igaz történetek szülésről, születésről

1444. nap: Hétköznapi történet, 2012. Magyarország, Budapest

1444. nap: Hétköznapi történet, 2012. Magyarország, Budapest

Szeretném megosztani másokkal is kisfiam születésének történetét, illetve ezzel is támogatni az oldal célját. Úgy fogom leírni, ahogyan megéltem, ezért elnézést kérek a szavak használata, kifejezésmódom miatt.

Nagyon boldogan, izgatottan és egyre türelmetlenebbül vártuk első gyermekünk érkezését. Kedves, segítőkész szülésznő és fiatal, udvarias orvos kísérte végig problémamentes várandósságomat. Támogatták az elképzelésemet a természetes szülésről, bár mondták, hogy első gyereknél ritkán lehet elkerülni a gátmetszést, arra azért jobb, ha készülök.

A 37. héten az orvosom azt mondta, hogy van egy jó és egy rossz híre a számomra. A jó hír, hogy már egyujjnyira ki vagyok tágulva, a gyerek is már a helyén van, a rossz hír, hogy kiírtak neki két hét szabit pont terminusra. Sajnáltam, hiszen én választottam őt, de megígérte, hogy mindent elrendez, megkéri egy kollégáját, hogy legyen ott, minden rendben lesz, hisz a szülésznőm biztosan velem lesz.

A 38. héten a CTG után azt mondta, ismét meg akar vizsgálni, mert lehet, utoljára találkozunk szülés előtt. Ekkor azonban olyasmi történt velem, amit nem tudok másként leírni, mint erőszak. Iszonyatos fájdalom, majdnem leugrottam a vizsgálóról, utána alig bírtam járni. Felöltöztem, az orvos hív, üljek le, beszéljünk.

Azt akarta, feküdjek be a kórházba. Na, nem, azt nem, feküdjek bent két hétig? Kérdeztem, mi az oka, baj van? Megnyugtatott, ne aggódjak, csak szeretné, ha megfigyelés alatt lennék. Ellenkeztem, nem láttam értelmét, tök jól vagyunk, különben is annyi dolgom van még otthon. Erre fölém hajolt és azt mondta, valami nincs rendben a gyerekkel, a CTG nem tetszik neki. Meggyőzött, megegyeztünk, hogy hazamegyek összepakolni, délután visszajövök, felvesznek a kórházba. Rengeteget gondolkodtam útközben: mi történt? Miért fájt, fáj még mindig ennyire?

Otthon vért találtam a ruhámon, rengeteget, nagyon megijedtem, fogalmam sem volt, mi történt. Pánikba estem, hívtam a férjem, hogy befektetnek, már indulok is vissza, mert vérzem.

A kórházban megvizsgált az orvos, amikor mondtam, hogy aggódom, azt mondta, ez normális, nem nagy mennyiségű a vér. Kiderült, hogy saját magamnak kell csinálni a CTG-vizsgálatot naponta kétszer, mivel a kórházi dolgozók „nem értek rá”, a többi kismama tanította meg, mit, hogyan tegyek.

Az izgalom fokozódott, mert este már rendszeres fájásokat éreztem, öt-tíz perceként, de csak olyan volt, mint egy durva menstruációs görcs, amit ahhoz hasonló vérzés kísért. A többi anyuka azt mondta, ha ilyen vígan mászkálok, akkor nem jött még el az idő. Próbáltam aludni, nem ment.

Másnap délelőtt szóltam az orvosomnak, hogy ugyan nézzen már meg, mert a vérzés még mindig intenzív, és összehúzódásaim is vannak. Alaposan leszidott, hogy ez nem sok vér, ne hívogassam őt naponta többször.

Délután ő hívott vizsgálatra, akkor ott volt az osztályos orvos is. A fejem fölött szépen megegyeztek, hogy másnap beindítják zselével a szülést, az indok: szép, érett terhesség!

Hívom a szülésznőt, tájékoztatom, hümmög a telefonban, kicsit morcos az orvosomra, de persze, reggel ott lesz velem.

A nővérszobában kezdünk, hatkor CTG, összehúzódások még mindig vannak, és észrevettem, hogy a vizsgálat során a jel az összehúzódás végén leesik. Vajon ez baj? Vagy normális? Aggódnom kéne? Kérdeztem a nővérkét, semmi válasz…

Egyszer csak megjelenik a szülésznőm, egy ismerős arc, mosoly, kedves, megnyugtató hang. Lekísér a szülőszobára, megmutat mindent, átöltözünk, kapok infúziót, kimegy egy percre, segít páromnak beöltözni. Reggel hét órakor megjön a doki is, le kell feküdnöm, felhelyezi a zselét, két órát így kell feküdnöm, hogy a szer a helyén maradjon, hatni tudjon.

Pff, két órát feküdni? Unatkozni fogok, hittem én naivan… Hamarosan sokként értek a brutálisan erős fájások 10-15 percenként kb. Alig vártam, hogy leteljen a két óra, hogy testhelyzetet válthassak, talán úgy könnyebb lesz, hiszen olyan csábító az a labda, meg egy zuhany is jólesne.

Sajnos csalódnom kellett, nem engedtek utána sem felkelni, mert akkor nem látni a CTG-vel a gyereket, sőt a bal oldalamra kellett fordulnom, így férjem is a hátam mögé került. Hátra nyújtottam a kezem, és szorítottam a kezét, némán tűrte.

