igaz történetek szülésről, születésről

1474. nap: Jonatán Pesten – a mersz hiányzott

1474. nap: Jonatán Pesten – a mersz hiányzott

A harmadik baba, Jonatán Pesten született, és már választott doktornőnél, ekkor hallottam először Ágiról, és irigyeltem a húgom, hogy nála szülhetett. Ugyanis nagyon sok jót hallottam róla, és örültem, hogy létezik egyáltalán ilyen, hogy valakinek nem kell kórházba mennie! Már az első szülésem előtt is olvastam ilyenről régi könyvekben, és már akkor meg volt bennem a vágy, csak a mersz hiányzott, hogy meg is tegyem.

Joni születésénél a férjem már bejöhetett hozzánk, eszméletlenül beöltöztetve, mintha ő is műtött volna, röhejes volt, sőt sokkal később, a vajúdásnál nem is volt ott, pedig nagy szükségem lett volna rá annyi idegen között. A főnővér rám akart erőltetni egy rakás fölösleges dolgot, például az epidurálást, elküldtem… Fantasztikus volt látni végre a dokinőt. Nem szerettem a kórházakban, hogy fekve kellett szülnöm, sőt amikor még a lábamat is meg akarták velem fogatni, ideges is lettem.

Hiába kértem a babás szobát, nem hagyták bent velem a fiam. Sose felejtem, amikor végre behozták, nagyon sírt, kicsit mélyebb hangon, mint a lányok sírtak, és ahogy beszélni kezdtem hozzá, egyből elhallgatott. Alig vártam, hogy végre haza menjünk, és csak velem lehessen.

Nagyon szereti az állatokat, a természetet, szorgalmas, ügyes, felelősségteljes fiú lett belőle. Lassan végez a Soproni Erdőmérnöki Egyetemen. Szeret sportolni, évekig trombitált, zenekarban is játszott a gimi alatt.

Gy. M.

Blanka > > >
Hanna > > >
Bobi > > >
Sára > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.