igaz történetek szülésről, születésről

835. nap: Nagyon jó volt!

835. nap: Nagyon jó volt!

Megírom, most már megírom, meg kell írnom! De hát annyira intim… Ki kell tenni, hiszen ők is kiteszik, Őt is kiteszik… ennek az egésznek. De egyszer már megírtam magamnak, de hol is van? Külső vinyó, fiók alján, bekapcsolom. Mappa neve: „Privát”, hát ez az! Első mondat: „Nagyon jó volt!” Hm.

Nekikezdek, itt a buszon, egy olyan országban, ahol nem értik, nem olvassák a nyelvemet…

Volt választott orvosom, nem döntöttem el előre, hogy otthon fogok szülni! (Már megint magyarázkodom!) Egyértelmű volt, pontosan attól a pillanattól kezdve, amikor elindult a folyamat. Folyamat, azaz nem volt benne pont, megállás, amikor el kellett volna indulni bárhova is. Csak visszajelzésre, megerősítésre volt szükségem, hogy oké vagyok.

Lassú volt és nagyon hosszú (ami gyakran előfordul velem más helyzetben is), nagyon belefáradtam, ez kellett ahhoz, hogy elveszítsem a kontrollt, és minden menjen a maga útján, és én ebben úgy benne legyek (ahogy kell ez a fáradtság néha az életem más területeihez is, hogy aztán beinduljon valami).

Két név jönne most, akik ott voltak. Leírjam, leírhatom? Nem fogom! Egyszer már álltam tanúmeghallgatáson kéthónapos gyerekkel a kendőmben az ÁNTSZ irodájában, miután feljelentést tett a védőnőm! Felelőtlen vagyok… ezt többször mondták, a végén jegyzőkönyvbe is vették.

Ők ott voltak nálunk, amikor beindultak (végre) a fájások. Este volt, és előtte más szülésnél is jártak. Lepihentek, mi ketten maradtunk. Kaptam homeopátiás bogyókat (most megint elveszíthetek pár olvasót), és időnként odajött az egyik szívhangot mérni. Rendben volt.

Átmentünk a fürdőszobába, nagyon fájt a hátam, talán a nagyon hosszadalmas folyamat miatt. Jó volt a meleg víz, bár igyekeztem hűvösebben tartani, mert emlékeztem – az információs hétről – hogy a meleg víz hatására gyorsulhat. (Jegeltem magam, ez is ismerős.)

Addig, amíg elegem nem lett, és jönnie kellett a melegebb víznek. Szóltam a Páromnak, szóljon neki(k), azon nyomban ott termett az ajtóban, és azt mondta, már régóta várt, hogy hívjuk (tudom, hogy a hangom miatt, máshogy „énekeltem”).

Végül nem a kádban, hanem a hálóban megszületett a kisfiam. Nagyon nyomtam, kicsit repedtem, elég volt, már túl akartam lenni rajta (mint máskor, amikor valaminek a vége felé járok).

Még sok szép, privát emlékem, mondatom van akkorról… Ez mind az enyém, senkinek nem adom, ha akarnák, se adnám, nem is tudnám.

Kisfiam lassan hétéves, szerettem volna már babát, kettőt is. Nem így terveztem, csak valahogy, valamiért úgy alakulnak a dolgok (otthon), hogy a testem-lelkem nem akarja.

Most itt vagyok, azaz ott, egy másik kontinensen, pontosan a világ végén, Ausztráliában. Itt természetes otthon is szülni, és van jövőkép, kedvesek az emberek, világosak és logikusak a szabályok… Melegséggel tölt el újra, ha terhes anyukát látok!

K. Sz.

Véletlenül kiválasztott mesék.