igaz történetek szülésről, születésről

1181. nap: Az első várandósság – tudatlanságban

1181. nap: Az első várandósság – tudatlanságban

Az első várandósságom tudatlanságban telt… Millió könyvet olvassam magáról az állapotról, de valahogy a szülésig nem sikerült eljutnom. Féltem. Bár különösebb rémtörténet nincs a családban, mindenki gyorsan szült, valahogy mégis tele voltam félelemmel. Mégsem olvastam utána. Nem tudom, miért, talán nem tudtam, hova, mihez nyúljak.

A 32. hétig dolgoztam, addig szinte nem is gondolkoztam, mi lesz, hogy lesz. Akkor aztán rám dőlt az egész. Maradt nyolc hetem kismamának lenni.

A helyi protokoll szerint 40+1-gyel be kell feküdni a kórházba. Aki megtagadja, azzal utána nagyon gonoszak bent, nem ajánlatos ellenszegülni.

Eszemben sem volt utána nézni statisztikáknak, nem is tudtam, hogy vannak olyanok. Semmit sem tudtam. Fel sem merült bennem, hogy nem sikerül majd megszülnöm a kisfiamat.

Bent semmi nem történt. Annyit lépcsőztem a szobatársammal, hogy harmadik napra ő megszült, nekem izomlázam lett. 40+4-gyel megvizsgáltak, teljesen zárva voltam. A vizsgálat végére már nem… Onnantól kezdve betéttel jártam-keltem, olyan sikeres volt. Aznap este aláírattak velem papírokat, kértek neveket, borotváltak, beöntést kaptam. Holnap indítanak, mondták. Addigra minden mindegy volt. Hiányzott a férjem, kényelmetlen volt az ágy, gorombák voltak velem, utáltam ott lenni, haza akartam jutni.

Reggel nyolckor bekötötték az oxit. Fél tízig semmi… Akkor burkot repesztettek, vissza oxira. Na, megindult. De olyan erővel, hogy nem bírtam. Három óra könyörgés után beengedték a férjemet. Addigra olyan állapotban voltam, hogy csak kétségbe ejtettem szegényt. Meg akartam halni. Elmondtam mindennek… A szülésznő néha átszaladt a szobán, és rám parancsolt, hogy ne szorítsak annyira a kezemmel, hisz folyik a vér az infúzió mellett.

Öt és fél óra vajúdás után feladtam. Addigra kilenc centire ki voltam tágulva, de a méhnyak nem rövidült. Ennek ellenére megpróbálták kinyomni.

Végül irány a műtő, epi. Olyan volt, mint egy áldás. Emlékszem, valaki, egy nő, odahajolt, és megsimogatta a fejem: „Biztos nagyon elfáradtál, szegénykém”. Ez volt az első kedves gesztus egy örökkévalóság óta. Megnyugodtam. Vége.

1181. nap: Az első várandósság: tudatlanságban

Két hónapomba tellett, mire megemésztettem, mi történt velem. Másfél évbe, mire elkezdtem nem magamat okolni. Találtam egy csodálatos dúlát, aki sorban ajánlotta a könyveket. Elindult a gyógyulásom. Az első könyvtől megértettem, mi történt velem, nem csak én vagyok a hibás. A második könyv segített eljutnom arra a pontra, hogy elhiggyem, tudok szülni.

Tesó már a pocakban, de még hosszú út áll előttem. Még keresem az utam. Remélem, egy vidámabb történettel jövök hamarosan. Akárhogy is lesz, a helyi kórházba nem megyek vissza.

B-K. A.

Véletlenül kiválasztott mesék.