igaz történetek szülésről, születésről

1331. nap: Magyar/angol terhesgondozás és szülés (Megnyugtató orvosi kontroll)

1331. nap: Magyar/angol terhesgondozás és szülés (Megnyugtató orvosi kontroll)

Már régóta gondolkodom azon, hogy megírjam-e a két szülésem történetét, és ha igen, mi az, amire kíváncsiak lennének azok, akik elolvassák. Most, hogy végre rászántam magam, úgy döntöttem, hogy megpróbálom azt visszaadni, hogy mi a különbség a magyar és a külföldi terhesgondozás és szülés között.

Benedek szeptemberben született S-ben, Magyarországon. Viszont a terhességem alatt még Angliában voltam biztosított, és sajnos a hetedik hónap végéig kéthetente ingáztam London és S. között. Emiatt mindkét országban eljártam terhesgondozásra. Adódtak ebből vicces szituációk, például amikor az angol védőnő a harmadik hónapban eltiltott bármilyen szalámi vagy sonka, illetve alkohol fogyasztásától, míg a magyar tanácsadáson kiemelték a húsfélék, köztük a szalámi és sonka fontosságát a kismamák táplálkozásában, és azt is megtudtam, hogy heti egy pohár vörösbor nyugodtan belefér. S-ben az is furcsának tűnt, hogy ilyen gyakran repülök terhesen, de Londonban ez teljesen magától értetődő volt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy míg az s-i nőgyógyász a kórházi terhesgondozás részeként készített egy igazolást a repüléshez, a londoni védőnő 25 fontot számolt fel érte, holott ő meg se vizsgált, csak megkérdezte, hogy jól vagyok-e.

Nem lepett meg a dolog, számomra a londoni terhesgondozás egyébként is egy rémálom. Szervezetlen, megspékelve attitűdproblémás védőnőkkel és minimális hozzáértéssel. Minden betegségre, tünetre az volt a válasz, hogy rendben van ez így, alig volt vizsgálat, és ha volt is, akkor is órákat kellett várnom egy tömött váróban, utána nem kaphattam meg a saját leleteimet, és mellesleg nem találkoztam kétszer ugyanazzal a védőnővel. Ami még rosszabb, hogy orvossal egyáltalán nem találkoztam, mert az életkorom és az életvitelem alapján nem tartoztam egyik kockázati csoportba se. Ezzel szemben az s-i nőgyógyász végig követte a terhességemet, rendszeresen jártam vizsgálatokra, ami első terhességnél, ennyi utazás mellett számomra nagyon megnyugtató volt. A terhességem utolsó hónapja alatt szinte végig kánikula volt, és nagyon megnyugtatott, hogy hetente megvizsgálják, hogy jól van-e a baba, mert néha 12-14 órán keresztül nem mozgott, én pedig a hőség miatt bevizesedtem. Az s-i kórház szülészete egy kacsalábon forgó palotának néz ki ahhoz képest, ahol Londonban kellett volna szülnöm, ezért nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy S-ben szülhettem.

A szülés végül úgy indult meg, otthon, S-ben, hogy 39 hetesen hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy folyik valami a lábam között. Magzatvíz volt, de ahogy felálltam, valószínűleg elzárta a baba feje a kijáratot, és megszűnt a szivárgás. Felhívtam a szülésznőt, és megegyeztünk, hogy ha érdemben nem változik a helyzet, akkor most visszafekszem aludni, és reggel bemegyek a kórházba. Ezután aludtam egy hatalmas nagyot reggel nyolcig, közben a férjem baromi idegesen üldögélt mellettem, és nem mert elaludni. (Szerintem a férfiakat pszichikailag jobban megviseli egy szülés, mint a nőket.)

Miután reggel felkeltem, újra szivárogni kezdett a magzatvíz, és egyre erősödött is. Irány a kórház. De annyira hihetetlennek tűnt, hogy ebből szülés lesz, hogy megkértem a férjemet, hogy várjon, mert előbb bepakolom és beindítom a mosógépet, hogy szépen ki tudjak teregetni, mire hazaértünk. (Én, kis naív.)

Beértünk a kórházba, és természetesen ott tartottak. Itt egyébként hatalmas különbség lett volna, ha Angliában szülök, mert ott ebben az esetben hazaküldtek volna 72 órát várni, mielőtt bármit csinálnának, amit én személy szerint nem tartok biztonságosnak. Az s-i kórházban délután kettőig vártunk, hogy hátha beindul a dolog magától, de sajnos nem így történt, ezért végül oxitocinnal indították. Először egész elviselhetőek voltak a fájások, folyamatosan sétálgattunk a férjemmel kb. négy órán keresztül, de nagyon lassan tágultam. A mai napig azt gondolom, hogy részben azért, mert még nem éreztem magam késznek az anyaságra. Szinte sokkot kaptam a gondolattól, hogy néhány órán belül világra jön egy kisbaba, akinek én leszek az anyukája, pedig azt se tudtam, hogyan kell megfogni egy kisbabát, vagy kicserélni egy pelenkát.

De azért haladt a dolog, és fokozatosan elérkezett az az időszak, amikor már alig voltam magamnál a fájdalomtól, szerintem vagy egy órán keresztül nem is volt már szünet a fájások között, de tolófájások csak nem jöttek. Ezért amikor már teljesen ki voltam tágulva, felültettek az ágyra, és elkezdődött a kitolás. Fogalmam sem volt, hogy mit hogyan csináljak, de az nagyon megnyugtatott, hogy mellettem az orvos kontroll alatt tartotta az egész folyamatot, sőt, kicsit nyomta is a hasamat. Végül kb. 20 perccel később megszületett Benedek, 4070 grammal.

Ezután a szokásos procedúra következett, majd egy órára magunkra hagytak minket a férjemmel és a babával, ami fantasztikus és nagyon meghitt volt. Igaz, a sokat szidott beöntés, infúzió, gátmetszés beavatkozások mind része voltak ennek a szülésnek, nekem (nekünk) nagyon jó élmény volt, és rendkívül gyorsan felépültem utána.

Az egyetlen negatívum a szülés utáni reggelen történt, amikor is a gyerekorvos kitalálta, hogy Benedeknek inkubátorban a helye. A mai napig nem értem teljesen, hogy miért, de az biztos, hogy azon a héten minden második újszülöttet átvittek a másik épületben található gyerekosztály inkubátoraiba, és a frissen szült kismamák háromóránként járhattak át szoptatni (ekkoriban 300 métert kb. 20 perc alatt tettem meg…).

Végül a negyedik napon végre odaadták nekem Benedeket, de addig nagyon mérges voltam, hogy egyrészt nem lehettem együtt a kisbabámmal, nem voltam ott az első fürdetésnél, az első peluscserénél stb. Másrészt zavart, hogy tápszert és cumit adtak neki a megkérdezésem nélkül, pedig egyikre se volt szükség a kényelmi okokon túl.

De összességében mégis azt mondanám, hogy pozitív élmény volt a terhesség és a szülés, Benedek azóta is nagyon egészséges, és rekordokat döntögetett mind a pszichikai, mind a fizikai fejlődésével. Nagyon bántam, amikor el kellett költöznünk S-ből, mert szívesen hoztam volna világra a második gyermekemet is ott. Főleg a szülésznő és az szülészorvos volt nagyon meggyőző, valamint az, hogy a kórházban segítettek szoptatni, és megtanítottak pelust cserélni. Odafigyeltek ránk (és ehhez nem kellett hálapénz). Már előre sejtettem, hogy ehhez képest máshol valószínűleg csalódni fogok. Hát, sajnos, részben így is lett.

H. T. M.

Anna > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.