áldott szülős hangulatot így még egy hétig őrizgettük a házban.

Az otthonszülésben az is jó, hogy a résztvevők kölcsönös tisztelettel viseltetnek egymás iránt, ezáltal a szülés körüli energiából jut mindenkinek, az egyik áldozata rögtön ki is egyenlítődik, feltöltődik, hogy még sokfelé sugározhassa azt.

Az otthonszüléseim segítőinek nagyon hálás vagyok, áldozatuk, figyelmük nagyban hozzájárult a szülések jó hangulatához. Azt csak később értettem meg, amikor magam is a másik, a segítő szerepébe kerülhettem, hogy milyen nagy ajándék az, ha valaki beenged a szülés körüli intimszférába. Így én megköszöntem azt is, hogy eljöttek, és azt is, hogy adhattam nekik.

A szüléseimmel elindult valami bennem, ami azóta is megállíthatatlanul hömpölyög tovább. Kinyílt a szemem a világra, és az átélt egységet keresem azóta is.

N. T.

Az első >
A második >

Véletlenül kiválasztott mesék.