igaz történetek szülésről, születésről

893. nap: Kivételes ajándék (Ádi)

893. nap: Kivételes ajándék (Ádi)

Ez a termékenységi teszt nem működik, vagy legalább is nálam nem. Már a ciklus 17. napján tartok, és semmi fenyőerdőt nem látok sehol – ami a fogamzóképes időszakot jelentené –, csak amorf alakzatok rajzolódnak ki. Meglepetten hallgatja magabiztos előadásomat kolléganőm, akinek nagyon jó tapasztalatai voltak ezzel a kis szerkentyűvel. Biztos nem jól csinálok valamit. Na, vigyem magammal másnap, és meglátjuk, mit csinálok rosszul.

Mindent ugyanúgy csinálok, mint máskor. Nyálat kenek a kis vizsgálólemezre, és hagyom rászáradni. Kérem, először ő nézzen bele a mikroszkópba, na, ugye hogy csak amorf alakzatok. Eszembe sem jut kételkedni az igazamban.

„Ez tiszta fenyőerdő, nézz bele te is!” – nem akarom elhinni, pedig tényleg! – „Siess haza!” – mondta. Siettem nagyon. Június 20. volt. Az első pillanatban tudtam, hogy megfogantál.

Élveztem a mindennapokat Veled. Végtelenül boldog voltam és büszke. Kitoltam a hasam és reméltem, hogy mindenki észreveszi, hogy babát várok, anya leszek. Kivételes állapot ez egy nő számára. Amikor kérdezték, milyen érzés, meséljek, emlékszem, azt mondtam, semmihez sem hasonlítható, hogy a párom, a szerelmem egy része mindig velem van, a testemben hordom, szeretem, óvom, dédelgetem.

Már doula voltam egy ideje, mielőtt megfogantál. És még annál is korábban tudtam, ha szülni fogok, otthon szeretnék, biztonságban.

A „kiírt” dátum után öt nappal, egy hajnali pisilésnél kis vércseppet láttam a vécében. Rögtön tudtam, elkezdődött, itt a várva várt nap. Visszafeküdtem aludni, a tudatalattim azt súgta, jól fog jönni később a pihenésből merített erő. A kontrakciók hajszálpontosan 20 percenként jelentkeztek. Félálomban mindig az órára sandítottam, és el voltam képedve ettől a pontosságtól. Reggel értesítettem Ágit, hogy valami elkezdődött, de még egyáltalán nem kell jönni, csak számítson rám, tudjon rólam.

Napos, szeles, gyönyörű idő volt egész nap, mostam, teregettem, hogy minden szép tiszta legyen, mire megérkezel. Kettesben töltöttük az időt Te meg én, késő délutánig. Jó volt magamban, magammal, Veled lenni. Biztonságos, megnyugtató, bensőséges. A kontrakciók jöttek rendszeresen, szelíden, bírhatóan. Olyan ünnepélyes volt minden a szívemben. Hajat is mostam, szép akartam lenni, amikor először találkozunk.

Mindig elmulasztottam a telefonhívást, pedig Ági a lelkemre kötötte, hogy jelentkezzek időnként. Nem volt szándékos, csak úgy el voltam foglalva a gondolataimmal, az érzéseimmel. Rendre ő hívott, hogy hogy vagyok, aztán egyszer csak már azt is mondta, hogy elindul hozzánk. Nem sokkal később Andrea hívott, hogy kell-e sietni. Mondtam, hogy nem kell. Ágira bíztam, melyik doulatársamat hozza magával, én nem tudtam választani. Nagyon örültem, hogy Andrea lett az.

Addigra már Apa is itthon volt. Jólesett, hogy tiszteletben tartotta, amit szeretnék, hogy bízott bennem, a döntésemben. Jó volt, ahogy jelen volt, ahogy szeretett és támogatott. Hogy közel volt, ha kellett, és távol is tudott lenni, ha az volt jó nekem. Hogy tudta, hogy milyen az a jéghideg víz, és hogy kell azt a semmiből elővarázsolni fél perc alatt, ha inni kérek.

Épp félúton tartott a vajúdás, amikor segítőim megérkeztek. Rögtön megkérdezték, hogy tudatosult-e bennem, hogy egy „I am not waiting for anybody” feliratú pólóban vagyok. Nem tudatosult, vicces volt.

Kemény munka állt még előttünk ezen az estén, előtted és előttem. Hamvas, fiatal nőből anyává értem ezen az éjszakán. Nehéz megállókon önerőből átjutva, amiért mindig hálás leszek Istennek, a sorsnak, Áginak, Neked, Apának és magamnak. Nem gyorsította, nem lassította a közös tempónkat kívülről semmi és senki. Nem háborgattak. Minden a saját idejében történhetett. Kivételes ajándék.

Ahogy haladt előre az idő, már egyre inkább semmi, de semmi magasztos nem jutott eszembe. Tér és idő megszűnt létezni a hétköznapi értelmében. Emlékszem, az tartotta bennem a lelket, hogy ha ezt az egészet túlélem, én akkorát fogok aludni, hogy csak na. Azt is gondoltam, hogy itt és most én ebbe belehalok, de mindegy is. Minden erőm elfogyott. Megadtam magam, történjen, aminek történni kell.

És láss csodát! Kinyílt egy új világ. Nem haltam bele, hanem kivirágzott bennem az élet. Újra tele lettem erővel. Sohasem volt fogalmam róla, hogy ennyi erő van bennem. Egyszeriben minden megváltozott, amikor megéreztem, hogy elindultál kifelé. Szép lassan haladtál, mert sokszor volt a nyakadon a köldökzsinór. Bölcs a természet, jól teszi a dolgát, ha nem háborgatják. Végig tökéletes állapotban voltál, egyszer sem voltak rosszak a szívhangok.

És egyszer csak végre, egy utolsó nekirugaszkodással kiugrottál Ági karjaiba, hozzánk. Földön túli boldogság öntötte el a szívemet, lelkemet. Azonnal ölelni, szeretni, puszilni akartalak. Becéztünk, simogattunk, nem tudtunk Veled betelni. Eszem ágába nem jutott már az alvás, aminek a reménye a lelket tartotta bennem a nehéz órákban. Csak nézni akartalak és gyönyörködni Benned. És elmesélni, hogy bármilyen nagy munka volt is, Érted százszor ennyit is kibírtam volna. Te pedig csak nézelődtél tágra nyílt szemekkel erre az új világra, ahova érkeztél.

Az első gyerekek kiváltsága, hogy érkezésükkel anyává lesz a nő, apává a férfi, családdá a pár. Ezt a csodát ebbe a családba Te hoztad el, Kincsem. Köszönöm, hogy vagy, és hogy a létezéseddel bearanyozod az életünket. Nagyon szeretlek!

Boldog 16. születésnapot kívánok, Isten éltessen sokáig, Csillagom!

Anya
(B. E.)

Nóri > > >
Zora > > >
Gadi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.