igaz történetek szülésről, születésről

435. nap: Csak a törölköző várta (Elődke)

435. nap: Csak a törölköző várta (Elődke)

Ő az, aki elsőszülöttként Nélkületek nem jöhetett volna háborítatlanul világra. Ha nincs ott vigyázó szemetek, nem tudtam volna megszülni…

Nagyon sokat segítettetek Ti nekünk.

A növekvő félhold végig bevilágított az ablakon. De megszületett.

…és utána hárman, az új család együtt pihenhette ki a születés fáradalmait.

És az első három nap volt a legnagyobb Öröm családunk életében. Pont az az első három nap, amit amúgy a kórházban kellett volna eltölteni, de szerencsére, eszünk ágában sem volt ilyesmit tenni. Én 15 éves korom óta tudtam, hogy otthon akarom világra hozni a gyermekeimet.

Valahogy a mai napig sem tudunk előre készülni a gyermekünk érkezésre. A szülésre igen, de minden továbbira nem. Az akkor van, amikor megtörtént, utána lehet vásárolni, készülni mindenfélével, még egyáltalán nem késő. Ez miszerintünk így van rendjén. Úgy gondoljuk, az érkező lélek illékony, és csak az után tervezzük földi létét, hogy MEGÉRKEZETT. Így esett, hogy Elődöt csak a törölköző várta. Hajnalban született, és délutánra a szerető környezet már mindennel elhalmozta, amire egy kisbabának állítólag szüksége lehet.

Csodálatos volt az első három nap, persze utána is. De az első Eufória maradandó és pótolhatatlan, és EGYÜTT kell tölteni. Persze ahogy, akinek lehetséges.

Napestig sereglettek a látogató rokonok, barátok… Nagyon fáradtak voltunk, és NAGYON BOLDOGOK.

Á. H.

Léna  >
Lilla  >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.