igaz történetek szülésről, születésről

1136. nap: És megtörténik a csoda (Janka)

1136. nap: És megtörténik a csoda (Janka)

Mikor Janka megfogant, kivártuk a 13. hetet, addig nem mondtuk a férjemmel senkinek, a családnak se. Ismét toltam egy hetet a dátumon, a 13. héten látott először az orvosom.

Az első perctől kezdve sokkal pozitívabban álltam az egész terhességhez, mint az októberben elvesztett babácskánknál. Ha jöttek a rossz gondolatok, elhessegettem őket. Voltak hetek, amikor nagyon magamba zuhant voltam, hogy úgyse lesz rendben minden, sötéten láttam a világot, aztán ezen mindig túlestem valahogy, a bábáim, Ági és T. vagy a dúlám segítségével. Inkább lelkileg viseltem nehezen, hogy kérdezősködtek az emberek, hányadik baba, miért lesz császár, és újra meg újra végig kellett mondanom a velünk történteket…

Meg aztán voltak jóakarók, akik alapvetően persze tényleg jót akartak, de nekem nagyon rossz volt hallgatni, hogy szerintük be kellene feküdnöm a kórházba, de ha már az orvosom sajnos nem fektet be, akkor legalább itthon igenis feküdjek. Amúgy is aggódtam én magamtól is eleget, nem hiányoztak ezek a segítő szándékú megjegyzések hétről hétre újra meg újra…

Rendben volt minden a kilenc hónap alatt, de az orvosom szeretett volna elővigyázatosságból befektetni a 32. héten, és azt mondta, hogy a 38. hetet, ha betöltöm, ki is veszik a babát. Nem szerettem volna ennyi időre otthagyni a családot, és végül sikerült is megoldani, hogy gyakrabban mentem vizsgálatokra, de nem feküdtem be a kórházba.

Kedden töltöttem a 38. hetet (valós 39.), hétfőn befeküdtem. Felkészített rá az orvosom, hogy ilyen műtétek után lehetséges, hogy ki kell venni a méhet, nem tudni, milyen deformitások alakulhatnak ki a sok heg által, persze mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kelljen kivenni, de erre is fel kell készülni… Váratlanul ért, a műtét előtti napon, most már nemcsak a babáért aggódtam, hanem magam miatt is. A nagy nap előtti éjszakát nem kívánom senkinek sem. Én a kórházban, a férjem pedig odahaza, egy szemhunyást sem aludtunk. Nagyon féltem.

Másnap reggel bekötötték az oxitocint, nagyon enyhe adagban kaptam a korábbi méhrepedésre való tekintettel, azt mondták, csak amiatt adják, hogy a szervezetem és a baba is érezze, változás van közelgőben. Bő két órát folyt az oxi, tényleg nagyon viselhető fájásokat csinált csak. Szívhangok, baba rendben volt, vittek a műtőbe.

Persze, már a kórházi felvételkor kiderült és hamar elterjedt az egész osztályon a történetünk, és attól kezdve mindenki, aki hozzánk szólt, olyan kedvességgel és szeretettel beszélt velünk az orvosoktól kezdve a szülésznőkön át a műtősfiúig, hogy soha nem felejtem el. Nagyon jólesett és őszinte volt, ahogy mindenki értünk szorított és biztatott, hogy minden rendben lesz. Nem éreztem magam egyedül.

A műtőben aztán, ahogy beadták az érzéstelenítést, nem hatott, csak nagyon lassan, és egy idő után azt mondták, inkább elaltatnak. Nem is bántam, hogy nem kell végigasszisztálnom ébren a műtétet, hanem amikor felébredtem, egy mondatban el tudták mondani, hogy minden rendben volt velem is, a méhemmel és a babával is, és hogy kislány lett. Mert a nemét, azt nem tudtuk, az utolsó ultrahangokon sem látszott, mindig úgy fordult Janka, hogy még találgatni sem lehetett, fiú-e vagy lány.

Fél háromkor ébredtem az altatásból, háromkor már ki is hozták a szobába. Kiemelés után a férjemmel együtt tölthettek kettesben kb. egy órát, Papa és Janka.

Délután háromkor, amikor kihozták hozzám, csak aludt. Mondták, hogy ez még egy napig is így lesz, mert az altató rá is hatott. Este hatkor és kilenckor is kihozták még, rám tették, de ismét csak aludt. T. és a férjem végig velem voltak, este mentek csak haza, engem pedig éjfélkor keltettek fel. Reggel hatkor hozták legközelebb a pici lányt, addig még párszor felkeltem, mert az volt a célom, hogy reggel, ha hozzák, akkor már nem engedem visszavinni az újszülöttosztályra, szerettem volna, ha onnantól kezdve 24 órában velem lehetne. Így is történt…

Mennyivel más kezdet volt ez így, mint a kisfiunkkal, akit három egész napig alig láthattam…!

Ezután összebújtunk, Janka szopizott, én meg csak gyönyörködtem benne… Azóta is így van, nem tudunk betelni vele, hogy annyi rossz után megtörtént velünk a csoda…!

K. Zs.

Mimóza gyerek > 
Ma lenne egyéves a kislányunk > 
Otthon > > >
Gáspi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.