igaz történetek szülésről, születésről

1628. nap: Egy nyitott kapu, amin átlép az ember (Kinga szülésénél)

Megjelent: 2015. márc. 21.

A szülés katartikus, újrarendező élményéhez mint egy kúthoz járok vissza az emlékeimben. Két forrásból is gyűjtök így erőt, lendületet, két szülésemből. Bizonyára ezt a kutat kerestem doulaságom alkalmával is.

Érdekes, ahogy térben, időben és lélekben ehhez a szüléshez közeledtem. Akkor kisebb fiam alig múlt három hónapos, élénken élt bennem az ő születésének élménye. Nagy lelkesedéssel szerettem volna Ágival menni szüléshez, aztán elfogadtam, hogy ennek később legyen helye az életemben. Végül éppen a közelünkben adódott lehetőség, hogy kipróbáljam magam doulaként. Hirtelen csak az ölembe pottyant a lehetőség.

Éjjel indultam otthonról, csak pár perc séta volt. Megnyugtató volt, hogy távolról megláttam Ágit, szaladtam, hogy ne kelljen kétszer csengetni. Mint a mesében, három kapun kellett bemenni a házba, egyre nehezebben jutottunk előre: az elsőn könnyedén bementünk, bár latolgattuk, megfelelő kapu-e, a középsőhöz már kapucsengő tartozott, az utolsót nehezen nyitottuk, Norbi, Kinga párja akart lejönni elénk, végül azért megoldottuk magunk.

Ági azonnal bement hozzájuk, aztán kijött, öltözött, kipakolt. Közben úgy éreztem, még az is jobb lenne, ha tapéta lennék a falon, annyira nem tudtam mit kezdeni, mihez fogni. Bementem köszönni, láttam, hogy még Kinga felveszi a kapcsolatot velünk, de akkor főleg Norbival, illetve rajta keresztül igyekeztem kommunikálni.

Aztán átöltöztem és bementem, hogy érezzem a helyet, a helyemet. Mivel először voltam Ágival szülésnél, néhány dolgot el kellett magyaráznia, hogyan szokták hajtani a pelenkát a borogatáshoz, ilyesmit. Mikor ezeken túl voltunk, tudtam csak újra úgy figyelni Kingára, ahogy szerettem volna. A szobában Kingától jobbra, oldalt ültem, térdeltem a földön, távolabb. A folyamatos vízmelegentartás és borogatáscsere segített megtalálni a helyem, valami, amit csinálni kell, és erre én vagyok ott a legkézenfekvőbb. Igyekeztem nem szaggatottá tenni a folytonosságot ezzel, a megfelelő időben, a megfelelő dolgot cselekedni.

Ez a megfelelni vágyásom mindannyiszor agyonütötte a spontaneitást és az együttérzést. Valahol a bevonódás és a kívülállóság között kellett megtalálnom a jó egyensúlyt ahhoz, hogy együtt mozduljak, rezdüljek Kingával, és hogy ne is menjek túlságosan bele, hogy használni tudjon engem. Távolabbra is szöktek a gondolataim a megfelelésről. Rémes, mennyire alkalmazkodnék, hogy az életem ezer más területén is milyen fontos ez nekem. Itt, szülés körül, ahol minden olyan elemi és természetes, ahol elkerülhetetlenül belülről mért a tempó és „magam szabta” az irány, könnyű volt látnom zsákutcáimat.

Eleinte úgy éreztem, nagyon zavaró a jelenlétem. Nesztelenül és láthatatlanul igyekeztem végezni a dolgom, de azt gondoltam, pusztán az illataimmal is megsértem Kinga és Norbi határait. Bámulatos, hogy nesztelenné-láthatatlanná válásom helyett egy óra alatt olyan testi közelségbe kerültünk, hogy Kinga a kezemet harapta, az arcomon pihentette a fejét. Felemelő érzés volt, hogy jó nekik, amit tudok adni. Adni akartam, segíteni, támogatni. Többször próbáltam úgy segíteni, hogy amit Kinga szeretett volna, azt magamban „készítettem elő”. Amikor a helyét kereste, hogy kibújhasson a baba, átgondoltam, én megtaláltam-e a helyemet, vagy amikor már csak egy döntés kellett a baba megszületéséhez, az, hogy a babát elengedje, megpróbáltam én is „elengedni” őt.

A szülés gördülékenyen ment. Talán emiatt is – mintha valami új felismerésre jutottam volna, eszméltem rá a magzati és a születés utáni élet szép folytonosságára. Nem volt megakadás, csak egy nyitott kapu, amin átlép az ember.

Második fiamat vártam, amikor egy dolgozatot írtam dadogó emberek szimbolikájából. A kapu, az út, az indulás-megállás, a zárás-nyitás, folytonosság-megszakítás, a belső ritmus, térkitágítás, távolságáthidalás, ordítás-sóhajtás, csomó, zsák, zsákutca, határ voltak a témák. Kerestem valami belső lényegét, valami közös magját. Várandósan. Csupa szülés téma.

A szinkronicitások mindig lenyűgöznek. Bíztató volt, hogy Ági megjegyezte, amikor egyszer kimentem felforrósítani a vizet, hogy Kinga éppen melegebbet kért. Nagyon szeretem Ági finom kommunikációját. Bámulatos, hogy még arra is tud figyelni, mit a legjobb egy debütáló doulának mondani. De az egész időzítés csuda volt.

Zoltánom éppen a gyerekeket altatta, amikor Ági először telefonált, hogy készüljek. Aztán, amikor már vége volt a szülésnek, nehezen hagytam ott a helyet. Végül éppen elhatároztam, hogy itt az idő, menni kell, már éppen a cipőmet húztam, amikor telefonált a párom, hogy felébredt Gellért és szopizni akar. Siettem haza. Nagyon rövid volt az út, főleg futva, hogy elhagyjam az élményt, hogy az itthoniakra figyeljek. Kinga is olyan nehezen „hagyta abba” a szülést. Nem eresztette a lepényt, nem tudja, hogyan kell nyomni – mondta.

Most már tudom, hogyan érzi magát a párom a szülések után. Kifáradtam, kimaradt egy éjszaka, mégis vitális voltam egész nap. Jó, amikor megengedhetem, megengedem magamnak, hogy közel kerüljek a számomra lényegeshez.

Sz. G.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.