igaz történetek szülésről, születésről

1248. nap: Letaglózva

1248. nap: Letaglózva

Nehéz elkezdeni, nem is tudom, hol kezdjem… 1973. április 19-én esküdtünk, három év szerelem mögöttünk, Párom 21, én 17 és négy hónap. Mindketten szűzek voltunk, mert nem akartunk bujkálva, kapkodva, védekezve együtt lenni, azonnal kisbabát szerettünk volna, akit szerethetünk, hiszen szörnyű életemben a már eltávozott nagymamámon kívül csak Párom szeretett. Minden hónapban csalódás ért, amikor a szokásos erős, görcsös, alvadékos, átázásos menzeszem megjött.

Októberben nem jött, a 40. napon kezdtem titkon reménykedni, s novemberben a „békavizsgálat” és a körzeti nőgyógyász megállapította, tízhetes várandós vagyok! Olyan boldog voltam, mint még soha életemben! Párom (P.) is nagyon örült. Nagyon szegények voltunk, kisbabánk, Anikó vagy Tamás a karácsonyi ajándék, hiszen fára is alig futotta, meg az első díszekre.

Decemberben P. 41 fokos lázzal kétoldali tüdő- és mellhártyagyulladást kapott baracknyi beszűrődéssel. Emiatt – mint három háznak házfelügyelője – a sarokig cipeltem kétnaponta a háromszor három kukát. Emellett a gyárban is emelgetni kellett nehezet, vinni is, és akkor még egészségesen sem segített semmit P., és kézzel mostam, sparheltba tüzeltem, fát vágtam, behordtam, és a többi minden, hiszen anyósom szerint egy asszonynak zokszó nélkül mindent KI KELL BÍRNI!!!

Huszonharmadikán az egyre szörnyűbb derékfájás mellé elkezdtem vérezni, a 18. születésnapomon. Iszonyú rettegéssel mentem az orvoshoz, miután a gyár potyogtatós vécéjébe a szagtól megállíthatatlanul hánytam és hánytam és öklendeztem, míg az asszonyok ki nem vonszoltak, hogy inkább hányjak az udvaron, mint ott benn a bűzben. Hazaengedtek. Az orvos felírt Pipolphent és Turinált, azt mondta, karácsonykor szigorú fekvés, 27-én klinikai befekvés.

Borzalmas karácsony alatt végig szólongattam őket a hasamban, mert úgy éreztem, ketten lesznek – Ani, Tom, mi a baj, mit vétettem… Soha nem hallottam olyat, hogy vetélés, csak koraszülésről hallottam, de hiszen én még csak harmadik hónapos vagyok, biztosan meggyógyítanak!!! Befektettek, a gyógyszerek mellé Hormofort injekciókat és Hibernált is kaptam, szigorú fekvés, még tisztálkodni sem keltem fel, és a barnás kence vagy rózsaszín nyák egyre pirosabb és több lett. Nem tudtam gondolkozni, csak sokat aludtam az injekcióktól, és ébren nem volt erőm sírni. Mi történik velünk???

Szilveszter hajnal négykor alig elviselhető görcsre ébredtem. Jöttek a görcsök egyre sűrűbben és hosszabban, erősebben. Szóltam orvosnak, nővérnek, semmit nem tettek. Délután ötkor látogatás időben jött P., már nem tudtam beszélni, és nem tudtam, mit mond, fetrengtem, suttogva jajgattam, szorítottam a kezét, s hirtelen sürgős, erős székelési inger jött, már öt percig tartottak a görcsök három perc szünettel. Kértem P-t, menjen haza szilveszterezni anyósoméknál, én megyek a vécére. Kimásztam az ágyból, csurom vér volt, és végig, ahogy vonszoltam magamat, ömlött a vér, az asszonyok kiabáltak nővérnek, én a vécén kakiltam, és óriási alvadt vérdarabok mentek tőlem, pokoli fájdalommal, majd elcsendesedett, lehúztam sajnos, és mosni kezdtem a bugyimat, nemigen voltam észnél. A nővér leszidott emiatt, majd szólt orvosnak, aki azt üzente, adjanak egy Seduxen injekciót. Este hét óra volt, feküdtem kábán nagy derékfájással, és rettegtem. Gyenge görcsök ritkán, enyhe vérzés.

Január másodikán kérésemre megvizsgált tessék-lássék egy orvos, megalázott, mert egy véres vattadarabot vett ki szeméremtestemből, felmutatta gúnyos mosollyal: „Ez mi?” – nem tudtam válaszolni. Azt mondta, megvan a gyerek, nem kell hisztériázni. Gyűjtenem kellett vattáimat az éjjeliszekrényen egy hánytálban, bele sem fért mind, nagyon szégyelltem, hát még akkor, amikor végre elkérték, és reggeli közben az egész vizitslepp „átlapozta” és megszagolta mindenki. Le voltam taglózva.

Gyógyszereztek, fektettek, s egyszer csak 12-én azt mondták, hazamehetek feküdni és szedni a gyógyszereket. Otthon is vérezgettem, derekam leszakadt, január végén megvizsgált a körzeti nőgyógyász, és azt mondta, nem fejlődött a baba, csináljunk egy újabb békavizsgálatot. Kimutatta, nem vagyok terhes, hétfőn mehetek dolgozni.

A gyárban február 9-én még mindig vérezgetve elájultam, hívták a mentőt, bevittek a másik kórházba, és február 9-én kikapartak, halott magzati darabkákat és üszkösödő lepénymaradványt kapartak ki belőlem. A lelkem meghalt. Biztosan éreztem, hogy nem lesz soha gyermekem. Azt sem tudhattam, Tom volt vagy Ani. A fekvéstől s a hormonoktól, kényszerevéstől – mert mindig rosszul voltam – 87 kilóra hízva, legyengülve dolgoztam 48 napi kín után.

Á. Á.

Ágika > > >
Péter > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.