igaz történetek szülésről, születésről

1676. nap: Egy anya születése

1676. nap: Egy anya születése

Anyám azt mondta, a szülés a legrettenetesebb, legfájdalmasabb élmény a világon.

Anyám azt mondta, nagymama rettenetesen sokáig, kínlódva vajúdott. Újév volt, és a nagypapa ki tudja, hol mulatott a kurváival – így mesélte anyám. A férfiak osztályrésze a gondtalan mulatozás, az asszonyoké a magányos szenvedés. A férfi uralkodik, igazságtalan, erős, félelmetes és szeretettelen, a nőnek csak a rettegés és a tehetetlen, véres áldozat marad. Miértek nem voltak anyám meséiben, hogyanok sem. A gyerek az asszony életének tönkretevője, teher, amelyet egy életen át kell cipelni. Nagymama gyűlöletben vajúdott, anyám gyűlöletben született.

Milyen csalódás lehetett nagymamámnak, amikor embertelen kínok árán nagypapa kiköpött hasonmását hozta a világra! Barna, olvasztottcsokoládé-szemű asszony tejszőke, acélkék szemű gyermeket! Vajon mit érezhetett akkor a csecsemő iránt? Vajon mit érezhetett az a kisbaba?

Anyám azt mondta, rettenetes volt a 12 órás vajúdása velem. Apám nem volt ott, a 60-as években ennek még az előszele sem fújdogált. Anyám szenvedett. Tönkretettem a testét. Tönkretettem az esélyeit. Hozzákötöttem egy utált férfihez. Tönkretettem az életét.

A férfinak „csak az kell”. A gyerek kegyetlen zsarnok, ahelyett, hogy alázatosan hálás lenne, és egész életével vezekelne a kárért, amit okozott. A gyerek követelőző, a gyerek akaratos, a gyerek kimerítő, a gyerek a pokolba vezető út kapuja. Ahelyett, hogy anyjának gondoskodó anyja lenne, engedelmes, segítőkész, megértő támasza, meghallgatója, megvigasztalója, figyelmes, gondos társa. Jóvátétel minden szenvedésért, lemondásért, az eltorzult formákért, a kinyúlt bőrért, a megfakult szépségért, az álmatlan éjszakákért, a pelenkamosásért. A magányért. A meg nem értettségért, a kitaszítottságért.

Vajon mit érzett szőke, kék szemű anyám, amikor előbújtam belőle, mint barna apám kiköpött hasonmása? Vajon mit éreztem én?

Anyám nem mondta, hogy a gyerek erőt is ad. Reményt. Célt és értelmet. Felelősségtudatot. Anyám nem mesélt a szoptatásról, amikor a tested minden rezdülése csodálatosan válaszol egy kicsi, védtelen, édes és mindenben rajtad csüngő kis élet igényeire. Anyám nem mondta, milyen varázslatos érzés, amikor a kisbaba kitartó szopására a már kiürült mellben menet közben megindul a kiegészítő tejtermelés. Anyám nem mesélt az egybeolvadásról, a külső világ megszűnéséről. Az anyai szeretet hatalmáról, melytől gyógyul a kisbaba fájó teste és lelke. Arról, hogy minden válaszod isteni, megkérdőjelezhetetlen igazság. Hogy minden tetted és érzésed minta. Hogy a gyermekkacajnál szebb hang nincs a világon. Hogy a gyermekről egy kertben eltöltött nap után este lemosott kosznál szebb csak kevés dolog lehet.

Anyám nem mondta, hogy a szülésem rajtam is múlhat. Hogy lehet választásom. Hogy lehet másképp. Szebben. Jobban. Emberségesebben.

Neki még nem lehetett. Neki nem volt választása.

Anyám nem mondta, hogy a szülés transzcendentális élmény is lehet, hogy a szülő anyához eljöhetnek az univerzum elsöprő erői, és ha tud befelé figyelni, ha hagyják befelé figyelni, ezek az erők megtapasztalhatóvá válnak. Hogy a szülő nőben hihetetlen hatalom lakozik, mely nem az övé ugyan, de rajta keresztül nyilvánul meg, és örök nyomot hagy benne. És sok sebet begyógyít.

Anyám nem mondta, mert nem tudta. Nem tudta az ő anyja sem.

De én tudom. És tudja a lányom, és tudja a fiam. Az apjuk. Az apjuk testvérei. A nagyszüleik. Az én testvérem.

Most már anyám is tudja.

Geréb Ági nélkül a felét sem tudnánk. Geréb Ágival nemcsak kisbabák születtek, hanem anyák is. Talán ezért üldözik őt olyan kérlelhetetlenül azok, akik maguk sem tudják, maguk sem értik. Akiknek nem adatott meg a választás. Pedig az ő gyerekeiknek még talán megadatik!

M. G.

Saját kórházi szülésem > > >
Saját otthonszülésem > > >
 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.