igaz történetek szülésről, születésről

1536. nap: Hétfői történet (Ambrus)

1536. nap: Hétfői történet (Ambrus)

Tizennégy évvel ezelőttről: A második történetünk…

Tizennégy éve júniusban, egy hétfői napon született a második gyermekünk. Akkor éppen „működött” Érden a Születésház, oda készültünk, szokás szerint már napok óta, mert a háromnapos faluünnep minden napjának volt olyan pillanata, amikor úgy éreztem: talán indulhatnánk is szülni…

Eltelt a péntek, a szombat, az egész vasárnap, majd az esti tűzijátékot is megnéztük még, időnként jó kis összehúzódásokkal tarkítva… Úgy feküdtünk le aznap, hogy bármikorra számítottunk az indulásra, de az éjszakában éreztem, hogy nem ez lesz még a szülinap, hogy hajnalig biztosan itthon leszünk még.

Hétfőn kora reggel „beadtuk” Lucát, a kétévest a szüleimhez, remélve, hogy hamarosan négyen leszünk újra együtt. Luca addig gyakorlatilag nem volt még távol tőlem, szinte órákra sem, ez azonban már a testvére szülinapja volt, övé volt a főszerep…

Érd felé közeledve, az autópályán már jó három-négyperces fájásaim voltak. „Mikor?!” – kérdeztem Ágit, amikor odaértünk. „Délelőtt tízre…” Jó, az nagyon jól hangzik!

A Születésházban éppen információs hét volt. Tőlünk távol, de hangok, zörejek, járkálások azért eljutottak hozzánk. Ez elég is volt nekem ahhoz, hogy szépen abbahagyjam a készülődést: leálltak az összehúzódások, és vártam az információs nap végét.

ambrus luca A2Kedvenc mondataim egyike Ágitól, hogy mindenki ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát. Utólag elgondolkodtam: nekem és a gyerekeimnek ez a biztonság az abszolút zavartalanságot, a teljes háborítatlanságot jelentette. Ha a többszobányira lévő idegen zajok le tudtak állítani, mi történt volna egy kórházban?! Ahol törvényszerűen zavartak volna, hogy kicsit vagy nagyon, az a szerencsétől függött volna, de mindenképpen jobban, mint ami az én határaim között belefért…

Szóval, már szó sem volt reggel tízről (még este tízről sem). Délutánig, míg mindenki el nem hagyta a házat, nem történt semmi. Nagyon meleg volt, döntöttem magamba a baracklevet, és vártunk…

Késő délutánra újra kezdődtek az összehúzódások, és sétálni indultunk a környékbeli utcákra Csabával. Jött az ünnepi hangulat, megint. Hogy mostantól csak mi vagyunk, hárman, és már minden rendben, „tiszta a levegő”, szabad az út, lehet születni…

Megint csak képek és érzések maradtak: teljes biztonságérzés, várakozás, öröm, hogy gyorsulnak az összehúzódások. Újabb megtett mérföldek: mikor már ellöktem a baracklevet, és Ági elégedetten mosolygott: végre! Mikor már nem beszéltem, amikor már csak azt éreztem, hogy része vagyok valaminek, ami visz előre bennünket…

Vártam az első tolófájást, amit már ismertem, amivel jóban voltam. Készültem, hogy talpra pattanok, ha ideér, mint az első babánál, mert a függőleges helyzet olyan hatékony nekem…

Ambrus A3Aztán már csak egy gondolatfoszlány: igen, ez tolófájás, jöhet! Feltérdeltem még az ágyon, és kint is volt. Kedves, grimaszoló gyönyörű fiúcska: Ambrus.

Újra az ölelés hármasban, újra a végtelen hála a Mindenségnek, hogy ezt megadta nekünk, hogy ennyire összesimult minden, hogy a legjobban történt, ahogy történhetett. Hogy megkaptuk az időt, a türelmet, a békét, a háborítatlanságot. Egy nagy, boldog buborékban. Semmivel nem érdemeltem, és semmit nem tettem érte: INGYEN KEGYELEM. Éjfél előtt volt negyed órával. Ismét az első éjszaka az újszülöttünkkel…

Másnap mi voltunk a meglepetés az információs napon: a kicsi párórásunk, aki az éjszaka megszületett: AMBRUSKEVE.

Most, hogy leírom, megint máshogy veszem a levegőt, 14 év után is… Ne feledjük, talán sosem írtam volna le mindezt (hisz 14 évig nem írtam le…), ha nem lenne rá szükség az ezervalahányadik napra…

És most, hogy leírtam, eszembe jut egy vers, Gyóni Géza: Csak egy éjszakára… Mást kívánok, nem azt, amit a vers, hogy aki tehet róla, az egyetlen éjszakára élje meg a háborút, amit támasztott. A háborút, ami száz éve kezdődött…

Azt kívánom, hogy csak egy éjszakára bár, de tapasztalják meg a békét, az életet, a háborítatlanságot. A bizalmat, a szeretetet. Azok, akik oldhatják a zárat. Azok, akik eszköze lehetnek a jónak, akik ingyen kegyelemből nyithatnak kapukat. Akik tehetnek jót. Csak rajtuk múlik. Történjen meg: hogy ne kelljen már sok mesezárakat oldani, legyen elég ennyi történet… Történjen meg: azért szülessenek új mesék, amiért mindig is voltak: hogy átadják az élet receptjét, a tudást, a tapasztalatot, a keskeny ösvénybe vetett hitet, azt, hogy győz a végén a jó… Történjen meg: hogy mesélhessünk élőszóban, együtt Ágival, szabad mezőn, ég alatt: bárhol, bármikor, ahogy csak akarjuk…

Nekem már csak egy keddi mesém van, lassan itt az idő, nyíljon a zár…

F. K. J.

Jelkép > > >
Luca > > >
Illés > > >
Életiskola > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.