A szülésznő már háromszor tolta alám a tálat, hogy pisilnem kéne, mert négy tasak infúzió ment már le. Nem érti, hogy nem tudok így fekve, egy tálba, vezényszóra termelni? Fel akarok állni! Párom végre elkísérhetett a mosdóba, a fájások miatt kb. lépésenként meg kellett állni, de végre picit megkönnyebbültem. Közben elhívták a szülésznőt, és megjelent egy idegen nő, lekiabálta a fejem, hogy azonnal feküdjek le, addig nem megy sehova, míg a helyére nem teszi a CTG-t.

Megint fekvés, elviselhetetlen, mikor lesz már vége? Néha a gépre pillantottam, most is azt láttam a fájások végén, hogy lezuhant a szívhang, de még mindig senki nem adott választ rá, hogy ez gond-e.

A légzés valóban segít, a szemem csukva, kezd eltűnni a külvilág, próbálok magamra figyelni.

Egyszer csak szövegel az orvosom, hogy most akar megvizsgálni. Mondtam neki, hogy persze, mindjárt, csak előbb megvárjuk ezt a fájást, addig hagyjon, de erősködött, hogy neki fájás közben kell ezt tennie, hát elviseltem.

Ismét eltűnt. Szülésznőm engedte, hogy felálljak egy picit, a gyomrom is kiürítettem, nem gondoltam volna, de ez is jólesett. Megint visszafektetnek, burkot kell repeszteni. Semmit nem éreztem az egészből, nem lett jobb utána sem, pedig azt ígérték.

Ismét a fekvés, de nem sokáig, megjelent az orvosom. Császár lesz, nincs mese, egyezzek bele, mert nem haladunk, és a CTG is rossz, valami baja van a gyereknek, nem tud kijönni. Nem tud kijönni? Hiszen még szó sem volt kitolásról? Császár? Hiszen arról nem is tudok semmit, akkor most mi lesz?

Jött egy ápoló, arra kért sétáljak át a műtőbe. Sétáljak? Ilyen fájásokkal állni alig tudok! Ketten olvasnak a fejemre, hogy induljak már meg, mert másnak is kell a műtő…

Felülök, leteszem az egyik lábam a földre, mellé teszem a másikat is, de az nem bír el, mint egy rongybaba zuhanok össze, egyik karomat a párom, másikat az ápoló kapja el. Az ápoló sóhajtozva hozza a tolókocsit, beérünk a műtőbe, veszekszik velem, hogy üljek már fel a műtőasztalra, de persze pont akkor jön egy fájás. Végre fent ülök, elém tolnak egy papírt, írjam alá… ennél gyorsabban kéne…, akkor inkább írjak egy X-et. A hátam mögött figyelmeztet valaki, hogy ne mozogjak, mert meg fog szúrni, önkéntelenül összerezzenek, persze ezért is kaptam pár jó szót…

Egyszer csak elmúlik a fájdalom, fekszem, már előttem is van a paraván, kérdezget a dokim, hogy csiklandoz-e. Mindenki jókedvűen cseverész, tompa vagyok, mellettem a férjem, szülésznőm, törölgetik a homlokom, de minek? Nincs melegem. Kérdezgetnek, de semmi kedvem válaszolni, odaugrik egy férfi, hogy magamnál vagyok-e még, persze, csak hagyjon békén, mára már elég volt a piszkálásból.

Egyszer csak mondja az orvosom, hogy megszületett a kisfiam 10.59-kor. Nem tudtam, mit mondhatnék rá. Vissza is kérdezett, hogy hallottam-e, mondtam persze, oké. Szülésznőm egy pillanatra megmutatja, majd elszalad vele, hívja páromat, hogy kísérje el. Egy idő után visszajönnek, fejem mellé helyezi a fiamat, kicsit zavar, hogy ordít a fülembe.

Kitolnak a műtőből, odaadja a karomba a szülésznő, ekkor már tudok örülni neki, csodálom, nézegetem, mosolygok. De miért veszi el? Eltolnak engem egy szobába, nem engednek mozogni. Csak délután láthatom a gyereket egy fél órára, amikor Apa is bejöhet majd. Ezután legközelebb másnap délután találkoztam Tamással a gyermekágyas osztályon.

Utólag visszatekintve tájékozatlan és naív voltam. Gyenge volt az akaratom, nem voltam eléggé határozott és kitartó. Alig pár óra telt el a szülés indítása és a császár között. Az indok az volt, hogy rossz a CTG, valószínű a nyakán van a köldökzsinór. Valóban, részben rajta volt, de az Apgar-értéke tökéletes volt.

Ez két éve történt, rengeteget tanultam a történtekből, és talán már meg tudtam bocsájtani magamnak. Jelenleg a legújabb családtag érkezésére készülünk, és mindent megteszünk, hogy a lehető legnagyobb esélye legyen hüvelyi úton megszületni.

Köszönöm, hogy megírhattam ezt a történetet, remélem, hogy februárban vagy márciusban már a VBAC (császármetszés utáni hüvelyi szülés) történettel fogok jelentkezni! Vagy ki tudja, addigra már az oldal másképpen fog üzemelni.

Sz-V. T.

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.