igaz történetek szülésről, születésről

1371. nap: Én magam jutok eszembe

1371. nap: Én magam jutok eszembe

Három órakor Emese úgy érezte, hogy megrepedt a burok. Hamarosan kontrakciók kezdődtek. Ötkor szóltak nekem, és mert közel lakunk egymáshoz, fél hat tájban már oda is értem. Rendszeres, közepesen erős kontrakciók voltak. Kértem, hogy mutassa a magzatvizet, de Emese azt mondta, a vécébe ment, azóta meg nem folyik semmi. Én bölcsen hallgattam, csak magamban állapítottam meg, hogy az nemigen lehetett magzatvíz. Értesítettük Ágit, ő még valamit el akart intézni. Mondtam, hogy talán ráér, így kívülről nézve a méhszáj vagy négy, vagy hét cm-es. Emeséék egyik szomszédja átjött segíteni, de nem sokra mentem vele, egyrészt, mert túlságosan izgatott volt, másrészt, mert nem szerezte be, ami rá volt bízva, harmadrészt, mert ő maga sosem szült. Túl sokat beszélt és ez zavart engem, meg az is zavart, hogy Emesét láthatóan nem zavarja. Sőt! Még másvalakit is odahívott! (De az a másvalaki szerencsére csak jóval később érkezett meg.)

Emese leült az ágy szélére. A kontrakciók alatt hangosan nyögött. Később magára húzott egy plédet, a fejére is, egészen eltakarta vele magát. Túl sokan vagyunk, gondoltam. Pedig ketten még meg se érkeztek! A lakás csak egyetlen helyiség, itt nincs is hova elvonulni!

Ági hét óra körül érkezett meg. Addigra Emese teljesen belemerült a vajúdásba. Készítettük neki a borogatást, de lehetetlen volt elég gyorsan adogatni. Nemigen mozgott, ott maradt az ágy szélén ülve.

Hamarosan megszűnt minden, ami ezen a szobán kívül létezik a világon.

Néztem a szépséges arcát, meg a kezét. Középiskolás korunk óta ismerjük egymást, később laktunk is együtt évekig. Az, ami Emeséről eszembe jut, az én vagyok, vagyis egy másik valaki, aki én voltam. És eszembe jutnak róla sokan mások, akik már biztosan nem ugyanazok, mint akkor, de én így szeretném megőrizni őket. Néztem a kezét, ami ráncos, és erről is ugyanaz jutott eszembe: az én kezem. Még most sem látszanak át az erek a bőrömön, a kezem valamiért mégsem olyan már, mint akkor régen. Nemigen vallottuk egymást barátnőknek sosem, mégis milyen sokszor összetalálkoztunk.

A méhszáj gyorsan kitágult, csak a teljes eltűnése tartott sokáig, talán egy órát is. Ági észlelte, hogy elöl perem van, de valamiért most nem próbálta kézzel eltolni onnan. Csak vártunk. Emese kiabált. A tízemeletes garzonház valamennyi lakója elment dolgozni, azt mondták. Szabad kiabálni, senki se hallja. A két nézővendég hang nélkül ücsörgött valahol oldalt. Eszembe jutott az a két férfi, akik egyszer Emesét, mint autóstopost, felvették és bántották, de most nem tudtak ideférkőzni, és hajszálnyit se tudtak rontani ezen a szülésen. És erről eszembe jutott az én szülésem, amin hajszálnyit se tudott rontani, aki engem vett fel egyszer Szegedről jövet, és bántott. Nem tudott nekem ártani soha többé, nem azért, mert „dolgoztam rajta”, fogalmam sincs, miért.

9.20-kor megrepedt a burok. Emese már korábban elkezdett tolni, pontosan nem tudom, mikor, mert észrevétlen volt az átmenet. El se mozdult az ágy széléről, Most Zoli ült mögé, hogy megtámassza. Hamarosan Zoli szorult támaszra, és lassacskán mindent a háta mögé tömtünk, párnákat, labdát, macit, plédet.

Tíz órakor született meg a baba. Éppen nem láttam, mert valami mást csináltam és elfordultam. Aztán valami hibát követtem el, és Ági mérges lett. Én nem emlékszem, Zoli mesélte. Gondolom, papírvattát ragasztottam a gyerekre, vagy nem tekertem elég gyorsan a nyakáról a köldökzsinórt. Sok másra sem emlékszem. Ott voltam nagyon, meg nem is.

Lebontottuk a háttámaszhegyet, és Emese lefeküdt. Úgy egy óra múlva született meg a lepény. Aztán mindenféle történt, barack meg dinnye, emberek jöttek és mentek, ajándékokkal.

Emese későn ment férjhez és csak évekkel később szült. „Meg akarom várni, hogy nagyon vágyjam rá” – azt mondta. Amikor Anna baba néhány hónapos volt, telefonon beszéltünk, s kérdeztem, hogy vannak. „Hát, boldogok vagyunk” – felelte. Aztán pár hónappal később azt mondta: „Nekem senki se mondta, hogy ez ilyen jó”.

Anna baba néhány nap múlva kétéves. Bármelyik percben megérkezhet a kistestvére. Emese azóta is boldog a gyerekével.

És én gondolkodom: erről is én magam jutok eszembe?

K. Á.

(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció, készítette: Erdély Miklós.)

Véletlenül kiválasztott mesék.