igaz történetek szülésről, születésről

535. nap: Ez szerintem nem a feje! (Peti)

535. nap: Ez szerintem nem a feje! (Peti)

Fiamat még kórházban szültem. Hat héttel a várható szülés előtt férjem hazahozott egy internetről kinyomtatott nagyon hosszú listát, hogy mi minden kellene az otthonszüléshez. Én persze egyáltalán nem voltam akkor felkészülve arra, hogy otthon szüljek, de a jövőre nézve elraktároztuk, hogy ez a lehetőség is van.

Petiről nem tudta az orvos, hogy farfekvéses, nem csinált ultrahangos vizsgálatot a várandósság végén, csak a kitolási szakban vette észre a szülésznő, hogy: „Jaj doktor úr, ez szerintem nem a feje!” Na, akkor aztán képtelen sürgés-forgás támadt, azonnal bekötöttek oxitocint, ott termett még két orvos, nekem meg nem akartak semmit mondani. Én akkor már nagyon el voltam fáradva, nem ettem, nem ittam órák óta.

Előtte otthon szépen vajúdtam, háromperces fájásokkal mentem be a kórházba, három ujjnyi nyitott méhszájjal. Egy pár óra múlva kaptam beöntést, azzal együtt elment a magzatvíz is, de aztán szép lassan enyhültek a fájások, a szülésznő meg emiatt aggódni vagy inkább türelmetlenkedni kezdett. Akkor kaptam először oxitocint, majd vénásan, amikor észrevették a fiam popsiját. A megjelent egyik orvos ráfeküdt a hasamra, a másik elölről húzta, így rángatták ki a fiamat.

Én meg annyira tudatlan voltam, hogy úgy gondoltam, milyen béna és gyenge vagyok, hogy elmúltak a fájások, rossz érzés volt, hogy nem tudok megszülni egy gyermeket. Az orvos örült, milyen szépen megoldotta a problémát, én pedig egyedül maradtam a lelkiismeretemmel. De azért nem hibáztatom őket most sem, hiszen ők is a „rendszer” áldozatai, más kérdés, hogy nem is tudnak róla. Mindenesetre nekem nagyon tanulságos volt, és csak megerősített abban, hogy ha lesz következő, másképp csináljam.

M. E.

Eliza >

Véletlenül kiválasztott mesék.