igaz történetek szülésről, születésről

608. nap: Reggel hatkor harangoztak (Sudár Kende születése)

608. nap: Reggel hatkor harangoztak (Sudár Kende születése)

Este 11 körül volt, lefekvéshez készülődtem, már nagyon álmos voltam. Hát nem elkezdődtek a kontrakciók? A párom még ébren volt, én mégis megpróbáltam aludni, de csak-csak megébredtem az összehúzódásoknál. Kértem a páromat, nézze, hogy milyen időközökként jönnek. Egy órán keresztül tízpercesek voltak, aztán hétpercenként jöttek, én csak aludni akartam.

Annak ellenére, hogy már nagyon vártam, hogy kibújjon a fiacskánk (második gyermekünk), mégis mint egy kisgyerek reagáltam a meginduló folyamatra: „Jaj, nekem ehhez most semmi kedvem, én most aludni szeretnék”. De hát ez nem az a dolog, amit mi irányítunk, és ha meggondoljuk magunkat, akkor visszamondhatjuk, vagy áttehetjük egy másik időpontra – ezt a gyermeket senki sem fogja megszülni helyettem.

Ahogy sűrűsödtek a kontrakciók, már a vécé is magához hívott, s a kezemben a hányós lavrocskámmal. Hívtuk a bábákat, hogy feltehetően nem gyomorrontásom van, és szeretettel várjuk őket.

Éppen a kádban ültem, mikor jelezték, hogy megjöttek, a párom lement kaput nyitni. Mire felértek, én már megint a hányós lavrocskám mögül mosolyogtam, támasztottam a fürdőszobaajtót. Mosolyogtak, megsimogattak, puszit is kaptam, nagyon örültem nekik, együtt a csapat.

Továbbra sem mondtam le alvási szándékomról, próbáltam az egyre sűrűbb és erőteljesebb összehúzódások között szunyókálni, közben borogatást is kaptam. A hányós lavrocskám fölcsapott bilinek, szépen papírvattákkal kibélelve, nagyon kényelmes volt. Kimondottan jót tett az agyalós természetemnek ez az alvós állapot. Fogalmam sem volt, hol tartok, mennyi van még hátra, nem is érdekelt – én csak aludni akartam meg kakilni.

A kétéves kislányunk a hálószobában aludt, akkortájt még meg-megébredt esténként, most is így volt, valamikor Apjuk bement hozzá, visszaaltatta, magával együtt.

Reggel hatkor harangoztak, örültem, hogy mindjárt reggel lesz, és akkor legalább felébredek, de mondtam a bábáknak, hogy én még aludnék egy kicsit. Négykézláb voltam az ágyon, fejem alá stócolták a nagypárnákat meg a kispárnámat, egy kicsit be is takartak, hát erre úgy begyorsultak a kontrakciók, meg hát ez a kakilási inger, hát nem igaz, így aludni sem lehet. Ekkor már üvöltöttem a férjem után, aki kijött a gyerek mellől, azt sem tudta, hol van, leült a párnák helyére, belécsimpaszkodtam. Olyan hangokat hallattam, hogy az elképesztő, közben fohászkodtam: „Segíts neki!” Hát segített, megszületett Kendénk.

Segítettek hanyatt feküdni, a bábák rám tették a babácskát, aki először jól szemügyre vett minket, hova is került, és csak utána kezdet csak szopizni. Kis idő elteltével a párom elvágta a köldökzsinórt. Majd felébredt a kislányunk is, édesapja kihozta a karjában, megmutatta neki frissen született testvérkéjét.

A lepény egy kicsit váratott magára, végül a kádban pisilés után elhagyta méhemet, hiánytalanul távozott. Ekkor kezdtem el sírni örömömben.

D. F. I.

Emese Lilla > > >
Szinta Lelle > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.