igaz történetek szülésről, születésről

1311. nap: A meglepetés

1311. nap: A meglepetés

Szegény sorsú, a megélhetésért megküzdő, ám az életet gazdagon kapó család sarja vagyok. Édesanyám mesélte ezt a történetet, amit most megosztok, ő kislánykorában hallotta az édesanyjától, illetve a nagybátyám egészítette ki néhány fontos részlettel a minap.

A II. világháború kitörését követően édesanyámék családjából öt férfit soroztak be katonának a tiszántúli faluból. Először a két legidősebb fiú, Sándor és Károly vonult be. Sándor Kassán szolgált, onnan ment alakulatával a Don-kanyarba. Hogy Károlyt hová vitték, azt ő maga sem tudta pontosan. A harcok során fogságba esett, és csak 1948-ban tért haza. János és Bálint leventének álltak, mert még nem voltak nagykorúak. Ők csak Debrecenig jutottak a csapatukkal, mert a magyar hadsereg addigra már visszavonulóban volt kelet felől. Utoljára nagyapámat hívták be az általános mozgósítások során. Ő is megjárta Galíciát, sőt a Kaukázusig is elvezényelték őket. A kegyetlen hideg télben nagyon kifagyott – ezt a kifejezést használta édesanyám –, és ráadásul farkasvakságot kapott. Emiatt aztán hazatérhetett, de teljesen egészséges már nem lett többé, és viszonylag korán el is hunyt.

Egy alkalommal – talán még a kassai laktanyából – megérkezett szabadságra az elsőszülött fiú, Sándor. Belépett a házba, s miközben üdvözölte édesanyját és testvéreit, egyszer csak csecsemősírásra lett figyelmes. Örömteli meglepetéssel kérdezte: „Édesanyám, kistestvérem született?”

Bizony, a bölcsőben ott feküdt a 14.(!) testvére, a legkisebb húga, az én későbbi édesanyám. Amikor utoljára mesélte ezt a történetet – már öt unokája körében –, elcsuklott a hangja…

Sándor élve hazakerült a Don-kanyarból, mert eltörte a karját, s emiatt kapott hat hónap szabadságot. Ő érkezett először haza, ezután jött a két levente, majd nagyapám betegen, végül nagy sokára Károly. Mindenki hazatért, s ez csodával határos. Az is kivételesnek tekinthető, hogy a nagyszüleim 16(!) megszületett gyermeke közül csak ketten hunytak el néhányéves korukban, a többi 14 megérte a felnőttkort, és családot alapított.

A 16 testvér közül már csak ketten élnek, a többiek – köztük édesanyám, a legfiatalabb húg a felnőttek közül – már elmentek. Magukkal vitték tudásukat, élményeiket, emlékeiket, titkaikat. A szeretetük itt maradt. Béke poraikra!

M. I.
Illusztráció: Szász Endre: Anya gyermekével

Véletlenül kiválasztott mesék.